Itt ébredsz nálam
erősebb leszek – mondom magamnak
és visszahódítalak
visszatérsz hozzám mint a Hold
és mint a Nap
országhatár hegyeiden
a fehérgalléros havasok
nekem hozzák közel az eget
és folyóid velem tavaszodnak
itt ébredsz nálam
te elveszíthetetlen
kenyérillatú fejedelem
szemedet én csókolom
hajadat én fésülöm
nevetsz a régin
az ismerősön
nevess csak nevess szentem
a hazug történelmen
mit ama sötét urak
költenek szép neveden
Nem akart szép lenni
napozós gyalogutakkal és
foltos szalmavirággal álmodtam
bokrok és fák közt botozgattam
apám rojtos ostorával
mentem vagy jöttem – nem tudom
nem gyerek s nem mostani önmagam
esteledett (ha hazagondolok mindig este van)
dologtalan felhők szálltak unottan
tegnapi szelek fogságában
valamikor itt fontam virágkoszorút
Krisztus fejére és lábán a szeget
sokszor megigazítottam
hogy szépnek tessék ahogy
a szent festő szent képén a szent könyvben
de a mi paraszt Krisztusunk
nem akart szép lenni csak Isten
azt szerette ha vihar veri villám csapja
ha madár fészkel jobb vállára
s ha lába közül a tartó vasat
a hólé kimossa
be sovány be sovány – nyúltam felé
valami azóta is kínozza
Nyitókép: Rónai Balázs Zoltán (Gemini)
