– Hát szervusz, régi barátom! Rég nem láttalak. Gyere, együnk egy jó pacallevest meg néhány miccset. Persze, hogy van hol. Mindig is volt. Á, hát ez a maszkviselés dolog olyan, hogy van róla törvény vagy rendelet vagy mi, de hát nem lehet úgy élni, hogy arcodon van az a rongy.

Az időutazás kérdése mindmáig megoldatlan – ez a legtöbb fizikus álláspontja. Nekem sikerült, rövid időre visszaugrottam a születésem évébe, majd körbeutaztam a Kárpát-medencét különböző korokban.

Fél tíz körül járhat az idő, délelőtt, de már levezettem majd‘ kétszáz kilométert. Zentára megyek, délre. A magyar határőr beszédes, a szerbnek köszönünk, nyilván szerbül, nem viszonozza.

Hátizsákban mégpedig. Ez a Duna nem áztatja el a holmimat, nem vízből van: papírból. Rendben, elmondom: a Duna a témája az újonnan indult Magyar Kultúra magazinnak.

Pizzicato hegedű, basszus ukulele, elektronika – és kortárs költők versei. Az Eleven Költők Társasága zenéje és videoklipjei megmutatják, miként lehet újat alkotni költészet és zene fúziójával. Gréger Zsoltot és Szentmártoni Jánost faggattuk.

Válságidőszakban előbb-utóbb mindenki szembesül a ténnyel: az új, sokszor ismeretlen helyzetekben megváltoznak a szokásaink. Nem feltétlenül vesz rossz irányt az életünk, csak éppen másképpen és másfelé tart, mint korábban véltük, terveztük.

Korán érkeztem, mint kiderül, nem egyedül jöttem randira. Egy velem egykorú úr szintén ugyanezért érkezett, csak utána kerülök sorra. Mire ő elhagyja a helyiséget, mert beljebb fáradhat, egy újabb korombeli úr érkezik.

Kérem, gondoljon a környezetére, mielőtt kinyomtatja ezt a levelet! – olvasom naponta egy sor e-mail zárósoraként. Utánajártam az Országút nyomdájánál, vajon mennyire környezetszennyező lapunk előállítása.