Afféle szellemi bányászat ez, vagy inkább régészkedés? Az emlékdarabkákat nem csákánnyal és fejtőkalapáccsal, hanem puszta kézzel ássa ki a múlt rétegeiből, és gondosan letisztítva próbálja összeilleszteni…
Időnként nemcsak az emlékezet és az írásos dokumentumok segítik munkájában, hanem apróbb tárgyak is. Mint például az
az ötvenes évek második feléből származó könyvjelző,
amelyet az egykori kiskamasz a diáknaplójában őrzött meg. A fehér kartonpapírból kivágott kis emlék felső részén kézzel festett, bohókás állatfigura látható, alsó sávjában pedig egy írógéppel írt versezet: „Nélkülözök már könnyen mindent, / ám nem a könyvet! / Jó könyv dús örömöm, / eszmeadó gyönyöröm.”
Ez a kis emléktárgy jó példa arra, hogy környezetünk mégoly szerény darabjai is évtizedek múltán ereklyévé válhatnak. A könyvjelzőt ugyanis a szóban forgó kisdiák az idős, mosolygós Arisztid atyától kapta, aki az olvasás szenvedélyes népszerűsítője volt: ő írta a fenti disztichont is!
Kováts Arisztid atya a tízéves osztálytalálkozón (képek a szerző archívumából)
A mindig derűs, szeretetet sugárzó atyában (szerzetesneve sugallatával ellentétben) nem volt semmi esetlenül arisztokratikus: ő a szellem és a kultúra arisztokratája volt! (A Pannonhalmi Bencés Gimnáziumnak ő volt az alapító igazgatója, és az ötvenes évek első felében politikai elítéltként éveket töltött börtönben.) Az ereklye eszmei értékét növeli, hogy
az állatfigurát a gimnazista Jankovics Marcell, a későbbi neves rajzfilmrendező és kultúrtörténész rajzolta, akit Arisztid atya azért karolt fel, mert édesapjával együtt ült a börtönben.
Arisztid bácsi (ahogy mi hívtuk) nem tanított a mi osztályunkban, de mindenki barátjaként bejárt hozzánk is: olvasmányokat ajánlott és kölcsönzött a fiúknak, és a késedelmes kölcsönzőket disztichonos üzenetekben szólította fel a könyv visszaszolgáltatására.
Az egykori könyvjelző Jankovics Marcell rajzával
Mike atya sem tanított minket, de szállóigévé vált a panasza: „A világirodalmat nem gyerekeknek írták, de gyerekeknek kell tanítanunk!” Franciás műveltsége, értelmiségi imázst sugárzó fejtartása tiszteletet (mely enyhe derűvel társult) keltett a fiúkban. A rendszerváltozás utáni évtizedekben derült ki, hogy a kommunista állambiztonság a „klerikális reakció” egyik oszlopának tartotta, és szorgosan figyeltette. Egy idősebb diáktársam, akinek Mike atya osztályfőnöke és magyartanára volt, nemrég baráti levélben osztotta meg velem diákkori olvasási élményeit. Ezek főszereplője a „reakciós”
Mike atya volt, aki Babits, majd más nyugatos költők verseskötetei után Illyés Gyulától a Puszták népét
adta barátom kezébe, azzal a megjegyzéssel, hogy ebből megtudhatja, hol lett elrontva a magyar történelem…
Bajtay Oros atya a katedrán
Oros atya viszont mindenkit tanított: ő volt az egész gimnázium hittanára. Úgy hírlett, hogy a két háború közötti hazafias ifjúsági irodalom egyik ismert alkotásának, Koszter atya (Koszterszitz József) Fulgur című regényének ő volt az egyik gyermekhőse. Aquinói Szent Tamás és Nazianzi Szent Gergely himnuszait diktálta le nekünk megtanulásra, és Szent Pál Szeretethimnuszát. 1958 decemberében nehéz feladatot rótt e sorok írójára, amikor Rabindranáth Tagore Isten-várás című misztikus szabad versének önképzőköri előadására kérte fel.
Mivel az indiai polihisztor neve és alkotásai mára meglehetősen feledésbe merültek, idézzük fel néhány ma is modernül hangzó sorát: „(…) Mint ahogy a vihar végső célját követi: a békét keresi vágyva akkor, amikor minden erejével a béke ellen támad, éppúgy küzd lázongó szellemem is szereteted ellen, s mégiscsak ez a kiáltása: Téged kívánlak, egyedül csak Téged!”
A szerző múltidéző könyve diákéveiről, tanárairól
A múltidézés sorozatát korántsem kimerítve, csak befejezve: az idős Geláz atya a szünetek előtti utolsó biológiaórákon Gárdonyi-novellákat, a fiatal fizikatanár, Farkas atya („alias Lúpusz”) pedig ízes alföldi Tömörkény-történeteket olvasott fel búcsúzóként.
Ezekkel a diákkori könyvélményekkel feltöltődve várom az újabb könyvhetet, amely rövid időre feledtetni hivatott olvasáskultúránk jelenkori szeplős állapotát.
Nyitókép: A pannonhalmi főapátság könyvtára (Wikipedia, Thaler Tamás felvétele)
