Kedves Vilmos, mi változott az előző, 2013-as kiadáshoz képest?

A nevem mindenképpen, ez volt az első megjelent regényem, és még álnéven jelent meg, a veretes William Gallen nevet választottam. Miután történészként szakmai munkáim is megjelentek/megjelennek, úgy gondoltam, nem kellene keverni a két műfajt, de ez a véleményem azóta megváltozott, és eme egy kivételtől eltekintve maradtam a Gál Vilmosnál. Persze ennél fontosabb, hogy átfésültem a könyvet, és kivettem néhány kihagyható elemet (sallangot), stilisztikailag is átgereblyéztük a kiadóval, szóval egy kissé pontosabb és gördülékenyebb lett, legalábbis remélem.

Bandholtz tábornok (6-os számmal jelölve) román főtisztek társaságában pózol egy Budapest melletti román díszszemlén. Képes Krónika, 1919. 10. 3.

 

Mennyi előzetes kutatómunkát kellett elvégezni a könyv megírásához – az utószóban néhány hónapot ír –, hiszen, amint olvashatjuk, nem csupán a Trianon előtti eseményekkel van tisztában, hanem járatos még a párizsi utcanevekben is, a korabeli amerikai tábornokok gúnyneveiről, szokásairól nem beszélve?

Szerencsém volt,

a könyv írása közben nagyjából harminc napot Párizsban tölthettem egy ösztöndíjjal,

így pontosan bejártam azokat a helyszíneket, amelyeket meg akartam jeleníteni a regényben. A kérdés elejére visszatérve, a kutatómunka legalább annyi ideig tart az én munkamódszeremben, mint a szöveg megírása. Rengeteg tanulmányt, forrást nyálazok át, jegyzeteteket készítek, és ezekből szemezgetek azután. Természetesen minden infó nem kerülhet bele a könyvbe, és ezeket nagy sajnálattal szoktam „kiselejtezni”, de ilyen az élet. Egyébként a sztori alapját Bandholtz amerikai tábornok magyarul is megjelent naplója szolgáltatja (eredetije a munkahelyemen, a Magyar Nemzeti Múzeumban található). A napló mellett a legtöbbet a korabeli budapesti sajtóból merítettem, elképesztően izgalmas volt olvasni ezekről a hetekről-hónapokról, megjegyzem a megszálló románok cenzúrázták a lapokat.

Sok minden kavarog itt, szaftos sztorit szimatoló amerikai újságírónő, csóró, de talpig becsületes pesti srácok, magyar származású amerikai tiszt, szerelem, üldözés, képrablás, zsarolás. Mit gondol, a Báthory két kötetéhez, illetve az erdélyi szabadságharc történetéhez – Latrok ideje – képest mennyivel gyengébb vagy jobb ez az elsőként megjelent, de javított regény?

Jó kérdés… Egyébként én úgy vagyok vele, hogy

mindig az a kedvenc művem, amit éppen írok.

Persze mind az édes gyermekem, de könnyen felejtek… Az Antantmisszó első kiadásával szerintem az volt a baj, hogy mindenféle szépírói gyakorlat nélkül vágtam bele egy nagyregénybe. Ennek ellenére sokaknak ez az írásom tetszik máig a legjobban, lehet azért, mert nagy volt bennem lendület, frissesség. Én persze (meg gondolom más is) látom benne a hibákat. Egyébként, szerintem ez már-már egy kémregény, annyira abba az irányba vittem el a cselekményt. Amúgy (vigyázat, elfogult vagyok) nagyon izgalmas.

Bandholtz tábornok (6-os számmal jelölve) a korabeli lapok kedvence volt budapesti tartózkodása alatt. Képes Krónika, 1919. 10. 3.

 

Kétségtelenül, hihetetlenül izgalmas, ám az Ön munkásságát ismerve, az olvasó sejthette, hogy a végtelenül szimpatikus szerelmes pár a könyv végére megmenekül, és a velejéig romlott román gonosztevő (Munteanunak hívják) csúnya véget ér. Csupán egy kedves, ám csúnyácska kékharisnya, a "petite" Vera hal meg a már említett Munteanu keze által, még viszonylag a könyv elején. Tudatos a romantikus regénybefejezés, vagy ennyire megszerette a főszereplőit, hogy nem érheti őket bántódás?

Itt valami bújtatott kritikát vélek felfedezni… Nos igen, ez egy rettenetes hibám,

ilyen az alaptermészetem: mindenben a pozitívat látom meg,

és igen, nehezen végzek a szereplőimmel. De pl. csatajelenetet is nehezemre esik írni. A romantikus vég egyébként nem volt előre eltervezve, az csak úgy jött magától. Ja, hogy el ne feledjem, soha nem írok regényvázlatot, bár a fejemben összeáll valamiféle flexibilis kép, hogy honnan hová akarok eljutni, de ezen könnyen tudok változtani. Egyébként ebből a történelmi korszakból elég nehéz volt pozitív végkifejletet kicsiholnom, meg is izzadtam bele, de azért valamilyen szinten sikerült.

Milyen volt a fogadtatása annak idején a regénynek, és mire számít most?

Annak idején (2013-ban) az akkori kiadó semmiféle reklámot nem tett a megjelenésem mögé, 500 példányban hozta ki a könyvet, egy szörnyű borítóval. Most több a reklám (leginkább az online térnek köszönhetően, tehát nem fizetős reklámról beszélek), a borító szerintem jóval hívogatóbb. Akkor örültem, hogy az a bizonyos néhány száz példány elfogyott egy év alatt, most egy kicsit többre számítok. Persze akkor teljesen ismeretlen, elsőkönyves író voltam, most pedig már a nyolcadik kötetemnél tartok. Remélem az olvasók újra felfedezik ezt a művet.

 

Végezetül: Mit várhatnak legközelebb Öntől az olvasók, min dolgozik most?

Van egy kész kisregényem, egy széppróza, amely a családon belüli erőszak témakörét boncolgatja, a tervek szerint 2026 elején jelenik meg.
Jelenleg pedig egy régi novellám regénnyé kibontásán dolgozom, amely egy különleges nézőpontból próbálja a Mátyás király képünket újraértelmezni. Annyit csak erről, hogy nagyon modern lesz, és remélhetőleg kellőképpen vicces. Egy olyan műfajt idézek fel (ennek a pontos nevét sem tudom, ha van neki egyáltalán neve, esetleg anakronisztikus tragikomédia lehetne), amelyet Joseph Heller használt (talált fel) az Isten tudja című, Dávid király életéről szóló regényében.

 

A cikkben szereplő képeket Gál Vilmos bocsátotta a lap rendelkezésére.