Nem kellett sok az index romlásához: egy csipet politikai centralizáció, egy adag jogállamisági visszalépés, egy-két megkérdőjelezhető bírósági döntés, valamint a sajtó egyre szorosabb pórázra vonása. Politikai verseny ugyan létezik, nem kell egypártrendszertől tartani, de a román közéletet figyelőnek az a benyomása, hogy a meccseket már az öltözőben eldöntik, a játékosok pedig legfeljebb statiszták az előre megírt forgatókönyv(ek)ben.

Románia „leminősítésében” kulcsszerepet játszott a politikai elit egyre erőteljesebb befolyása a független intézmények felett. A sajtó, amely elvileg a negyedik hatalmi ág,

egyre inkább az első három meghosszabbított karja lett,

a kritikát pedig a politikai elit inkább akadékoskodásnak, semmint a demokratikus párbeszéd részének tekinti.

Persze a hibrid rezsim minősítés nem egyik napról a másikra jött: annak a folyamatnak a végeredménye, amelyben a politikai vezetés mindig csak egy-egy apró lépéssel távolodott el a demokráciától. Úgy lehettek ezzel: hátha senki nem veszi észre. De észrevették.

Nem csoda, hogy a külső megfigyelők egyre inkább aggódnak. Az Egyesült Államok jelezte, hogy komolyan foglalkoztatja a román választások manipulálhatósága és az orosz befolyás veszélye. Közben az európai partnerek is egyre kevésbé bizakodók – vajon meddig lehet egy EU-tagállamnak ilyen sebességgel szabálytalankodni anélkül, hogy az Unió egyszer csak sárga lapot mutatna? De nemcsak a Nyugat aggódik: „az a romániai elnökválasztás, amely Călin Georgescu részvétele nélkül zajlik, nem legitim” – jelentette ki a Kreml, két nappal azután, hogy a bukaresti központi választási bizottság a tavaly novemberi félbeszakított elnökválasztáson élen végző, oroszbarátnak és szélsőségesnek bélyegzett Georgescu jelöltségének bejegyzését az elnökválasztás májusi megismétlésére elutasította – és két nappal azután, hogy a bizottság épülete előtt tüntető kisebb tömeg, tudomást szerezve kedvencük elutasításáról, erőszakhoz folyamodott: az útburkolatból felszedett kockakövekkel és petárdákkal dobálta meg a székházat védő csendőröket, felgyújtott néhány szemeteskukát, és ügyesen felborította egy hírtelevízió egyik autóját.

Róka fogta csuka, csuka fogta róka.

Aki beengedné az oroszokat a spájzból, az elárulja az ügy(ek)et. Aki nem engedné be őket, az diktátor. Hogy lehet ebből demokráciát csinálni? És milyent?

Nagy kérdés, hogy a román politika hogyan reagál a nemzetközi kritikára. Mert az bizonyos: ha a jelenlegi tendencia folytatódik, akkor nemsokára már nem az lesz a kérdés, hogy Románia milyen minősítést kap a demokráciák között, hanem hogy egyáltalán „fagypont” fölött marad-e.