Mert amikor 1919 végén apám megszületett, édesanyja kérése lehetett, hogy hősi halott – egy szem – fiútestvére keresztnevét viselje. Ő pedig, szülőatyám, amikor 1944-ben a világra jöttünk, ugyanarra gondolt. S lettünk… Előbb Kurtucz, végül Sarusi.

Hogy a Kissarusiról – egyelőre – ne beszéljünk.

Sarusi mamának mi magunk: Misikám.

Hogy közben öcsikéjére, Misura gondoljon?

Apámat is Misunak becézték.

Erről – is ‒, ha lehet, később.

 

Isonzónál, Piávénál, Pripetnél?...

(Kissarusi) Mihály… „Mihály az első világháború végén esött el. 19 évesen halt mög” (Kurtucz Annus néném, 1986).

Apánk, öreg Kurtucz Misa (1981-ben) másként tudja.

‒ Kissarusi Mihály anyám egyetlen fiútestvére, öt lány volt, mama öccsét népfölkelőnek vitték. Fiatalon, 18 évesen elvitték! A háború végén, amikor összeszedtek mindenkit, öreget, fiatalt, akit még nem vittek el. Csabára ment, 101-esnek, később a 19-eseknél volt. Nem is jött vissza szegény!
(A csabai 101-es világos, a Wikipédia viszont csak pécsi 19-es honvéd gyalogezredről tud. De attól még löhet jó az emléközet… Vagy ez is pontatlan, mint annyi mindön?) (Mindön, de mindön.)

„Kissarusi Mihály nem Doberdóban… Mocsárba süllyedt el! … Valami barátja mondta: Ne menjetek oda, mert ott sokan elsüllyedtek… Nem hallgattak rá, szorították őket – belesüllyedtek… Oroszországban volt…” (Annus néném, 1990)
(A kettős fényképről ugyanő:) „Nem együtt voltak (lefényképezve), két képből nagyították egybe… Megvolt mamának (az öccse fényképe)…” .
Tán ‒ mivel 1918-ról van szó, amikor orosz front már rég nincsen ‒ a Pó, illetve Piáve menti csatákról lehet szó, s nem Odesszáról; mocsár ott is volt (nyilván éppen elég). A tengerparton nemkülönben.

1918-ban Kis Sarusi Mihály 18 évesen (?) odamaradt a fronton. Előbb a család tatával Doberdót, Isonzót, Piávét emlegeti, de aztán néném kimondja, a Pripeti mocsaraknál halt hősi halált a tejfölösszájú nagybátyám. „Önkéntesként”!
Fénykép, ketten a sógorával, öregapámmal, Kurtucz Gergővel. Tata már öregbaka, mellette a 18 éves ifjú feszít. Tán csabai fényírdában készült? Mely a legközelebb volt a 101-esek kaszárnyájához? Valahol a Vasút uccán (későbbi Andrássy úton)…
Csabát egyszer említi néném. Hogy ráakadjak a bizonyítékra, nem véletlenül! Kis-Iratosnak 1888-ban – s nyilván a háborúban is – „királyi törvényszék Szeged, királyi járásbíróság és adóhivatal Battonya, 101-es hadkiegészítési kerület, V. honvéd féldandár, 15-ös népfölkelési járás, utolsó posta Kurtics”… „Hadügyi és csendőr… Csanád megye: hadtest parancsnoksági terület székhelye Temesvár, hadkiegészítési parancsnokság: Békéscsaba – Királyi honvéd kerületi p.ság: Szeged, a honvéd féldandár száma 5, sz. h. Szeged, h. z. alj: Szeged, népfölk-i járás: szegedi…” – a vármegye Szegedhez tartozik csendőrségileg is, még a szakasz is… (M.o. helységnévtára 124).
Kurtucz öregapám és (Kis)Sarusi (Mihály) nagybátyám akár össze is akadhatott a 101-es kaszárnyában a Svejk írójával… Tata – anyja, Chlotni mama cseh vagy lengyel – tán még szót is tudott (volna) vele váltani.
Azaz szögedi vagy csabai alakulatban vérözhettek az iratosi fiúk.

 

Mégis: Kissarusi

2016-nak kellett eljönnie, falunapi kirucccanásunknak, hogy kiderüljön, nem Sarusi, valóban Kissarusi az eredeti nevünk. Ahogy a mieink emlegették, s nem az, amit a kiléti igazolványunkba írt a hivatal. Sarusi is, de valójában Kissarusi.
Valamennyire.
Vagy tán egészen az.
(Amikor 1971-ben kértem – főleg azért, mert a nevemet össze-vissza írták a lapok, a csabjanszki nyomdász nem tudta mire vélni a Kurtuczot ‒, hogy Kissarusira változtathassam a nevem, az ügyben intézkedő rendőrségi tisztviselő – közeg módjára ‒ azzal utasított el: ez nemesi előnév, nem lehet! Ezért lettem Sarusi.)
Híre jött (Túl-a-Dunán), hogy Kürtös város visszaadta az 1968-ban elvett községi anyakönyveket az önállóságát visszanyerő Kisiratosnak. A Szent Anna napi faluünnep immár hagyományos könyvbemutatóján szerepelve fél napot tudtunk a polgári anyakönyvek átlapozására szánni, s mi nem derült ki?! Hogy jól emlékszik a család, Kissarusi az eredeti nevünk. Avagy ahogy korábban még írták: kis Sarusi, Kis sarusi, Kiss Sarusi… (meg a többi elírt‒beírt‒fölírt változat).
Keresed első-háborús hősi áldozatunk, családunk ifjú vértanújának nevét, de sem a születési, sem a halálozási anyakönyvben nem leled (a megfelelő időbeli helyen)… sem Sarusi, sem Kis (Sarusi), sem Kissarusi Mihályt. Egyáltalán a Kissarusiakat. Mígnem a halotti anyakönyvet 1929-nél nyitja ki a minapi anyakönyvvezetőből lett polgármester asszony, Korondi Józsa Erika: nézzem meg itt, mert az 1. világháború áldozatainak egy részét ide jegyezték be! Mint kiderül, azért, mert az újaradi bíróság ekkor értesíti Kisiratos községet, kiknek a hősi haláláról szereztek tudomást (nyilván az anyaországnak köszönhetően). S ím itt a régóta keresett névsor egy része, benne öreganyád öccsével, drága nagybátyáddal. S mit ád Isten, odakerült (a bejegyzés ideje miatt) az apja, dédapánk is a halála miatt. S mindkettő: KISSARUSI.
Megáll az ész.
(A „Kissarusi”-t – „kissarusi”-ként – korábban álnév gyanánt már használtam.) (Működött az ösztön, hogy a család jobban tudja, mint a hivatal?)
Nyilván mindketten nem Kisiratoson, nem a kisiratosi plébánia alá tartozó helyek valamelyikén, hanem másutt, például dombegyházi tanyán (mint Kurtucz István bátyánk), vagy Almás(y)iratoson, ne adj Isten távolabb (Csongorádon?...) látták mög a napvilágot. Avagy a bejegyzésnél lemaradt a Kis?
Kissarusira már előtte rábukkanok: 1897-ben a falubeli elhunytak közt Kis Sarusi Veronika. Ugyancsak az 1895‒1961 közti halotti anyakönyvben 1900-ban Kis sarusi Károly szerepel, az apja Kiss sarúsi András, anyja Perlaki Veronika. Mely Sarusi András a családi emlékezetben is megőrzött… nagybácsi? Hogy jöjjön 1929…
1929. április 14-i a halotti anyakönyvi bejegyzés nagybátyámról: „Kissarusi Mihai” – írta volt a rumun anyakönyvvezető az 1928-beli nagyrumun bírósági végzés nyomán oláhosan. Szerencsére bátyánk Kissarusi maradt, csak a Mihályt írták át a maguk dáknemlátta nyelvére.
Hasonló bírósági végzések világháborús hősi halottainkról az 1930-as években is jöttek – jegyzi meg a polgármesterasszony.
Kissarusi Mihály „36 ani”, azaz 36 éves lenne a bejegyzéskor; kérdés, 1928-at, avagy 1929-et vettek alapul… Azaz hősi halott nagybátyám 1892-ben vagy 1893-ban született. S hogy tizennyolc évesen vitték el s gyilkolták meg a harctéren, mint a család emlékszik?... A róla megőrzött fénykép valóban alig serkenő bajszú újoncnak mutatja, az évszámok azonban nem tanálkoznak. 1914-ben legalább 21 évesnek kellett (volna) lennie… Vagy: elvitték 18 évesen, még a háború kezdete előtt, s megölte az első golyó?... 21 éves, de valamiért 18-ra (19-re) emlékeznek?
‒ Kissarusi?... Amikor az egyik Sarusiról volt szó, hogy értsük, kit emlegetnek, valaki megjegyezte: a Kis Sarusi! Hogy így már világos legyen, melyik Jánosról, Mihályról, avagy Bözsikérül lönne szó a Sarusi nemzetségben ‒ emlegeti a polgármesternő.
Kissarusi Mihály apja (a rumun könyvelője szerint) Kissarusi Ioan, anyja pedig Kakuja Rozalia. Hogy helyben legyünk.
„23. Kissarusi Mihai ziler 36”… Zsillér, azaz napszámos. Lám, a román a zsellér szót mitőlünk átvenni egyenesen a szögedi nemzetbéli zsillérhön fordult, mer hogy űnálluk is, azaz az ű nyelvükön: zilier – segítenek testvéreim.
1929-ben a hősi halotti névsor az anyakönyvben a 22. számúval kezdődik s a 40.-kel fejeződik be. Zárójelbe tettük, 1929-ben hány éves lenne az első háborúban elesett kisiratosi. (Előtte, utána a valóban ez évben elhalálozottak sorjáznak.)

22. Zerényi Ludovic (43)
23. Kissarusi Mihai (36)
24. Csuhai Ioan (41)
25. Toth Adalbert (45)
26. Almási Andrei (50)
27. Bűrös Mihai (44)
28. Horváth Josif (41)
29. Falkus Antonin (40)
30. Bürös Stefan (46)
31. Lukács Francisc (46)
32. Kiss Ludovic (38)
33. Almási Ioan (52)
34. Torma Ioan (52)
35. Rajki Stefan (35)
36. Veres Mihai (42)
37. Kissarusi Ioan (79)
38. Csonka Ioan (50)
39. Almási Josif (40)
40. Asztalos Carol (41)

S akár így, bárhogyan is, legfiatalabb katonahősünk Kissarusi Mihály.
A 37. sorszámú halott pedig nem háborús áldozat, ő valóban ekkor hunyt el. Mégpedig… a dédapánk! Akinek az elhalálozását 1928-ra teszik öregeink – az a pár hónap (fajtánk emlékezetében)... mit számít?
37. Kissarusi János élt 79 évet, meghalt 1929. ápr. 17-én (azaz – eszerint ‒ valamikor 1850 táján született /1848-ban?/). Zsillér, római katolikus. Apja neve Kissarusi Mihály, anyja Kovács Katalin. Lakik: Kisiratos, 412. A halál oka: időskori gyöngeség. A dédapám ő, hogy e bejegyzéssel (aláírás helyett a Curtutiu Grigorie-nak nevezett fia, Kurtucz Gergely + -je…) kiderüljön, kik voltak a szépszüléim: Kissarusi Mihály és Kovács Katalin! (A /be/jegyző pedig a régi öregök által sokszor emlögetött Cicvarek, mint Zizwareck.)
Viszed, Mihály, viszed a neved… Honnan, honnan nem! Az 1800-as évek eleje iránt…(200 év: Mihály!)
Az itt följegyzett 1. világháborús hősi halottaink száma tehát 18.
Végre több 1-nél! Mert az előző polgármester, Almási Vince kérdésére, hogy ki tud első világháborús hősi halottról a családjában, elsőként mi magunk jeleztünk érintettet, aki (Kis) Sarusi Mihály. Akire, ím, az anyakönyvben is ráleltünk. (Almási Gábor történész‒tanárunk ígér teljes névsort, várjuk!... Hogy emelhessen végre a falu a 2. világháborúhoz hasonlóan az 1. világháborúban hősi halált halt katonáinknak is emlékművet.)
A nagy vezetéknévtárak nem tudnak Kissarusiról, a magyar világban csak a kisiratosi Kurtucz/Sarusi család emlékezete és a világhálónak köszönhetően újabban előkerült csongrádi anyakönyv őrzi nevünket. Mert hogy 2016-ban (az előbb említett eredményes kutatáson fölbuzdulva) kerestük, nem fordul-e elő máshol, másnál is e név. S csodák csodájára az Országos Levéltárnak köszönhetően a világhálóra tett katolikus egyházi anyakönyvekben két csongrádi Kissarusi-bejegyzés olvasható. 1868-ban keresztelik a Tisza-parti városban Kissarusi Franciskát, akinek Kissarusi Lukács az atyja, Fodor Anna az anyja, 1821-ben pedig Kissarusi Mihály születik Csongorádon, az édesapja is Kissarusi Mihály, az édesanyja Poch Éva. (Az utóbbiak: ükszüleid?)
Mihály, megint Mihály… Aki már az 1700-as évekbe röpít vissza.
Ámen?
Mert míg az előbbi, Kissarusi Lukács az 1850 táján születő Kissarusi János nevű dédapámnak a testvére is lehetett, az utóbbi idősebb Kissarusi Mihály az ükapám, Mihály fia Mihály pedig beillik az előbb már emlegetett szépapámnak ‒ Poch Éva meg az ükanyám? (Azaz beüt a német is.) (Ja, a tokos, ahogy felénk mondják.) (Kész… Közép-Európa.)
Lám, már megint: a népi emlékezet megbízhatóbb, mint a hivatalé.
Hát még ha belenézhetnék Aradon (?) az almás(y)iratosi iratokba… Mert hogy Kissarusi János és családja onnét költözött mihozzánk, Almásy-Iratosról Szalbek-Iratosra.

2016. Szent Mihály hava 24-én a művelődési házban az országos népzenei találkozón (írja a Jelön újság) az est egyik kiemelkedő produkciójaként a Kisiratosi Gazdakórusként 2004-ben alakult, majd 2012-től Szalbek névre hallgató vegyes kar lép föl. Karnagya, Almási Gábor tanár előrebocsátotta: a Bárdos Lajos feldolgozásaiból, egyházi és katonadalokból merített műsorukat az I. világháborúban elesett 76, illetve a II. világégésben hősi halált halt további 31 kisiratosi polgár kegyeletére adják elő.
Több mint kétszer annyi iratosi magyar férfiú halt hősi halált az első háborúban, mint a másodikban! Mert ők még valóban a hazájukat, Magyarországot védték?

 

Emlékmű – valahol

Kisiratos emlékművet állít a két világháború helyi áldozatainak. Az első háború emlékműve a sírkertben áll, a katolikus egyház állította, rajta az elesettek egy részének a névsora. Az új emlékmű mindkét világháború hősi halottainak helytállása előtt fog tisztelegni. A szobrász már dolgozik rajta.
A környékbeli román és vegyes (magyar‒román, román‒magyar) lakosságú településeken régóta áll a többnyire a két világháború közt állított emlékmű, tisztelegve az elesettek helytállása előtt. Ezeken az emlékműveken a hősi halottak nevét a román kőfaragó – érthetően? – a maga „nyelvjárása” szerint véste kőbe, márványba. S lesz János Ioan, József Josif, István Ştefan, Ferenc Francisc. Amiből azért csak kiderül (ha a neveinket átírták is), kik éltek s haltak ez időben e szent helyen.
A mi – ’80-as években állított ‒ katolikus emlékművünkön még magyarul szereplünk. Az újon is így lesz? Emiatt kerül ismét magánterületre, köztér helyett a Templom-kertbe vagy a Temetőbe az új? Ne zavarja a rajtunk áthaladókat? Pusztán a magyar betű?
Mert – szó, mi szó – itten valóban nincsen mutatóban sem román a két háborúban elesettek között.
„Romániá”-ban ‒ sőt, Arad megyében ‒ ilyet!
Az első verekedésben a monarchia seregében együtt harcoltak – ugyanazért, ugyanabban a mundérban, ugyanazon zászló alatt ‒ a magyar meg a román fiúk. Az egyiknek jár, a másiknak nem… méltó megemlékezés?
Persze a mi névsorunkból kiderül, mi közük lehet a „dák”-oknak mihozzánk. Ha ők, végül is, szembefordultak velünk.
Öreg hiba.
Sarusi, Kissarusi Misa; kellett ez neked. (…nektek.) Mondjuk Mihálynak gondolván magunk.
Iratos, Iratos!
Sarusi, Sarusi.
Kissarusi, Kovách, Poch, Kurtucz, Chlotni, Kakuja…
A mi nevünket régóta átírják. E százhétét mi nem fogjuk. (Reménykedünk.)
Valameddig.
Mert a gyermekeik, unokáid, dédunokáik…
‒ Ha eccör így szerepöl a buletinba!?
Úgy, úgy.
Vér a véré, víz a vízé. (Vérré, vízzé.)
Mer ha eccör körösztöt vethecc rá.