Már ez a három kötet is szerzőjének sokoldalú érdeklődéséről, a tehetség és szorgalom, a jezsuita elkötelezettség magvetéséből érlelődő, a tudomány, a költészet és a hit termőre fordulásáról, a gazdag életmű aratásáról ad számot.
Szabó Ferenc SJ pappá szentelésének 60. évfordulóján, augusztus 6-án délelőtt 11 órakor a Jézus Szíve jezsuita templomban (Budapest, VIII. Mária utca 25.) hálaadó gyémántmisét mutat be. Ünnepi homíliát mond Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek.
A gyémántmisés Szabó Ferenc hivatása és a Vatikáni Rádiónál töltött évtizedeinek munkája szenvedélyévé tették az egyház figyelmes és féltő – de nem fanatikus – szeretetét, a világegyház eseményeinek és szellemi felismeréseinek széles körű megosztását. Ezt a lelkes és kitartó hozzáállást tapasztaljuk irodalom- és egyháztörténeti, teológiai és szerkesztői munkásságában is. Akár Dante, Pázmány Péter vagy Prohászka Ottokár életművét elemzi, akár a huszadik század jelentős teológusaival, filozófusaival vagy költőivel foglalkozik, munkáiban mindig tetten érhető egy különleges, „jezsuita” empátia. Még tudományos publikációiban is elkerüli a hamis, látszólagos távolságtartást elemzései tárgyától, noha törekszik az objektivitásra, igyekszik a gondolatok mélyére hatolni, és azt megértve értelmezni a vizsgált jelenséget. Az, hogy a belső azonosulás képessége nem valami másoktól eltanult médiafogás, hanem Szabó Ferenc érzelmi intelligenciájának sajátos vonása, leginkább költészetével bizonyítható.
Az említett empátiát – feltételezésem szerint – a Szent Ignác-i lelkigyakorlatok klasszikus módszere és újabb formái építhették személyiségébe. Sőt, lehetséges, hogy ezek az absztrakciós átélési technikák különösen is fogékonnyá tették a költészet iránt.
A termékeny szerző összegyűjtött versei testes kötetet töltenek meg értékes gondolatokkal
A Tűz Tamás dicséretét kiérdemlő zsengék ismeretének hiányában nem tudni, milyen volt a fiatal Szabó Ferenc tematikája, formakészlete kezdetben, de a Két kiáltás között címmel kötetbe gyűjtött, 1981–2022 közötti versei nem látványos, mégis rendkívül összetett tanulási-fejlődési-tisztulási folyamatról vallanak. Ez magától értetődő dolog lenne negyven év számbavételekor, ha ifjúkori műveitől kezdve követhetnénk költői munkásságának négy évtizedét, azonban a kötet első verseit is már ötvenévesen írta, évtizedekkel túl a szombathelyi, budapesti, belgiumi tanulmányain, túl párizsi doktorátusán. A Vatikáni Rádió magyar szerkesztőjeként Itália túláradó kulturális gazdagsága és a Rómában tanuló-kutató magyar értelmiség szellemi elevensége bontakoztatta ki az addig elfojtott költői tehetségét. Nincsenek tehát fiatalkori lírai művek, hanem érett költőként lép nyilvánosság elé első verseivel. A kötet, amelyben tanulmányaihoz mellékelve verseinek első válogatását olvashatjuk, már a tizenharmadik könyve volt. (Azóta még vagy ötven kötet bizonyítja kivételes szorgalmát és tehetségét.) A korábbiak leginkább hitvédelmi írások, a II. vatikáni zsinat szellemében fogant ismeretterjesztő, evangelizáló művek voltak, ideértve a Magyarországon akkoriban alig ismert nagy teológusok és gondolkodók bemutatását is.
Költői kibontakozásának egyik fontos ihletforrása maga a Szentírás. Egy másik szellemi inspirációt a fordítások jelenthették Szabó Ferenc számára. Mind a teológiai szövegek, mind a – főként – modern francia költők műveinek gondolat- és formahű tolmácsolása igen alapos filozófiai és irodalomtörténeti tudást feltételez.
A filozófiai-teológiai alapok költészetének domináns tematikáját is meghatározzák. Ihletének két nagy forrásvidékét József Attila szavaival nevezhetjük meg: a szellem és a szerelem. A legmélyebb szellemi élmények, amelyekre a hit vezette, elvontságukban éppen olyan nehezen oszthatók meg, mint az elementáris erővel feltörő szerelem, amelynek az adja robbanásig fokozódó feszültségét, hogy a vágy a szellem korlátjaiba ütközik, és küzdelmeken, szenvedéseken át felszabadító létélményben teljesedik ki. Jó példa erre a 2013 őszén keletkezett Sikoly című vers zárógondolata: Ha majd eljön szerelmünk megoldása / mely kettőnkön múlik – úgy-e Drága? / ha majd más bolygóra röpít a tilalom / soha nem bánom meg hogy szerettelek / áldom az Istent hogy Te lettél / s hogy egy kicsit engem is szerettél!
Szabó Ferenc költői világának legmélyebben húzódó szellemi alapja – vagy inkább mozgatórugója – a létezés transzcendenciájának élménye. Az emberiség szellemi teljesítményeinek értő csodálata ugyanabból az elemi felismerésből táplálkozik, mint a természet szépségeinek áhítatos szemlélése, a vágyott-megélt szerelem gyönyöre vagy az elmúlás gyötrő kétsége. Mindez együtt valójában létélmény: az örök Létező és a véges egyedi élet feszültsége és végső egymásra találása. A Két kiáltás között című vers ezért is alkalmas a gyűjteményes kötet nyitányaként címadásra, mert ez a vaskos kötet az emberi életnek a születéstől a halálban megvalósuló újjászületéséig terjedő létélményéről ad számot. Az érlelő évtizedek lírai termésében megszólal az élet szeretete és a halál botránya miatti zúgolódás, az elmúlás félelme, a magány gyötrelme és a vágyódás a beteljesülő szerelemre. Nehezen lenne bizonyítható, hogy az erotika csupán misztikus élmény formájában jelenik meg az életműben, hiszen szinte korszakonként követhető egy-egy nagy szerelem termékenyítő hatása, mégis az Örök Női titka végül Isten gondolatában és gyöngédségében tárul fel. Jó példa erre az Apokaliptikus látomás, amelyben a létélmény istenélménybe tűnik át: Hiszem: ha egyszer már megszülettünk / a Szeretet Szívéből: öröklétre leltünk / tovább élünk majd mind az új Égben / és együtt leszünk Istenünk szívében. // Hála legyen! / Ma még nem vagyok súlyos beteg / örvénylő tengered távolról sistereg / ha majd hullámai felzúgnak fölöttem / Hozzád kiáltozom irgalmas Istenem / nyújtsd ki megmentő kezed felém / Életem Istene – egyetlen Remény! Kihagyhatatlan példa még az életműben többször is felbukkanó Erósz–Thanatosz-ciklus, amelyet Szabó Ferenc költészetében gondolati tengelynek tekinthetünk.
Szabó Ferenc SJ Dante-könyvének megjelenésekor Az ünnepelt archívumából
Szabó Ferenc szerelmi lírájának nőképe is az anyai szeretet élményére-vágyára alapozódik. Konkrétabb ez a gyermekkor univerzumának megidézésében, mint Anyám lánykori fényképére vagy az Atlantisz című versben, és telítettebb öregkori szerelmi lírájában, például a Beesteledett… címűben, a Télbe hajló őszi énekben vagy a Köldökzsinórban. Többször is találkozunk azzal a gondolattal, hogy Isten nemcsak atyai, hanem anyai szeretettel is szeret bennünket.
Mi sem természetesebb, mint hogy Szabó Ferenc verseinek szövegszövetébe szervesen épülnek be a teológiai tartalmak, a megélt istenhit és a jezsuita hivatásából fakadó egyházhűség és küldetéstudat: Ó nem átkozom a prófétával / azt a napot amelyen megszülettem / mindig áldalak azért hogy lettem / s hogy Fiad mellé társul elszegődtem. (Hozzád tartozom) Lelkigyakorlatai többször költeményekké, imákká kristályosodnak, így az 1983-as Lelkigyakorlat ciklus 8. része szinte Szent Ignác egyik ismert imájának parafrázisa: Kötözz meg kösd magadhoz / lázadó lázas szívemet /itt a szabadságom: vedd! / vele mindenem tied. Ugyancsak klasszikus imavers a Zsoltárhangra vagy a litániás Mária-ének, a Csodálatos anya: Földünk legszebb éke / bűnös menedéke / béke pagodája / kegyelem kávája / Atyaisten lánya / Szentlélek arája / Jézusunk dajkálva / minket is védelmezz! Igen sok versének szentírási szövegrészlet a mottója, legtöbbször zsoltár vagy az Énekek éneke. Nemritka az evangéliumi szenvedéstörténettel való azonosulás lírai kifejeződése sem, például az Agónia – Glória vagy Az istenek alkonya, de többször a tanító szándék munkál a szentírási események összevonásában, az ó- és újszövetségi történések egymásra és a történelmi, társadalmi helyzetekre vonatkoztatásában. (Mikor ott a dombon, Húsvéti triptichon)
A négy évtizedet felölelő költői életmű poétikai jellemzése hosszasabb tanulmányt igényelne. Ez majd az utókor feladata lesz. Az azonban első látásra is feltűnik, hogy az alapvetően szuverén lírai én a francia minták mellett Babits Mihály és Szabó Lőrinc hatását sem nélkülözi, de olykor Tóth Árpád bensőséges hangját vagy József Attila istenes verseinek visszhangját is hallani véljük. Formakészlete nem túl változatos, azonban szabad versei többségében sokféle rímjátékot találunk, a legegyszerűbbtől a bonyolultabb áthajlásokig. Szimbólumai, allegorikus költői képei egyszerűségükben vagy éppen bizarrságukban sokatmondók, elmélkedésre indítók. Erre egyik legjobb példa a Fosztott fa télen című kitűnő vers, amely természetes beszédmódjával idézi az évtizedekkel korábbi Genezis – zsoltárhangra címűt. Több versében epikus és retorikus elemeket is találunk, történeteket mesél, idősíkokat vetít egymásra, illetve olykor-olykor didaktikusan kiszól a versből. Az ilyen megoldásokat „foglalkozási ártalomnak” is tekinthetjük, még ha meg vannak is ennek a klasszikus hagyományai. Ezek a versek a hivatás felelősségéről vallanak. Végezetül, érdemes lenne Szabó Ferenc költészetének népköltészeti gyökereit is elemezni. A tájszemlélet, a világlátás, a létértelmezés legmélyén mindig felcsillan az örök emberi: a szeretet, amely fenntartja a mindenséget, és amely maga az Isten.
Örömmel és a bőség zavarával ajánlom Szabó Ferenc összegyűjtött verseinek vaskos kötetét minden igényes olvasó asztalára. Igazi katolikus költészet ez, a szó egyetemes értelmében, amelyhez gyakran kell visszatérnünk. Nemcsak a magyar papköltők sorában, hanem a kortárs lírában is kiemelkedő hely illeti az idős jezsuitát. Kiindulásként néhány gondolatébresztő véleményt is olvashatunk a korábbi kötetekről. Talán csak a versek betűrendes mutatóját hiányolhatjuk. Szívem szerint szívesen látnék ebből a gazdag életműből több, könnyebben áttekinthető tematikus válogatást is.
Két kiáltás között. Összegyűjtött versek 1981–2022. Szerkesztette Róna Judit, Agapé, Szeged, 2022, 503 oldal
