Apák csendje
Az apák szívében
nagy csendek ülnek,
kövek szorítják
szorosan a szavakat,
hallgatásokból szövi az
idő a nyári levendularétet
egy kislány fején virágkoronának.
A Lukács fürdő platánjai alól
Nagymamámnak, 80. születésnapjára
A platánfák között a fény lábujjhegyen áll,
a hársak lélegzetét figyelem,
neszeznek a levélhörgők,
rigócsőrben kettéharapott epernyár,
víz csobog,
erdőket hoz a Lukács fürdő
évszázados parkjába,
ahová először veled jöttem,
tíz éve a pesti, tűző
napsütésben idemenekültünk
a városi zsivaj elől.
Lecsukom a szemem, jó itt képzelődni,
visszaszaladni az időben.
A platánok mellé égig érő fenyők ülnek,
a falu esti harangját hallom,
szénaillat száll,
lovak patái dobognak,
egy kislány az utcai feszülethez
kardvirágot visz nagymamájával
– halk szavú, magányos,
kerüli a lármát, a bolond beszédet.
Elhozom ide, a fürdő kénes medencéjéhez
a gyermekkorom,
az énekeket, az imákat,
a meséket, az almás rétes illatát,
a zöldbe borult udvart,
a veteményest, a nagy esőket,
a gyorsan szaladó viharokat,
ölelésedben a világot.
