A szíriai menekült, egyébként keresztény arab, Jézus! Jézus! kiáltással rontott neki a két-három éves gyermekeknek a tóparti parkban. Négy gyermeket és két öreget sebesített meg életveszélyesen. A merényletet többen is filmezték. Egy harmincnyolc éves futballista a tóparton futott, amikor felfigyelt a szokatlan jelenetre. A merénylő éppen feléje tartott, három-négy rendőr üldözte. Lőjenek már, kiabált a futballista a rendőröknek, miközben félrehúzódott a merénylő elől. Az arabnak így még maradt arra ideje, hogy megszúrja kétszer is az egyik öreget. A rendőrök tüzet nyitottak, az egyik öreget is golyó érte.
Eddig tipikus a történet. Ha veszélyessé válik a helyzet, félrehúzódunk, vagy megörökítjük az eseményeket. Egyvalaki azonban másképp cselekedett. Henri, egy huszonnégy éves, filozófia szakos egyetemista, szembeszállt a merénylővel. Hátizsákját ledobta, és a kezében tartott másik kisebb hátizsákot pajzsként használva próbálta meghátrálásra bírni a késes merénylőt. Egészen addig, míg a rendőrök utol nem érték, és le nem fogták a késes gyilkost.
Henri katolikus. Pár hónappal azelőtt elhatározta, körbejárja Franciaországot, hogy megnézhessen minden jelentős katedrálist. Előző nap érkezett Annecyba, s rögtön meg is nézte a város gótikus katedrálisát. Azt mondja, a veszély láttán szinte ösztönösen cselekedett. Félt ugyan, de ez nem tartotta vissza. Tudta, hogy le kell győzni a rosszat. Kívülről nézve: bátornak bizonyult.
A fortitudo, vagyis a bátorság a négy sarkalatos erény egyike. De manapság a fortitudo éppúgy nem tartozik a gyakorlandó erények közé, mint a mértékletesség. A fogyasztói társadalom nem hisz a mértékletességben. De a bátorságban sem hisz, mert a bátorságnál sokkal előbbre való a biztonság.
Amikor Antall József 1994 decemberében meghalt, megkérdeztem Boross Ilonát, miben segíthetnénk vajon Klárinak. Azt felelte, hívjuk meg pár napra Párizsba. Így is történt, a magyar miniszterelnökért a Saint-Germain-de-Prés-katedrálisban tartott gyászmisén ott volt Klári is.
Antall Klári a Balaton szerelmese volt. De a parti házon, ahol fiatalkorában a nyarait töltötte, a Fülepp szülők már rég túladtak; abból vették a fiatal házaspárnak a Meredek utcai kis lakást. Borossék minden nyáron vendégül látták Klárit akali házukban. Mi is követtük a példájukat, éveken át járt hozzánk Köveskálra, ahonnét pár perces autóúttal lehet eljutni Zánkára, a füves-fás nagyszerű strandra.
Egy köveskáli beszélgetésünk során jött szóba a bátorság kérdése. Anikó elmondta neki, hogy adott helyzetben, amikor az utcán gyenge nőt érő fenyegetésnek voltam tanúja, nem haboztam közbeavatkozni. Klári azzal válaszolt, hogy Antall hasonlóképpen reagált ilyen helyzetekben, sohasem félt fellépni a gyengét fenyegető agresszióval szemben. Cselekedett, amikor kellett. Ilyen helyzetekben, magam is tapasztaltam, a határozott fellépés a fontos, a támadó megtorpan, aztán elódalog. Nincsen verekedés.
A magyar politikusok legtöbbje nem ismeri a fortitudót. Testőrök veszik körül, nem vegyül el a tömegben, messzire elkerüli a tüntetőket, megszünteti a párbeszéd minden lehetőségét, kizárólag olyanokkal veteti körül magát, akik mindenben egyetértenek vele. Egy igazság létezik csak, az övé, aki mást gondol, annak nincs helye ebben a világban. Vagyis óvatos. Más szóval gyáva.
Antall József viszont minden tekintetben bátor volt. Leglátványosabban azon az 1990-es moszkvai tanácskozáson, ahol kiharcolta a katonai, politikai, gazdasági függés felszámolását, vagyis a Varsói Szerződés és a KGST megszüntetését. Nem lehetett biztos Gorbacsov reakciójában. Mégis lépett, amikor kellett.
Aquinói Szent Tamás tesz egy fontos megkülönböztetést a bátorság erényével kapcsolatban. Besorolja ugyanis – Arisztotelész módszerét követve – középre, két szélsőség, a félelem és a vakmerőség közé. A kettő, bátorság és vakmerőség, nehezen megkülönböztethető. Utóbbira magam is találkoztam egy példával, amely meggondolásra késztetett. Párizs 19. kerületében, ahol akkoriban laktunk, elszaporodtak a bankrablások és a rablótámadások, amelyeket egy röhögő maszkokat viselő banda követett el. Látványuk majdnem annyira komikus, mint amennyire félelmetes volt. Heteken át minden sikerült nekik, semmi erőszak. Egészen addig, míg egy délelőtt az avenue Manin elegáns éttermébe próbáltak betörni. Vasárnaponként néha mi is ott ebédeltünk. Egy arra járó férfi komikusnak gondolta a jelenetet, rászólt a bohócokra, hogy azonnal takarodjanak. Rögtön fejbe lőtték.
Nyitókép: Rónai Balázs Zoltán (Gemini)



