Mintha az idő itt nem múlna, csak visszhangzana – fogaskerekek, rugók, ketyegések odaképzelt harmóniájaként. A kiállítás címe – Utazás az óra univerzumában – pontosan leírja a benyomást. A látogató egyetlen térbe lép be, mégis korszakokon átívelő történeten halad végig.
E barokk és szecessziós óratestek, kovácsoltvas szerkezetek és finom zománcozású számlapok mind arról beszélnek, hogy az idő mérése már eleink korában is nemcsak technikai, hanem esztétikai kérdés is volt. A nagybányai múzeum 2003-ban megnyílt állandó órakiállítása ritka módon egyesíti a műszaki örökséget a formatervezés történetével.
A tér nem zsúfolt, inkább kimért, elegáns. A fények jól irányítottak, a vitrinekben elhelyezett órák is jó megvilágítást kapnak. A kiállítás rendezői láthatóan értik az anyag nyelvét. A két nagy méretű toronyóra-szerkezetnél a nyers mechanika kerül előtérbe, amelyek egykor templomtornyokból mutatták az idő múlását. A kisebb, polgári órák vitrinsorában viszont a részlet finomsága dominál: aranyozott mutatók, gravírozott számlapok, apró gyártói jelzések, amelyek mögött kézművesműhelyek és családi tradíciók húzódnak meg.
A tárlat finom dramaturgiája abban rejlik, hogy a technika és a szépség ugyanazon a tengelyen helyezkedik el. Aki érzékeny az anyagok viselkedésére, megérzi a bronz, a réz, az acél és az üveg együttrezgését: a mesterség tudásának és a türelemnek a közös hangját. Minden óra mögött ott a kéz, amely megteremtette, és a pillanat, amelyet mérni kívánt.
Nehéz nem elidőzni a térben. Az ember egyszer csak észreveszi, hogy saját ritmusa is megváltozik: a múzeumi csend nem fojtó, inkább szabályozó lesz, mintha a test újrahangolná magát a szerkezetekhez. A fény és a mechanika együttese szinte zeneszerű, a fotóapparátus kattintása pedig csak újabb taktus az órák végtelen ütemében.
A nagybányai órakiállítás nemcsak helytörténeti érdekesség, hanem gondolati tér is. Arra emlékeztet, hogy az időmérés valaha közösségi cselekedet volt – a toronyóra a falu, a város szívverése. Ma, a digitális kijelzők korában ez a szívverés szinte elhalkult, de itt, Máramarosban még meghallható. Ha a látogató elég csendben marad, talán a saját idejét is pontosabbnak érzi majd.
A szerző fotói
