Szilágyi István 1938-ban született Kolozsváron. A család 1940-ben Zilahra költözött, a szilágysági kisváros világa meghatározó élménye maradt. Érettségi után beiratkozott a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem jogi karára. Egyetemista korában jelent meg az első írása az Utunk című folyóiratban. Diplomaszerzés után, 1963-ban ügyészi állást kínáltak neki, de nem fogadta el, sőt később sem vállalt olyan állást, ahol a jogi végzettségére lett volna szükség. Jogi pálya helyett az irodalmat mellett kötelezte el magát. Az Utunk munkatársa, 1968-tól főszerkesztő-helyettese lett. 1990-től a Helikon néven újjáalakuló irodalmi folyóirat főszerkesztője volt egészen nyugdíjba vonulásáig.

Első novelláskötete, a Sorskovács 1964-ben, első regénye, az Üllő, dobszó, harang 1969-ben látott napvilágot. Első nagy sikerű könyve 1975-ben jelent meg: Kő hull apadó kútba című regénye a legkülönbözőbb iskolákhoz tartozó irodalmárok egyöntetű elismerését vívta ki. Több nyelvre lefordították: német nyelven 1982-ben (Steine fallen in versiegenden Brunnen), román nyelven 1984-ben (Cad pietre în fîntîna seacă), lengyel nyelven 2001-ben (Dudni kamień, dudni…) jelent meg. A regény Szendy Ilka és Gönczi Dénes szomorú balladai történetének pszichológiai regénybeli feldolgozása, természetesen nem egyszerű pszichokrimi, sokkal több annál, Arany János balladáinak nyomában megy, csak a nagy magyar írók tudják Arany balladai feldolgozásait és nyelvét így, ahogyan Szilágyi István is.
Nagy figyelmet keltett 1990-ben az Agancsbozót című monumentális, csaknem 700 oldalas regénye is, amely egy abszurd látomás és nyitott mind a mítosz, mind az ironikusan ábrázolt felfoghatatlan valóság felé. Ám a hetvenes évekbeli sikerhez hasonlót inkább egyik újabb regénye, a Hollóidő (2001) váltott ki. Ez a regény a török hódoltság idején játszódik, egy távoli kor eleven hétköznapjait, szerelmeit, hadi kalandjait, rémségeit jeleníti meg. Egyszerre veretes és bámulatosan hajlékony, sokszínű nyelv, mely megrendülést, humort és iróniát egyazon könnyedséggel, szépséggel közvetít, mesél és magával ragadja az olvasót, hogy a távoli kor emberének lélegzetvételében a sajátjára ismerjen.
Az író műveinek fogadtatását, kritikai értékelését szemlézi a Tanulmányok Szilágyi Istvánról című kötet (szerk. Márkus Béla, Debreceni Egyetemi Kiadó, 2003).
Utolsó regénye, a Messze túl a láthatáron 2020-ban jelent meg.