Szép novella arról, hogy nemcsak azért vagyunk, hogy éljünk: sorsunk van egymással. És ez a sors nem törvényszerűen ér véget az élettel együtt. Persze csak, ha képesek vagyunk átlényegülni, ha el tudjuk fogadni ezt.

Mi a különbség az internet és a való élet között? Leginkább az, hogy nemcsak leírod a szót, ha meg akarod ölelni a szeretteid, és tényleg kimész a rétre, ha pacsirtát akarsz látni. Erdélyben maradt nagyszülő és Ausztriában élő családja beszélget.

Mi számít jobban, a boldogság vagy a külvilág véleménye? A hűséget csak a másiktól várjuk el? Lőrincz György könyvében ehhez hasonló kérdésekre is választ kapunk.

Lövétei Lázár László: Feketemunka című kötete nem csupán egy korszaknak állít emléket, de azoknak is, akik benne éltek, szenvedtek, és talán már nincsenek is köztünk.

Nem minden magyar akart, tudott elmenekülni Kárpátaljáról. Sokuk helyzete igen rossz: itthoni szemmel döbbenetes a szegénység. Egyikük Valéria, a világtalan, idős hölgy, aki méltóságával és kitartásával akárkinek például szolgálhat. A szerző fotóival.

A Városliget és a Fasor közelségében, a Bajza utcában nőttem fel, ahol Sztálin elvtárs dicsőségére már troli suhant a villamos helyett. A Regnum-templom helyén Lenin-fiú lengette bronzba öntött vörös zászlaját, s Kodálytól az kaphatott autogramot, aki tudott szolmizálni.

Albániában az elmúlt harminc évben a falusi népesség túlnyomó többsége lakhelyet változtatott. A hegyi falvakból szinte mindenki elköltözött a városokba vagy külföldre.

A felhívás nincs ellenére a megszólítottnak. És az is meglátszott, hogy a hívók is sokan vannak: igen szép számú közönség előtt zajlott az idei Tavaszi Irodalmi Gála a Pesti Vigadó dísztermében.

„magamnak is csak akkor létezem,
ha megfigyelem, amint ezt vagy azt
teszek, ha véres cinkék énekelnek,
s hogy éppen mit gondolok”

Avignoni sárga és dobbanásvörös reggel, forró mediterrán tájak, keserédes emlékek, letaglózó felismerések, a mindenben ott lévő Isten és Nő, és a tenger – Viola Szandra új kötetében.

A mezei virágokban tündöklő százszorszép színek a fény igazi sebességét mérik, így ők tudják igazán, mi az idő. Az az idő, amit nem szabad megnevezni.

„Akár egy gyöngy, mint árván maradt, magányos elektron a hidrogénatomban, a gyalázat mindent körülölelő és elborító óceánján, bolygó méretű szennyesén.” – Gyönyörű szabadvers a Szent Anna-tóról.

Mintha életterét és szellemi-erkölcsi vállalását fogalmazná meg Ferenczes István a címben jelzett szavakkal: a csíki tájon átütnek a rárakódott évszázadok vérfoltjai, de a lélek hordozza a havas mezők fehér tisztaságát. 2021-ben magyar irodalom kategóriában Prima-díjjal ismerték el a Kossuth-díjas költő munkásságát.

„Pilinszky szól hozzám, hallom a hangját
ma is. Ő van zavarban, tartózkodó, mint
aki örökké tiszta a tisztátalanok között”

A mesterszámban szereplő két hármast összeadva hatost kapunk, a szerelem, az egyensúly, a harmónia számát, ha viszont megtriplázzuk a kapott eredményt, 666-ot, ami épp ellenkezőleg, a sátáné. Ukrán válság és számmisztika – novella a háborúról, Pesten.

„Gnózis-arcú az elképedt láthatár,
hol szívós idegen,
hol visszagyengül
egy völgy imádságos ölébe.”

Egymásnak feszülnek az emberek, két részre szakadt valamennyi társadalom. De talán azért még sincsen veszve minden. Talán megéri ez a szegény, nyomorult emberiség a következő századot…

Szép novella arról, hogyan tűnnek és enyésznek a gyermekkor meghitt, idilli dolgai. És hogyan maradnak meg mégis, ameddig csak mi megvagyunk.

Emlékcsipkén tör át a tavaszi fény, feketét fest aranyra. Angyal érkezik holnap, nem várt vendég, nincs pálinka, pogácsa, de forrás fakad beszéde nyomán: áldottabb vagy minden asszonynál, s áldott a te méhednek gyümölcse. Teremtő csend szivárog a repedésből: titkok őrzője szűz anyánk.

Itt a jó idő, kiszabadul az emberek szaga. Hányinger. Semmi sem idegen tőlem, ami emberi, mondotta valami lökött bölcs, a saját hónalját szaglászva. Hát, keziccsókolom, tőlem meg minden idegen, ami emberi.

Szocreálban állom mindig az aktot,

azaz nudi helyett egy gatyában.

„Tudna-e állni egy kontraposztot?”

...minden enigma csak.
Jósgömbünk a világ marad,
bolygóként belenézünk üvegébe most.

Mit hoz, mit vihet: el ne hidd!
Bolygónk döng odakint, árnya velünk suhan...

„...sümegi töltött káposzták,
és a nyomukban fölsejlik pár hal,

rántott velőrózsák friss tartárral,
s a melléjük fogyasztott italok –
remélem, örök ínyencként halok.”