Kocsér község határában dacol az idővel a Kutyakaparó csárda, ahol százhetvenöt évvel ezelőtt született verse bizonyságaként Petőfi Sándor is járt. Bár az épület ennyi idő alatt sokat változott, továbbra is „kivül-belül” szomorú maradt.

Ötödik alkalommal rendez nemzetközi műemlékes konferenciát október 21–22-én a Pécsi Tudományegyetem és a Károlyi József Alapítvány. Az Európai műemlékvédelmi tendenciák, különös tekintettel a Kárpát-medence színhelye a fehérvárcsurgói Károlyi-kastély.

A santiagói zarándokhivatal kérdőíve rákérdez az indulás motivációira, de mindenki megkapja az oklevelét, az is, aki teljesítménytúrára jött, és az is, aki vallási célból indult el. Azt gondolom, aki végigjárja az utat, az mindenképpen keres valamit. Önmagát, Istent, választ a kérdéseire, vigaszt vagy feloldozást, mindegy is.

A Patagonia a világ első vállalata, amely éves bevételének 1 százalékát a természeti környezet megőrzésére és helyreállítására fordította. A cég eddig is meglepő kutatásokat támogatott, olyanokat, amelyek végkimenetele egy ruházati márka számára már-már hazardírozásnak is tekinthető.

Kaptam a figyelmeztetést még itthon, Budapesten, az indulás előtt. Akkor nem ezek a furcsa jóslatok, érthetetlen félmondatok érdekeltek, hanem az előkészületek, leginkább az, hogyan szedem ki magam az itthoni mókuskerékből erre az időre.

Nem szeretném szépíteni, a ma felnövő generációnak kiürülőben van a fantáziája – Platthy Istvánnal, a Csontváry Képzőművészeti Stúdió Egyesület vezetőjével beszélgettünk.

Manapság, amikor – persze nem járványos időszakban – egy hazai hétvégi turisztikai programnak már adriai „csobbanó hétvégével” vagy háromnapos dublini weekenddel kell versenyeznie, már aligha elegendő az arra érdemes értékek bemutatása.

A sátoraljaújhelyi Kazinczy Ferenc Múzeum nemrégiben megnyílt új állandó kiállítása, az Egy város ezer arca fókuszpontok köré építi fel a város történetét a reformkortól a rendszerváltásig. Tárlatvezetőm Ringer István, az intézmény igazgatója, a kiállítás kurátora volt.

Falusi templom, díszes kastély, városképet meghatározó házak – a múltról beszélnek, a jelenről szólnak, sokszor csak fotókról ismerősek. Az építészettel együtt élünk. Mit jelent annak, aki évtizedek óta épületeket fényképez? Hack Róberttel beszélgetünk.

Másfél százada kezdte meg munkáját a Magyarországi Műemlékek Ideiglenes Bizottsága. Az intézményes magyar műemlékvédelem históriájára és az azt megelőző időkre is emlékezik az Évszázadok öröksége – A magyar műemlékvédelem 150 éve című kiállítás.

Jó ideje üldögélt már az óbudai Fő tér padján. Krúdy Gyulának gondoltam, ahogy ott fröccsözött. Előtte kis asztalka, rajta bor és szóda. Bizonyosan Krúdy-fröccsöt ivott, kilenc rész bor, egy rész szóda. És nézelődött. A Zichy-kastélyt figyelte.

Aki a múlt század második felében elvetődött a rövid és szűk Rumbach Sebestyén utcába, és fölpillantott egy palánkkal eltorlaszolt, pusztuló épületre, netán kellően tájékozott volt az építészettörténetben, azonnal megjegyezte, ha Bécsben állna…

Tízből kilencen alaposan melléböknének egy vaktérképen Nagyrábét keresve, aki azonban látta már a Mezőgazdasági Hagyományok Gyűjteményét, az nemcsak sok elfeledett szóval ismerkedhet meg, de egyhamar nem felejti el sem a települést, sem az alapító Ványai Gusztávot.

Szeptember harmadik hétvégéje nálunk három évtizede hagyományosan a műemlékeké. A közismerteké, a bejárhatóké és azoké a zárt, belső életüket élőké, amelyek a hétköznapokon ritkán vagy egyáltalán nem látogathatók, viszont ilyenkor kitárják kapuikat.

Sokan, főleg a gyerekek csak így ismerik a Szilvásváradon élő Regős József helytörténészt, barlangkutatót. Az általa vezetett sétákon, túrákon igazán élményszerűen kaphatunk betekintést a település vagy a Bükk hegység titkaiba.

Élj érdekes időkben – szól a régi kínai átok. Úgy látszik, megkaptuk: egymást érik a hőhullámok, kiég a termés, de a városi embert főleg a kenyér ára foglalkoztatja. Mire számíthatunk, és mit lehetne tenni? Erről kérdeztük Kajner Pétert, a WWF Magyarország Élő Folyók program szakértőjét.

Képzeletbeli sétára indulunk, hogy egy pillantást vessünk Pécs belvárosának kevéssé ismert épített örökségére. A Széchenyi tértől gondolatban haladjunk a város főtengelyének számító Király utcán, és miután jelképesen kilépünk az egykori Budai kapun, álljunk meg az 51-es számú ház előtt.

Magasan fekvő utcáról lenézve gyakran furcsa érzésem támad: a kép szokatlan, valami hiányzik. Belém hasít: nem látok tetőket. Hol vannak a megszokott cseréptetők, színük és formáik, a gerincek közelében kibukkanó kémények, s leginkább a padlások?

Három éve Bérczi L. Bernát főapát úr műemlékes építész férjemmel egy sötét bútorraktárba vezetett. A beszűrődő fényben megláttam a kézzel festett, több mint százéves tapétát, az előbukkanó festett falat, számomra akkor kezdődött a Királyterem felújítása. 

Klasszikus vadászkastély szerte Európában szép számmal akad. Ritkább az erdei házat kiegészítő, magát a vadászatot szolgáló építmény, építményrendszer. Németország viszont a vadászat meghatározta tájtervezésben és területfejlesztésben rendkívül gazdag.

Az egykor gazdag élővilágú alföldi tavak porzó medre intő jel lehet a vészesen fogyatkozó vizű Velencei-tó sorsára nézve is. A vízben gazdagnak vélt Magyarországon szárazság pusztítja a természetes élőhelyeket, s egész régiókban kerül veszélybe a gazdák megélhetése.

Andrásfalvy Bertalan Széchenyi-díjas néprajzkutató, antropológus, a néprajztudomány doktora, a Pécsi Tudományegyetem professor emeritusa Szent István ünnepén a Magyar Érdemrend nagykeresztje (polgári tagozat) kitüntetésben részesült.

Banálisan egyszerű a címben feltett kérdésre a válasz: kerekedjünk fel, menjünk el Selmecbányára. Az egykori Hont vármegye ősi bányavároskájában, mint cseppben a tengert, megláthatjuk Közép-Európa valódi mibenlétét és megérthetjük teljes történelmét.