Bizonyos szavak, fogalmak időnként kimennek a divatból. Ennek okai sokfélék, de leginkább az átalakuló élet sorvasztja el ezeket. Természetes folyamat, nem is vitatott jelenség. Hogy miért említem? Nos, mivel a nyári kultúrafogyasztásról szándékoztam írni, mondhatni, belefutottam. Frontálisan, fejjel csattantam e megkerülhetetlen jelenségnek, ami együtt jön el a forrósággal, és azzal együtt is szokott távozni, konkrétan szeptemberben.

Pontosabban nekicsattantam volna – ha még létezne. De megszűnt, immáron nincs. A szó még jelen van, emlékszünk rá a múltból, ám amit jelent, az eltűnőben, sőt, veszem a bátorságot kijelenteni, hogy eltűnt. Bizony, az uborkaszezonról beszélek. Persze érik ez a kedvelt zöldségféle most is, nem is máskor, mint eddig – viszont átvitt értelemben a jelzett időszak a kulturális életből mintha elillant volna. Ám mégsem kerültem el az ütközést, mert ott tornyosult előttem az, ami leváltotta: a fesztiválszezon.

Hogy leállna a kulturális és művészeti élet júliussal? Ugyan már! Tobzódhatunk a legkülönfélébb rendezvényekben, egy- vagy többnaposakban, távoliakban, közeliekben, irodalmiakban, képzőművészetiekben, zeneiekben és színháziakban, kézműves- és gasztrofesztekben – akinek még eszébe jut pár, folytassa. Ezeken részt venni divat, szinte kötelező. (Sietve jegyzem meg: ha valaki gyanakodna, hogy ezen felvezető után holmi programajánlók következnek, nyugodjon meg, mert nem!) A legnagyobb fesztiválok társalgási témák: „Na és …-on voltatok?” „Ó, nem, nem jutottunk le… De jövőre okvetlen! Viszont … egyszerűen szuper volt, és képzeld, pont akkor voltunk, amikor a … lépett fel, te, hát az még mindig isteni…!” „Ja, nem maradtatok végig?” „Nem, szívem, hova gondolsz! Három nap doszt elég, tudod te, mennyi ott egy vacak szállás?! Hát egy töki pompos 4000!” „Ne is mondd! …on egy bioszóda 1500, és két deci az egész! Mondjuk kézműves, az igaz…” Így cseveg majd elégedetten ősztájt a kultúrmagyar.

Ám nemcsak a fesztiválok tartoznak ebbe a szezonba. Dúskálhatunk a táborokban: van dráma- és költészeti tábor, prózaírótábor, rajz- és művészettörténet-tábor, és a többi, és a többi… Beadhatjuk a gyereket, mehetünk mi is, együtt vagy külön, ahogy úri és kultúrára éhes kedvünk tartja. Ráadásul ezek a táborok sem jelentenek már feltétlenül sátorozást, vagy akármiféle ottalvásokat. Tábornak neveztetik az is, ha reggel mész, délután pedig szépen hazatérsz, és a saját megszokott, kényelmes ágyadban pihened ki a szellemi töltekezést.

Persze, úgy tűnhetek most, mintha harcos fesztivál- és táborellenes lennék. Pedig dehogy. Szórakoztatnak a kulturális fesztiválok, és kiragadnak a munka taposómalmából, ráadásul nagy részük tényleg értékes tartalmakat kínál. Igazi élményeket.

Hogy mi hiányzik mégis? Nos, az, ami régen kicsit bosszantó volt: a semmi. Hogy nincsenek hírek. Hogy nincs színház, nincs koncert, nincsenek felolvasások, semmi, ami az év egyéb szakában pezsegve elönt. Amitől várhattam a szeptembert, miközben szellemileg, lelkileg „rápihentem”. „Kultúrafogyasztásom” pedig jóformán egy kerti lugasbéli vagy lombos fa alatti olvasgatásra redukálódott. Nem mondom, hogy ezt már nem lehet. Nem tiltja meg senki. Csak miközben program program hátán hemzseg, ez bizony összement. Ez a – most, utólag visszagondolva – nagyon is hasznos, nagyon is kellemes állapot. Amit egykor, amikor még volt, némileg untam.

Búcsúztatom tehát az uborkaszezont, kicsit szentimentális nosztalgiával: nyugodjék békében! Menni fog neki, ahhoz ért csak igazán – emlékeznek: sosem volt egy izgatott, hektikus jellem. Pörgő, gyors világunkhoz már amúgy sem illik. Menjen hát.

És amint ez megvolt, azt mondom rögtön: irány a fesztiválok sora! Mielőtt a tengerhez vagy a Balatonhoz indulnánk, vagy miután onnan visszajöttünk, ne legyünk restek: elő a programfüzeteket, nyissuk meg kedvenc portáljaink ajánlóit, kortársaim, és kerekedjünk fel, hiszen itt a nyár!