– És jogosan, mert előfordul, hogy egy jelentéktelen seb sorsdöntővé lesz számára, elfertőződik, vérmérgezést, halált okoz – mondta nagyon komoly arccal teológus barátunk. – Ilyen a háború is. Gondoljunk például a nemrég kirobbant háborúra: a földgolyó egyetlen pontján zajlik, a föld területének csak néhány százalékát érinti, mégis fáj belé az egész világ. És egyre inkább fájni fog, hiszen válságot, inflációt okoz, súlyos következményekkel jár. A mai globális világban, amikor a pénz is, a gazdasági élet is nagyrészt néhány tulajdonos kezében van, ennek a háborúnak szinte mindenhol érződik a hatása. Ilyen szempontból valóban a harmadik világháborút jelenti, amelybe bekapcsolódott a mindent átszövő média, a legnagyobb bankok és cégtulajdonosok is.

– De hát eddig sem volt béke, valahol mindig lőttek. Néhány éve Észak-Afrika vált romhalmazzá, előtte a Balkán. Most úgy látszik, hogy rajtunk van a sor – válaszolta szenvedélyesen fiatal háziasszonyunk.

– Ne fesd az ördögöt a falra. Még ránk nem került sor – csitította idős tanárnő barátunk.

– A gazdasági hatásokat már érezzük. És azt is tudjuk, mennyi szenvedést okoztak a harcok: van, aki a romok alatt lelte halálát, van, aki elveszítette a családtagjait, katonának vitték a férjét, fiát, lerombolták az otthonát, értéktelenné vált nehezen megkeresett pénze, menekülésre kényszerült. Egy hátizsákkal akár, de kimenekül a háború poklából. De hova fusson, ha elvész az egzisztenciája? Rokonokhoz, barátokhoz vagy éppen a szomszéd ország menekülttáborába. Tönkrement az egész élete.

– Azért kell a háború, hogy akinek fegyvere van, az mindent megszerezhessen, akinek pedig nincs fegyvere, az mindent elveszítsen. Úgy látszik, elfogyott a pénz, amit a nagyfiúk az elmúlt két világháborúban összeraboltak. Új háború, új rablási lehetőség kell – dörmögte az örök pesszimista mérnökünk.

– És a jog? És az igazság? És a demokrácia? Ki a provokátor? Ki az agresszor?

– A szerepeket ki lehet osztani, a szövegkönyvet meg lehet tanulni, de nem biztos, hogy ugyanaz a darab megy a színpadon és a színfalak mögött.

– Nekünk akkor sincs más lehetőségünk, mint a színpadot figyelni. A színpad felől is megfejthető minden, mert végül is nem az ideológiák, hanem az eredmények számítanak – gondolkodott hangosan egyetemista barátunk.

– De ha már az eredményeket sem lehet pontosan tudni? Csak ha, ne adj Isten, benne vagyunk az események kellős közepében. De akkor is csak annyit tudhatunk biztosan, ami velünk történik.

– Soha ilyen jól tájékozott nem volt még az emberiség. Bármely hír egyetlen perc alatt körbefut az egész világon, megjelenik sok-sok milliárd képernyőn. Mégsem tudni semmit biztosan.

– A hazugság éppolyan gyorsan terjed, mint az igazság. Csak az a kérdés, hogy épp melyiket terjesztik – vette fel a fonalat teológus barátunk.

– Mindenki a neki kedvezőt, nem számít, hogy hazugság-e vagy igazság – vélte a tanárnő nagymama.

– Akkor lehet, hogy valójában nincs is háború? Csak álhírek és mozi az egész?

– Azt hiszem, mostanában csak háború van. Ha nem fegyverekkel, akkor is minden más, ismert és ismeretlen eszközzel, de vívják. A hazugság is eszköz, dezinformációnak nevezik a szakemberek. Az ellenség félrevezetését szolgálja. A béke viszont az igazságon nyugszik, békét nem lehet hazudni. Vagy van, vagy nincs.

– Lehet, hogy azt sem tudjuk, mi a béke?

– „Az én békémet hagyom rátok.” A béke az egymás iránti jó szándék, jóakarat. Nevezhetjük szeretetnek is. Még fegyverek sem kellenek hozzá.

– Mégis, szinte elérhetetlen.

– Rajtunk múlik. Mindannyiunkon. Ha a magunk helyén jóakaratúak, önzetlenek vagyunk, máris tettünk érte valamit. Nem könnyű, de nem is lehetetlen feladat.

 

A szerző prózaíró, költő, műfordító