A fenntarthatóságról szóló beszélgetések gyakran ugyanabba a csapdába esnek: sok szó esik elvekről, klímacélokról és környezetvédelemről, jóval kevesebb arról, hogyan változtatják meg ezek a gondolatok a mindennapi vállalkozói döntéseket. Pedig a kettő nem választható el egymástól.

Van-e szabadulás nemzeti traumáink fogságából? Hogyan keletkeznek az emlékezetben azok a hasadások, amelyek egész közösségek múltképét alakítják át? Miért maradnak velünk évszázadok múltán is bizonyos történelmi veszteségek, miközben más események szinte nyomtalanul kihullanak a kollektív emlékezetből?

Tulajdonképpen egyedül ezt a Mackó nevű fickót nem értette Hires Berci az egész bagázsból. Mármint azt, hogy egyáltalán mit keresett ebben a szedett-vedett csapatban. Egy pap? Mármint volt pap, vagy csak majdnem pap, vagy csak prédikátor – szóval ilyesmi.

Van valami zavarba ejtő abban, amikor Jókai Mór neve mellé a képregény szó kerül. Mintha két, egymástól időben és rangban is távoli világot próbálnánk összeilleszteni: a nemzeti klasszikusét és egy sokáig könnyű műfajnak tartott vizuális történetmesélését.

Még a Covid-járvány előtt jártam Louisianában, egy New Orleans közelében élő barátomnál. Ismerve kalandvágyó természetem, levitt a Barataria-mocsárba krokodilokra (ahogyan a helyiek nevezik az aligátort) vadászni.

Van valami mélyen kelet-európai abban a pillanatban, amikor a magyar úrvezető átgurul a határon, és a GPS hangja még azt sem fejezi be, hogy Üdvözöljük Romániában, máris elindul a jobb lábából a reflex: most aztán lehet taposni a gázpedált. 

A Máramaros Megyei Történelmi és Régészeti Múzeum termeiben csend uralkodik, de ez a csend nem üres. A falakon és vitrinekben több száz időmérő szerkezet várakozik: faliórák, zsebórák, ingaórák, mind más korszak ütemét hordozva.

Augusztusban szellőztetni – ahogyan ez köztudott – vagy hajnalban, vagy naplemente után, a szúnyoghadak visszavonulását követően érdemes.

Meghalt Ion Iliescu, a Ceaușescu-diktatúra utáni első román államfő, kilencvenöt évesen. Augusztus 7-ére, temetése napjára Romániában nemzeti gyásznapot rendelt el az ottani kormány.

Bizony, ki kell mondani: még mindig vannak olyan emberek, akik nem posztolnak. Hihetetlennek tűnik, de nem dokumentálják az ebédjüket, nem írják ki a vérnyomásukat, és nem közlik az éppen olvasott könyv címét – vagy, micsoda borzalom, nem olvasnak semmit.

Valamikor a napokban – mint mindennap – egy konténerbetyár ismét összedörzsölte a tenyerét a világ másik végén: ma is gazdagodni fogok! Nem dolgozom, nem találok fel semmit, nem árulok semmi valódit – de ha ügyesen játszom, lesz, aki fizet nekem.

A sóvidéki bányászat kétezer éves történelmét. Remélem, nem végleg, s nem a teljeset. Parajdon, a sóhegy alatti bányában, Székelyföld leglátogatottabb turisztikai objektumában egyre erősebben dolgozik az ősi erő.