A román belügyminisztériumnak augusztus 4-én, pénteken elküldött tiltakozásban arra kérik az illetékes hatóságokat, hogy tegyenek határozott és azonnali intézkedéseket az elkövetők azonosítására és felelősségre vonására. Nézzük, mi mikor kezdődött, és mivé fajult.

A nagy verekedésben több mint nyolcmillió katona esett el. Közülük 1197-et az erdélyi Úzvölgye területén temettek el, kétharmadrészt magyar halottakat. Az említett temető állapota évtizedeken keresztül fokozatosan romlott, amióta a második világháború után a terület (másodszorra is) Románia része lett. Senki nem gondozta a sírkertet – majd eltűnik magától, gondolhatta a nemzetikommunista hatalom, minek foglalkozni a beszántásával.

Csakhogy 2011-ben elkezdődött a temető felújítása, amelyet Csíkszentmárton önkormányzata helyi szervezetekkel valósított meg. Hamarosan magyarországi támogatás is érkezett, így 2015-ben már hatszáz fakereszt állt a temetőben. Nota bene: a keresztekre nem voltak nevek írva, és nem tartalmaztak Magyarországra, magyar katonákra utaló jelképeket. Ám négy évvel később a szomszédos Bákó megye Dormánfalva településének polgármestere a katonák sírjai fölé ötvenegy betonkeresztet állíttatott ismeretlen román katonáknak (miután einstandolta a temető területét: települése közterületévé nyilvánította). 2019. június 6-án román szélsőségesek megemlékezést szerveztek a temetőbe, amikor is ortodox pópák megszentelték a jogellenesen felállított tárgyakat. A sírkertből idén június 29-re virradóra távolították el a betonkereszteket és emlékművet (egy kelta keresztet, aminek semmi köze sem a dák, sem a római eredetmítoszhoz), miután jogerős bírósági ítélet kötelezte erre Dormánfalva polgármesteri hivatalát. Ám a Calea Neamului (A Nemzet Útja) román nacionalista szervezet hívei július 8-án újfent megszállták a temetőt: százötven fakeresztet állítottak fel a nemzetközi katonatemetőben.

A csíkszeredai bírósági ügyészség rongálás és sírgyalázás gyanújával bűnvádi eljárást indított a Nemzet Útja keresztállítása miatt. Örvendetes, hogy valami igazságszolgáltatás-szerű folyamat elkezdődött. Van tehát küzdés, és van bízva bízás. Ám gyanítom, hogy valahol, mondjuk egy távoli galaxisban, léteznek olyan erők is, amelyeknek nem érdeke az „élni és élni hagyni” – esetünkben „megpihenni és megpihenni hagyni” – eszméje. Tudom, buta felvetés, de: az etnikai tisztogatás fogalmát vajon nem lehetne kiterjeszteni az e világból eltávozottakra is?