Az idei repertoáron Ady- és József Attila-költemények szerepelnek. Az egyiket nagyon a magáénak érzi, mert a költő arról beszél, hogy megvakultak hiú szemei, meghalt ifjúsága, de őt, a fényeset, a nagyszerűt mindörökre látja. „Ha az ember beleéli magát a versbe – vallja –, akkor átszellemül, és azt érzi, amit a költő érzett, amikor azt írta.”
A fiatalosan gondolkodó, immár hatszoros dédmama sokat hallgatja a rádiót, nagy áldásnak tartja az okostelefont, egyáltalán a technika olyan lehetőségeit, amelyek egy vak embert bekapcsolnak a történések vérkeringésébe.
A beszélgetésből azt is megtudjuk, hogy az egyedül élő hölgy mindennap reggel korán kel, hogy legyen ideje felöltözni, mire elkezdődik a Katolikus Rádióban a szentmise-közvetítés. Mert abba nem ildomos hálóingben bekapcsolódni, hanem úgy, mintha ott lenne az ember a városmajori templom padjában…
S egy életre szóló tanácsot is ad számunkra, amikor megfogalmazza a boldogság titkát: Adni, mindig csak adni sok önzetlen, tiszta szeretetet.
