Szépirodalom
Lírai bűbáj
Kiderült, kik kapják a Balassi-kardot
Tóth Erzsébet költő és Farkas Endre György kanadai műfordító veheti át a Balassi Bálint-emlékkardot jövő februárban, Bálint napon.
Emlékszem, hogy itt raktam le valahol...
Időtlen idő avagy az abszurd Kelet-Közép-Európa
Sarnyai Benedek szegedi és budapesti kötődésű ifjú prózaíró 2024-ben a Magyar Írószövetség Debüt-díjasa. Első kötete, az Elfeledték magukat kapcsán beszélgettünk vele.
Versek, zene és kabaré a magyar nyelv napján
Magyar költők megzenésített versei, rendhagyó irodalomóra és közös versmondás a Kiserdőben. Vidámság, melankólia, rímbe szedett, súlyos szavak, laza történetmesélés. Programsorozattal ünneplik Balatonfüreden a magyar nyelv napját.
Lemaradunk a saját életünkről
Szomorú látni, hogy nemegyszer a hívő, templomjáró emberek gyermekei is mire felnőnek, eltávolodnak Istentől.
Mona Lisa mosolya
Ahogy nézem Leonardót, magam is meglepődöm, hogy milyen jól sikerült egy-egy alkotásom. Bár az ember nem tökéletes, ez a fiú már majdnem az. A végén még Darwinnak lesz igaza, és ezek fejlődnek.
Szeretek újat tanulni
Százegyedik születésnapjára is tanulással és versmondással készül a már sok éve világtalan Hegymeginé Vilma asszony, aki a tavalyi Petőfi-évben huszonhárom Petőfi-verssel ajándékozott meg minket.
Gézlapok – Lajtos Nóra versei
Kalitkányi térben és madárcsőrnyi időben – amely mégis néha tűrhetetlenül tágas – énekli meg a költőnő az egyszer voltot, a hiányt.
Gyertyák a távolban
Mifelénk még tartja magát a halottak napja, halloween ide, halloween oda, bárhogy is terjed az, mint valami invazív állat vagy növény, a globalizáció miatt.
A magyar szőlőhegyek angyala
Angyal szállt le a szőlőhegyre, a magyar szőlőhegyek angyala. Olyan fényesen, mint egykoron Babilonba és olyan jó hírrel, mint az áldott Názáretbe.
A felvidéki nemzetiségi sorsregény
Duba Gyulát érintetlenül hagyta mind a dráma, mind a líra létformája. Az epikának azonban szinte mindegyik változatával kísérletezett, a szépprózával a legsűrűbben, és gyakran élt az értekező próza kifejezési lehetőségeivel is.
A modern népiség világítótornya
Bíró Gergellyel, a Magyar Napló folyóirat és könyvkiadó megbízott főszerkesztőjével beszélgettünk a Kaptatóban, az Országút podcastjában többek között arról, mi is ez a lap, hogyan is képzelik az értékmegtartást a kötelező változás korszakában, amiben élnünk adatott.
Őrszemek a Szaharában
A délvidéki származású szerző versében a lét elúszik, az ember mégis statikus állapotban szemlél és gondolkodik. Megáll avagy épp táborozik vagy a salátája felett töpreng.
Érettünk
Kimustrált, második világháborús gépet küldtek értünk. Késő őszi, mogorva idő kavarog körülöttünk. Talán az eső is szemetel, apám nevezte így azt az állapotot, amikor még nem ázik el az ember, de nyakára ül a permet. Nyak – minden jelen idő.
A fantáziánál nincs egyszerűbb szerkezet
Turczi István és Révész Tamás Miféle épület az a katarzis című vers-kép albumának könyvbemutatóját október 18-án este tartották a Petőfi Irodalmi Múzeum dísztermében.
Ady és Léda levelei a Copián
Újabb kultúrtörténeti értékű kézirategyüttes, Ady és Léda levelezése vált elérhetővé az Országos Széchényi Könyvtár által üzemeltetett Copia tartalomszolgáltatás felületén.
Rövidpróza hosszú távra
A Prózamaraton egy új, 2023-ban indult program, amelynek célja a kortárs novellairodalom népszerűsítése. A legjobb novellák és íróik egy helyen, egy időben.
Tisztelet a múlt nagyságainak és a jövő kihívásainak
Október 15-én a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) székházában, a Pesti Vigadóban tartotta meg őszi közgyűlését. Az esemény jelentős kulturális és szakmai pillanatokat foglalt magában, amelyek a múlt kiemelkedő alakjainak megemlékezésétől a jövő művészeti terveinek megvitatásáig terjedtek.
Örökül kaptuk, örökül hagyjuk
Új magyar–török kulturális kötet látott napvilágot – bemutattuk a T’örökségünk című antológiát.
Ajtónyitás magyar tájakra
„Meg kell tanulnunk vágyakozni arra, ami a miénk.” Simone Weil francia filozófus, esszéista ismert gondolatával gyakran találkozhatunk cikkekben, esszékben, ünnepi beszédekben, idézet- és aforizmagyűjteményekben.
A hegedűtok
Az asszony mesélt nekem mindenféle csodás megtérésről. Valami vakról, aki eldobta a fehér botját, meg valami nepperről, aki lemászott egy fáról, de csak nevettem, vagy ásítottam.
A Stázi is a Balatonon nyaralt
A budapesti Goethe Intézet október hónapot a szabadság témájának szenteli, ennek jegyében beszélgetett a balatonfüredi Szőcs Géza Irodalmi Szalonban Klein Judit Kiss Noémivel, a Balaton című novelláskötet és Slachta Krisztina történésszel, a Megfigyelt szabadság című könyv írójával.