Nem túlzás: Jókai a magyar képregény egyik irodalmi ősatyja.
Jelenetei nem egyszerűen leírt képek, hanem egymásra vágó látványok. Alakjai erős kontúrokkal rajzolódnak ki, történetei epizódokban haladnak előre, mintha egy folytatásos, képkockákra bontható elbeszélés ritmusát követnék. Nem véletlen, hogy a korabeli olvasó számára ezek a szövegek nem pusztán történetek voltak, hanem események: belső vetítések.
És Jókai nemcsak íróként közelített ehhez a világhoz. Az élclapok, karikatúrák és képsoros történetek korai magyar történetében is jelen volt: szerkesztőként és lapalapítóként azok közé tartozott, akik felismerték a vizuális elbeszélés lehetőségeit.
Erről a különös, mégis termékeny kapcsolatról beszélgetünk dr. Vincze Ferenc irodalomtörténésszel. Harmincöt perc arról, hogyan olvasható újra Jókai a képek felől – és hogyan válik a 19. századi próza váratlanul kortárssá.
