Mindig rossz alvó volt Viola. Erzsitől, a nagynénjétől tudta, hogy már kicsi korában végigbőgte az éjszakát, ölben kellett ringatni, s ha letették, felsikoltott, mintha késsel szúrták volna meg.

Ezt gyakran mesélte Erzsi, aki őt gondozta, illetve nevelte egy ideig, mielőtt beadta volna az árvaházba.

Azt, hogy az anyja ki és mi volt, csak évek múltán mondta el neki, amikor már ő is mindent tudott az életről.

– Hajtotta a vére az anyádat, mesélte Erzsi. – Nem bírt magával. S mivel szép is volt, úgy gyűltek reája a legények, mint lépes mézre a darazsak. Még véres bicskázás is volt miatta az egyik búcsú napján. Nem csoda, pompás, sudár alakja volt, dereka, mint a nádszál, ajkai dúsak, két szemöldöke középen összenőtt, ajkai meggypirosak, szénfekete haja, ha kibontotta, eltakarta a vállait.

Mindenki tudta, hogy Kósa Jolán hétszépség, éppen ezért irigyelték is veszettül.

De milyen a falu? Nem a megvadult bikákat hibáztatta, hanem őt, az anyádat. Kósa Jolánt. Boszorkánynak nevezték, aki szemmel tud verni, s még azt is mondták, ami nem volt igaz, hogy főzi a legények kapcáját. Főzte, nem főzte, a vége az lett, hogy terhes maradt. Soha nem mondta meg, ki csinálta föl. Azt mondta, inkább meghal. Annak a férfinak van családja, vannak gyermekei, jobb, ha csak egy árva lesz, mármint az övé, s nem három vagy négy. Az apja félholtra verte, tudni akarta, ki volt az a gazember, aki megcsúfolta a lányát, de ő csak hallgatott, s védte a hasát a rúgásoktól, védett téged, Viola. Nem maradhatott a szülői házban, ott, tudod, a mostohád viseli a kalapot, hozzánk futott, s azt kérdezte: Erzsi, akarsz-e életet menteni? Nem értettem pontosan, mit jelent ez, még csak tizenhét éves voltam, de ő megmagyarázta, ha valaki nem fogadja be őt, a pajtahíján fölakasztja magát, már elő is készítette az istrángot. Világ csúfja lennék, mondta, ha lógnék a kötélen, s a hasamban még valameddig vergődne a gyermek. Ettől én szörnyűségesen megirtóztam, s azt mondtam, mindent megcsinálok, Jolán, csak maradj életben. Illetve maradjatok életben.

Hát ez a te történeted, Viola. Még nem voltál megszületve, s már volt történeted. Nálunk húzta ki az időt az anyád, a sütőházban szült meg téged, de rajtam kívül nem nézett rá senki, csak ítélkeztek, mocskolódtak az emberek. Három hónapig szoptatott, aztán megelégelte a sok csúfságot, gyalázatot, s azt mondta: elegem van mindenből, torkig vagyok ezzel a faluval, utálom a büdös kanokat, akiknek csak a testem kellett, egy szent volt közöttük, de azt soha nem árulom el, kimegyek a világból, elég nagy a főváros, beállok cselédnek, a hátam közepe lásson meg titeket. Vállald el, Erzsi, ezt a kicsi leánykát, neveld föl helyettem, én minden hónapban postára teszem a tartási díjat, a gyermekpénzt, nem fogsz nélkülözni miatta. S úgy cselekedett. Indulás előtt nem sírt, száraz szemekkel nézett téged egy darabig, de nem csókolt meg, bizonyára attól félt, elgyengül, s meggondolja magát. Kikísértem a kapuig, éjszaka volt, felhők között bujkált a hold, a fák árnyékai keresztüldőltek az úton, és Kósa Jolán ment szapora, ideges lépésekkel, ment az állomásra. Egy ideig még láttam, aztán beleolvadt az éjszakába. Soha még hír sem jött felőle. Mintha Kósa Jolán nem is lett volna, mintha meg sem született volna. De a pénzt rendesen küldte, jött a postás minden hónap végén, s leszámolta az összeget a markomba. Innen tudtuk, hogy él, hogy létezik, különben elfelejtette volna a falu, mert felejteni is tudnak az emberek, nemcsak emlékezni. Hát így lettem én a te nevelőanyád, Viola. Az elején még én is szinte gyermek, de lassan belejöttem, egy nő érzi, mit kell csinálni egy csecsemővel. S tegyem hozzá, az anyám is segített. Csak akkor változott meg minden, amikor én is eladó sorba kerültem, járogatni kezdtek hozzám vizitába, s amikor Laji megkérte a kezemet, akkor bogra futott minden. Férjhez fogok menni, de akkor mi lesz veled? Mocsok szája van a falunak, azt mondták, a tehenet nem viszik borjastól az oltár elé. Miért nem vitte magával Kósa Jolán a bitangját? Nem tehettem mást, Viola, beadtalak az árvaházba. Apám kísért el, ő tudott kiigazodni a hivatalokban, ott kérték a keresztleveled, nem volt, kérdezték, ki az apád, ki az anyád, nem tudtunk válaszolni, akkor azt javasolta a hivatalnok, nyilatkozzunk, azt, hogy apátlan, anyátlan árva vagy. Hát ez igaz volt, de az a kontyos nagysága beírta a papírokba, hogy a gyermek szülei elhaltak. Ez nehezen ment le a szívemről, mert minden hónap végén jött továbbra is a pénz, az mégiscsak azt jelentette, hogy anyád él, nem halt meg.

Már szürkült, lassan világosodott a háló ablaka, s Viola akkor szenderedett el. Azt álmodta, hogy az anyjával utazik, akit csak képről ismert, fut velük a vonat, ők elfelejtettek leszállni, már rég elhagyták szülőfalu állomását, s rohannak, szédítően száguldanak a nagy ismeretlenségbe. Olyan erős szorongás vett erőt rajta, hogy nagyot sikoltott, s felült az ágyban:

– Anya!

Zavaros tekintettel nézett szét, pillanatig nem tudta, hol van, s csak lassan szokott hozzá a szeme a háló végtelen fehérségéhez. Kétségtelen, hogy félálomban látomása volt.

Összefutottak az ágya körül, a nevelőnő a homlokára tette a kezét, nem lázas, mondta, akkor nincs baj, nyugodj meg, Viola, mindenkinek vannak rossz álmai.

Aggódtak érette, mert Viola volt az árvaotthon gyöngyszeme. Színhalmazban csillogó kaláris. Gyémánt bross. Ékszer. Azért volt ez szokatlan, azért volt teljesen rendhagyó, mert árral szemben úszott. Az árvaház lányainak egy része romlott volt, virágzott a prostitúció, nem láttak pozitív modellt, nem éreztek maguk körül emberi tartást, csak az ösztönök szabadságát ismerték. S nem egy fiú bűnöző lett.

Különös, nagyon különös állapot alakult ki. Ebben a romlott, erkölcstelen világban Viola a népmesék királykisasszonya lett. Azért más a mesében egy királykisasszony, mert másnak születik. Születése révén különbözik mindenkitől. Ez történt vele is, Violával. Másnak született. Érezték ezt a társai, ezért a hódolat, ami körülvette, nem kivételezés volt, nem protekció, hanem a dolgok velejárója, természetes állapota. Makulányi féltékenység sem ágaskodott lánytársaiban, egyszerűen tudomásul vették, hogy Viola szépsége felülmúlhatatlan, nevelői, tanárai nem győzték dicsérni okosságát, intelligencia szintjét, minden tantárgyból osztályelső volt, s kevés szabad idejét arra használta, hogy segített a gyengéknek. Félrehúzódott velük a bentlakás valamelyik zugába, s oldotta a bűn nehéz, unalmas algebrai feladatokat. Máskor verset tanult velük, és rajzokat készített, a faliújság is róla szólt, sőt a megyei lapnak is elküldte a rajztanára néhány munkáját, amelyek megjelentek.

Legnagyobb szenvedélye a vers volt. A szavalat. Minden iskolai ünnepélyen kiállt a függöny elé, s finom érzékkel adott elő több oldalnyi verses szöveget, nem deklamált, nem esett túlzásba, ismeretlen volt számára a pátosz, pontosan érezte, hol a határ, amelyet nem szabad átlépni, tudta, hogy a költőt, s nem önmagát kell felmutatni.

Híre ment. Először a filmesek jelentkeztek az igazgatóságon, gyermekszerepekre kérték fel Violát. Három filmben játszott epizódszerepeket. Ők, a filmesek intézték el azt is, hogy szabad bejárása lett a színházba. A hátsó, az öltöző ajtón mehetett be, s pótszékről minden előadást megnézett. Az árvaotthon igazgatónője külön engedély adott neki az esti kimaradásokhoz.

Nem történt baja. Szerencséje volt. De nem múlott minden a szerencséjén. Foglalkozott magával. Sokat, okosan, higgadtan foglalkozott magával. Kézben tartotta önmagát. Éjszaka kisurrant a hálóból, felgyújtotta a mosdóban a villanyt, s a hatalmas tükörben nézte magát. Haját leeresztette, vállairól lecsúszott a hálóing, s ő megbabonázva bámulta a képmását a tükörben.

– Azt mondják, olyan vagyok, mint az anyám – futott végig az agyán. – Soha nem láttam, de fényképek maradtak róla. Igen, úgy látom, a szemeink egyformák. Oválisak, tüzesek, nagyok. Nem csoda, hogy megbolondította a férfiakat. Akkor velem mi lesz? Az ő sorsára jutok? Nem, nem, sohasem! Éppen amiatt kell mindent másképp csináljak, mert ennyire hasonlítok rá. Ő nemcsak szép volt, hanem konok is. Nem árulta el soha, ki az én apám. S volt bátorsága nekivágni a világnak. Én is konok leszek, de másképpen. Vigyázok magamra. Tíz körömmel védem a becsületem. Nem jöhet akkora vihar, hogy engem leteperjen.

Ezek a tükör előtti monológok nagyobb hasznára váltak, mint a sok tudomány, amit évek alatt az iskolában elsajátított. Ezerszer, százszor végiggondolta mindazt, amit Erzsi elmesélt neki. Érezte, mekkora súlyok húzzák, nyomják lefelé. Az anyja életének a kisiklása. Az ő nem kívánatos megszületése. Nem kellett volna megszületnie! Ezt így soha nem mondta ki, de érzett egy misztikus törvényt, amelyet ő a születésével áthágott. Törvényszegő lett! Átlépett egy korlátot, s átzuhant egy tiltott területre. Ez foglalkoztatta a legtöbbet. Az a rögeszme kínozta, hogy ő tiltott zónában él. Ami másnak engedélyezett, neki tiltott. Ebben a tiltott zónában más törvények uralkodnak. Egyet sem tudott volna megnevezni ezekből a törvényekből, de testének minden porcikájával, agyának minden elektro-biológiai hullámával érezte azokat. S ha ez így van, akkor neki ezekhez igazodnia kell. Akkor neki minden mozdulata, tette, cselekedete, szusszanása más kell legyen. Nem jó, nem helyes, hanem más. Egészen más. S az a hatalmas erő, ami a másság felé taszította, kipréselte belőle a karátokat. Ezernyi jót, és szemernyi rosszat sem.

Nem, nem kreált ő elméletet ebből. Fogalma sem volt azokról a belső hullámverésekről, amelyek a lelkében lezajlottak. Cselekvései szép kábulatokban zajlottak, és nem hideg, nem rideg ráció vezette azokat.

Már az érettségire készültek, amikor az a rossz álom felriasztotta őt, és megijesztette társait. Azon a héten indultak ballagásra, bejárták a fél várost, a tanárok ablakai alatt énekelték a Gaudeamust.

A kicsengetésre és a bankettre eljött Erzsi a férjével. Sírt a nagynénje örömében, mint egy gyermek.

– Nézd, Laji, mi lett ebből a lányból. Hiszed te ezt? Mert én nem. Úgy hasonlít az anyjára, mintha Kósa Jolán született volna meg másodszor. De mégsem az anyja. Csak külsőleg Kósa Jolán ő. Violát az angyalok valamelyik karácsonyéjjelen kicserélték. Ez a lány a túlvilágiak ajándéka.

Mindenki természetesnek tartotta, hogy az érettségi után a színi akadémiára felvételizik. Homlokára volt írva a siker.

Viola, a lány Tennessee Williams: Az ifjúság édes madara drámájában lépett életében először színpadra.

A premierre meghívták az árvaotthon tanári karát, a nevelőket, a frissen érettségizett lányokat, fiúkat. Óriási volt a siker. Zúgott a terem a tapstól.
Viola zsigereiben, pólusaiban, minden idegsejtjében érezte, az édesanyjának a történetét adták elő.

A titokzatos, a misztikus erők további életében is munkáltak. Hatalmas karriert futott be.

 

Nyitókép: Rónai Balázs Zoltán (Gemini)