Iancu Laura költő, író a Magyarország Babérkoszorúja-díjat vehette át, míg Borbély László író, Domonkos László író, közíró, valamint Orosz István grafikusművész, író – aki egyben lapunk szerkesztőbizottságának is tagja – József Attila-díjban részesült.

Mécs László az 1930-as évek elején, akkor írta Vád- és védőbeszéd című versét, amikor Európa és hazánk is válságos időket élt át. Az első világháborút követően sokan menekültek el szülőföldjükről, nehezen találták a helyüket, és nagy szegénységben tengődtek.

Eredetileg a fekete macskáról akartam írni. Meg egy kicsit a boldogságról. Pontosabban arról, hogy ha fekete macskát látok, forróságot, szabadságot és boldogságot érzek. No meg azt a semmivel össze nem hasonlítható szagot.

Hordócska Sándor nagy festő volt. Már a maga korában is, de később újra felfedezték, és azóta a reneszánszról mindig az ő, Sandro Botticelli Tavasz című képe jut először az emberek eszébe.

Ami Balassinál már lehetetlen, az egy kortársnál megvalósulhat. A magyarórák klasszikus, szállóigévé vált kérdésére sorozatunkban maga az alkotó felel. Persze csak azután, hogy az olvasó is gondolt valamit, ami semmivel sem kevésbé fontos...

Múlt és jelen a Nagyvárad–Debrecen biciklivonalon: a szerző dédapja nyomdokaiba lép, pontosabban gurul, hiszen a jelen útán a múltat is járja a bicikliúton tekerve.

Egy különös olvasói levél ez a híres szerb konceptualista művész kapcsán. A befogadás és reflexió aspektusai, költeményekké válva. És ami Balassinál már lehetetlen, az egy kortársnál megvalósulhat. A magyarórák klasszikus, szállóigévé vált kérdésére sorozatunkban maga az alkotó felel. Persze csak azután, hogy az olvasó is gondolt valamit, ami semmivel sem kevésbé fontos...

Február utolsó napján, abban a csalóka, mégis reménykeltő napfényben, amely már a tavasz ígéretét hordozza, különös ünnepre gyűltek össze a kortárs irodalom képviselői a budapesti BAB Galériában.

Régi Kolozsvár, de sokan emlékeznek még azokra az időkre. Itt, a legvidámabb barakkban persze el sem tudtuk képzelni, milyen volt a Conducator uralma alatti Erdély. Mára pedig már történelem.

Egy igazi értelmiségi. A kultúra, a szépjóság elkötelezettje, aki hisz abban, hogy végül az ember jobbik fele határozza meg az életet. És ezt a jobbik részt, az ember reményét és hitét keresi és tárja mások elé az irodalomtörténész. A művészet – vallja Róna Judit – élni segíti az embert.

Róza, az óvoda középső, lila csoportjából hazafelé tartva arra lett figyelmes, hogy a meredek utcák végén gúlában állnak a fenyőfák. Róza családjában rend van a fejekben. A karácsonyfát és az ajándékokat a Jézuska hozza, szentestén a csengettyű hangjára lépnek a szobába a gyerekek, szól a Mennyből az angyal, a mennyezetig érő karácsonyfa tele díszekkel, szaloncukorral, ragyognak az égők és a gyertyák.

Az alkotóház nem wellness, hanem komfortzónából való kilépés – mondja Ajlik Csenge költő, aki a Bükkalján lévő erdei otthonában fogadná az idei évtől a fiatal alkotókat. A természet közelségét napról napra megtapasztaló, kutyájával élő elsőkötetes szerző továbbra is alkot, a csendes, fényszennyezés nélküli környezetből merítve ihletet.

No sport – mondta egyszer egy miniszterelnök, meg kellett volna fogadni a tanácsát. Nem tettem, de a sztori jóval régebben kezdődött. Például, hogy vannak jó történetek is. Jómagam sem körmölhetném ezeket a sorokat a Honvéd kórház kardiológusai nélkül.

A Continental Szálló felől időnként visszhangzott a sorozatlövések üteme. A falakban megült a félelem, és minden dördülés után mintha közelebb húzódott volna az ég. Az orosz páncélosok lánctalpai alatt remegett a város, mint egy beteg állat, amely még nem tudja, túléli-e az éjszakát.

Gyönyörű tavaszi időnk van. Ó, Aida, te vagy a világ legszebb, legcsodálatosabb nője, olyan szép vagy, mint Moszkva tavasszal! Olyan szép vagy, mint a virágba borult Kaukázus, sőt, te magad vagy a virágba borult Kaukázus! Olyan szép vagy, mint ez az egész, teremtett világ – suttogta csillogó szemekkel Wolf Messing, és magához húzta feleségét.

Paládi Zsolt maga sem gondolta, hogy néhány antibiotikumtablettával ő fogja megmenteni Hunyadi Jánost, a nándorfehérvári hőst 1456-ban, és ezzel Magyarországot legalább ezer évre európai nagyhatalommá teszi. Nem lesz többé az István, a királyban elhangzott „Mohácsnál győzni fogunk… nagyhatalom századokon át” csupán holmi rockoperás nóta, illúzió. Egy másik valóságban minden megtörténhet.

A vacsora nagyszerűen sikerült, az étel finom volt, a bor tüzes, a férje elbűvölő. Klára mégis egyre jobban szorongott. Az éjszaka lezárását is tökéletesre szerette volna, olyan vad, szenvedélyes szeretkezést, mint annak idején, de az utóbbi években a tűz kialudt, és néha olyan sokáig kellett szítani a parazsat, hogy inkább el is ment a kedve az egésztől.

Kiss Benedek betegségek hosszú sorát követően, élete 83. évében, január 2-án fejezte be földi pályafutását. Költészete a legnagyobbakéhoz mérhető, átfogja a kor személyes és történelmi valóságának szinte minden lehetséges témáját.

Ami Balassinál már lehetetlen, az egy kortársnál megvalósulhat. A magyarórák klasszikus, szállóigévé vált kérdésére sorozatunkban maga az alkotó felel. Persze csak azután, hogy az olvasó is gondolt valamit, ami semmivel sem kevésbé fontos...

Itt, a hegyen 2026 első napján eleredt a hó. Minden fehérbe öltözött. A természet tiszta fehér menyasszonyi viseletet öltött magára. Szűzies szépséggel várja a tavaszt, s vele a vőlegényt.

Lassan telt a vasárnapi ebéd. A harcsapaprikás elcsöndesülésében csak a villák zörgése jelezte, hogy mindenki elmerült az élet leggyakoribb örömében, a táplálkozásban. Anya tudta az ezeréves receptet: etesd a bestiát, attól megnyugszik, nem feszítik pöffös indulatok.