Május 9-én tehát ennek volt a finisszázsa a Pesti Vigadóban, ahol 17 órától az irodalommal foglalkozó alkotóművészek beszélgethettek egymással. A rendezvényen a 2022 és 2025 közötti időszakban ösztöndíjat elnyert irodalmárok közül hárman vehettünk részt: Marcsák Gergely, Méry János és jómagam. A beszélgetést Soltész Márton irodalomtörténész moderálta.
Soltész Márton megkért minket, először
beszéljünk a hároméves ösztöndíj program időszakában elért eredményekről,
a megszületett alkotásokról. Méry János célja Jankovics Marcell írói munkásságának bemutatása volt. A szerzőről – aki a két világháború közötti felvidéki magyar irodalom jeles alkotója volt – sikerült egy olyan konferenciát megszerveznie, ahol több neves irodalomtörténész kutatási eredményeit elmondhatta Jankovics Marcellről, valamint ennek a konferenciának az összefoglaló kötete is hamarosan megjelenhet. Marcsák Gergelynek számos publikációja mellett megjelenhetett új verseskötete Szégyenpiac nagycsütörtökön címmel (Orpheusz, 2025). Én A tenger végén a szél visszafordul című öt szonettkoszorút tartalmazó könyvemet szintén az MMA alkotói ösztöndíj időszakában írtam, a kötet az Orpheusz kiadónál jelent meg 2024-ben.
A rendezvény címe – „A kortárs irodalom gyöngyszemei” – meghatározta a beszélgetés további témáját,
és ennek megfelelően igyekeztünk Soltész Márton kérdéseire válaszolva olyan tárgyköröket megvitatni, amelyek egyrészt közfigyelemre számíthatnak, másrészt a jelenkori alkotók munkáját, alkotói létét nagyban meghatározzák. Ilyen módon többek között beszélgetésünk tárgya volt az irodalmi folyóiratok helyzete, mellyel kapcsolatban konszenzus alakult ki közöttünk arról, hogy az irodalmi folyóiratok finanszírozása jelenleg elképzelhetetlen a különböző állami szervezetek támogatói rendszere nélkül. Ez a megállapítás egyben figyelmeztet minket a Magyar Művészeti Akadémia és a Nemzeti Kulturális Alap nélkülözhetetlen voltára.
Természetesen abban is egyetértettünk, hogy tulajdonképpen szerencsésebb lenne, ha egy folyóiratot maguk az olvasók tudnának „eltartani”, de a kortárs magyar irodalomban ez jelenleg elképzelhetetlen. A folyóiratok mellett
természetesen a támogatási rendszer is a beszélgetés tárgya volt,
és megállapítottuk, hogy az irodalmi pályázatok, az irodalmi ösztöndíjak a jelenkori magyar irodalom alkotói számára szintén nélkülözhetetlenek. Akár egész életművek létrejöttéhez nyújthatnak segítséget ezek az alkotói ösztöndíjak.
Nyitóképen Marcsák Gergely, Farkas Gábor és Mérsy János. Fotó: Balogh Sára Borbála/MMA MMKI



