A gyermekkor tündöklete mégsem volt olyannyira tündöklő az ötvenes években, Magyarországon, mint ahogy ez Kovács Istvánnak, a neves történésznek, polonistának, költőnek és regényírónak a könyvhétre immáron harmadik kiadásban megjelent önéletrajzi könyvéből kitűnik, ám mindenképpen roppant izgalmas látlelete annak a kornak, amikor a felnőttek még a régi világban szocializálódtak, s kénytelen-kelletlen elfogadták, eltűrték az újat, ámde nem szerették.
Ezzel szemben az apa nélkül, csonka családban felnőtt gyermekeknek megtetszhetett az úttörősdi, vagy éppen a hamis szovjet nosztalgia, esetleg még Sztálin elvtárs bajusza is.
Amúgy nyilvánvalóan ugyanolyan gyerekek voltak, mint a mostaniak: vásottak, rossz tanulók és örökösen csínyekre készek, tele félelemmel a felnőttekkel és az igazságtalanságokkal szemben; és szeretettel, ha jó szóval, türelemmel, kedves tréfálkozással közelednek feléjük.
S ebben az állapotukban érkeznek el 1956. október 23-hoz, a naphoz, amikor ők is belekeverednek az eseményekbe…
Ám – amint ezt a könyv romániai kiadásának egyik olvasója írta – a mű „elsősorban... egy európai színvonalú, gyönyörűséges könyv. Román nyelven is csodálatosan hangzik.”
Hát még magyarul!
A regényből film is készült Budakeszi srácok címmel, és zenés színmű: Az a tizenkét fényes nap.
