Kedves barátnőm, Hegymeginé Vilma asszony, aki most karácsonykor ünnepelte századik születésnapját, továbbra is köztünk van és nevel minket életszeretetre, derűre és imádkozni tudásra. A magyar kultúra napjára a Szózattal lepett meg minket, melyet Vörösmarty Mihály költeménye születésének századik évfordulóján, 1936-ban, tizenhárom évesen már szavalt az alsógallai polgári iskolában.
E Tatabánya melletti sváb községben akkoriban részben németül folyt az oktatás, és a németül megtanult Magyar Miatyánkot is kívülről fújja ma is. Rengeteg verset olvasott élete folyamán, és tanulja őket napjainkban is, pedig már vagy másfél évtizede sajnos elveszítette a szeme világát.
Egy magyartanár barátnője segítségével rendszeresen készül szeretett költőiből, és nagy örömet jelent számára, ha tudását közkinccsé teheti. Éjszakánként, amikor nem jön álom a szemére, magának mondja, ismétli a költeményeket.
A Szózatot gyönyörűen, csodálatos átéléssel osztotta meg velünk, és külön kedves, ahogy az első versszakban kis baki révén igazán személyessé varázsolja Vörösmarty remekművét.
Kérlek, kedves Vilma asszony, hogy amíg a Jóisten úgy gondolja, hogy itt van feladatod, tanítsd továbbra is élet-, ember- és hazaszeretetre az utánad következő generációkat, akik a mindennapi gondok között nem igazán ismertük még fel, hogy a műveltség, a költészet, vagyis a magyar kultúra gyógyszer is. Talán a hosszú élet titka.
