Amikor apa meghalt, annyi idős voltam, mint Jézus a keresztre feszítésekor. A 33. születésnapom után történt, eszembe sem jutott, hogy krisztusi kor, összeroskadtam az ajtó előtt, a padlóra hajtottam a fejem és sírtam, befelé jobban, mint kifelé.

Kodolányi János legfontosabb mítoszregényeinek értelmezését kínálja Sulyok Bernadett könyve.

„Őrzi tükre békéjét e fényben
– nagyságával oly megnyugtató –
s hegyet, hajót, horgászt, – hálaképen
mindent megkettőz a néma tó.”

Innen, a hegyről régen még a magyar tengerig is el lehetett látni.
Az igaziig is, ami a magyar Adria.

Állni a halál előtt, mikrofonba kapaszkodva, ritmusra fájni, mert kikapott a Barcelona, vagy azért, mert már nincs másik dal, ami belefér, és ami igazán szerethető, mert mindig ráfeszül ez a frigiddé szűkült idő.

Hét állomásból álló, a Károlyi kerttől induló, a Molnár utcát és az egykori Nárcisz presszó épületét is érintő séta keretében Pilinszky János életének jelentős helyszínein hangzanak el a költő művei, miközben az érdeklődők megismerhetik pályájának és életének főbb szakaszait is.

Készülőfélben lévő könyve kapcsán döbbent rá arra, hogy mindig is a Balkánnal foglalkozott, annak lelkével, természetével, szépségével, áradó életerejével. Boszniához ezer szállal kötődik, sokszor írt egyebek mellett a világon egyedülálló bosnyák kávéról.

Belecsorog az ég kékje a Balatonba. Fentebb pipacslángok futnak a dombra lilaszeretők ölébe, szirmok rejtekébe. Mézillatú szerelem születik. Lopom a tekinteted, a tóra vetítem, délibáb lidércek kísértenek holnap, amikor nem leszel itt.

A szabadságharc kiemelkedő alakjának, Lőw Lipót szegedi főrabbinak és Kecskeméti Árminnak, a tudós makói rabbinak a történész leszármazottjáról, Kecskeméti Károlyról emlékezik meg a franzstadti Demokritus mostani anekdotája.

Hátizsákban mégpedig. Ez a Duna nem áztatja el a holmimat, nem vízből van: papírból. Rendben, elmondom: a Duna a témája az újonnan indult Magyar Kultúra magazinnak.

A balkáni vonat elérte az országhatárt. A Balkán Bécset elhagyva kezdődik, hallottam később egyik német ismerősömtől.

Egyre nehezebben viselem el a legkisebb változást is az életemben. Nem tudom, ez a korral jár-e (lásd még a rigolyás öregemberekről szóló nem kevés irodalmat és szakirodalmat), vagy valami másfajta érés (éretlenség?) eredménye.

Anekdota Révész Imre tudós református püspökről a franzstadti Demokritus gyűjteményéből

Lezajlott az I. Rimay Nemzetközi Költészeti Fesztivál, amely hagyományteremtő szándékkal a költészet hazai és nemzetközi ünnepélyévé szeretne válni, számos neves külföldi és hazai alkotó részvételével.

– Higgye meg, szomszéd, a falhoz es hezzaszólanék, ha felelne.
Egy reccsenés és egy puffanás. Ezt nem lehetett folytatni. A láncfűrész mégis újra belebőgött a délutáni csendbe, sírva rágta a patakmarti fiatal fákat…

Hol is kezdődött az egész. A Dunánál kezdődött, amikor a Szépek Ada Kaleh szigetéhez értek, hogy megszerezzék a Varázsszőnyeget. Annyit már elinduláskor tudtak, hogy az igazi varázsszőnyeget nem szőni szokták. Az igazi varázslat mindig is pára, köd, esszencia. Eltűnt nyom.

Jezsó Ákos új könyvében, a Mécses ködben címűben a krisztusi láng kap erőre, még akkor is, ha a ködben nehezen látszik majd. Pedig olykor mintha politikai krimit tartana a kezében az olvasó, de olyat, melyben kibontakozik az egyetemes magyar szenvedéstörténet.

Anekdota a nemzet beteg voltáról a franzstadti Demokritus gyűjteményéből

„Hogy nagy úr a realitás,
nem leckéztetik, de tudja.
Bűnös? Erényes? Csak hibás?
Sosem törtet az élre.”

Amikor eltörtem a százados állkapcsát, azt is úgy csináltam, ahogy nagypapa tanította. Nem tudom, miért jött be az öltözőnkbe, egyáltalán mit akart mondani, odáig jutott, hogy ezek szarra való éhenkórászok. Nyolcéves voltam, amikor ezt az ütést megtanultam nagypapától.

A Kertész Imre Intézet féléves programsorozattal emlékezik a száz éve született és negyven éve elhunyt Pilinszky Jánosra, egyik legismertebb és legnagyobb hatású költőnkre.  A centenárium a sokrétű és számos program mellett három pályázatot is ihletett.

Hóvirág, vagy galanthus nivalis? Nézőpont kérdése. De mindenképpen veszedelmes – nem úgy, mint a barka. Ircsik Vilmos novellája emlékeztet minket a tavaszra a hűvös nyárban, és a kisember apró-óriás céljai elé álló nagyvilágra.

1956-os anekdota a franzstadti Demokritus gyűjteményéből.