Vajon észszerű döntés volt-e az ENSZ éves klíma-csúcstalálkozóját (COP28) az olaj- és földgázkitermelésből meggazdagodott Egyesült Arab Emírségek legnagyobb városában, Dubajban rendezni – fejezték ki sokan már előzetesen kétségeiket. S ha már így történt, a házigazdák közül

vajon az olajminiszter, egyben az állami olaj- és gázipari tröszt vezérigazgatója lenne-e a legalkalmasabb személyiség a tanácskozás elnöklésére?

Egyáltalán, van-e értelme évente több tízezer embert részben magánrepülőkön, drága légkondicionált hotelekbe összecsődíteni olyan fórumokra, amelyeknek immár évtizedek óta láthatóan nincs érdemi hatása a klímaválságot okozó gazdasági folyamatokra; amelyek dacára az üvegházhatású gázok kibocsátása és a világ fosszilisenergia-felhasználása rendületlenül növekszik?

Maga Ürge-Vorsatz Diána, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület egyik alelnöke is osztja ezeket a kétségeket, s attól tart, hogy a klímacsúcsok a gazdag elitek beszélgetőklubjává válnak, és elsikkad, hogy mindenekelőtt a már megszületett egyezményeket kellene betartani.

Miközben a tagállamok legalább forma szerint igyekeztek vállalásokat tenni a megújulóenergiára való átállásra, s António Guterres ENSZ-főtitkár a fosszilis energiahordozók konkrét ütemterv szerinti kivezetését sürgette, a COP28 olajminiszter elnöke nem tagadta meg önmagát, azt fejtegetve, hogy „nincs olyan tudományág, vagy olyan forgatókönyv, amely kimondaná, hogy a fosszilis tüzelőanyagok fokozatos kivonása az, amivel elérhető az áhított 1,5 Celsius-fokos szint.” A gáz- és olajfelhasználás beszüntetése ellenben, állította Szultan al-Dzsaber, „a barlangi korszakba” vetné vissza a világot.

Szultan al-Dzsaber (Wikipedia)

 

Néhány gazdag ország hangulatjavítás gyanánt összedobott (ígért)

félmilliárd dollárt a harmadik világ megsegítésére, a század részét annak, amit az Európai Unió Ukrajna felfegyverzésére szán.

Ferenc pápa pedig üzenetében, adventi szellemben a pusztába kiáltva, a fegyverekre fordított pénzből világalap létrehozását szorgalmazta az éhezés felszámolására.

A felajánlások összetétele is sokat mondó: viszonylag bőkezű arculatmentésként a házigazda Egyesült Arab Emírségek adná az ötödét, százmillió dollárt, ugyanennyit szánna rá a magát klímabajnoknak tartó Németország (ha az éppen összeomlófélben lévő költségvetéséből futja), az EU még hozzátesz 125 milliót, az Egyesült Királyság pedig 75 milliót.

A sor vége felé szerénykedik a világ vezető hatalma, az Egyesült Államok 24,5 millióval, s nála is csekélyebb összeget, tízmillió dollárt ajánlott fel Japán.

A konferencia utolsó napjáig nem sikerült kompromisszumra jutni a zárónyilatkozatról, miután az olajtermelő országok ellenezték a kőolaj és a földgáz használatának kötelező kivezetését. Emiatt az Európai Unió miniszterei már a távozásukkal fenyegetőztek. Végül ebben a szövegben sikerült megegyezni: „A fosszilis tüzelőanyagok fogyasztásának és termelésének méltányos, rendezett és kiegyensúlyozott módon történő csökkentése annak érdekében, hogy 2050-re a tudományos bizonyítékokkal összhangban elérjük a nettó nulla kitermelést.”

Ülésezik a konferencia (unfccc.int)

 

A CNN elemzése szerint ilyen szinten most mondják ki először azt, hogy hosszú távon teljesen más energiahordozók használatára lesz szükség, de sok kiskapu maradt a szövegben, melyeket kihasználva még akár 2050 után is lehetne folytatni az üvegházhatású gázkibocsátást. Klímavédelmi csoportok szerint is tele van

a szöveg kiskapukkal, ráadásul nem tartalmaz konkrét kötelezettségvállalásokat, és nem rendelkezik az átálláshoz szükséges forrásokról sem.

Rachel Cleetus, a Union of Concerned Scientists politikai igazgatója szerint a megállapodás nem kötelezi a gazdag országokat arra, hogy több finanszírozást ajánljanak fel a fejlődő országoknak a fosszilis tüzelőanyagokról való leváláshoz. A pénzügyi és méltányossági rendelkezések súlyosan elégtelenek ahhoz, hogy az alacsony és közepes jövedelmű országok át tudjanak térni a tiszta energiára.

Kiszáradó Afrika (unfccc.int, UNEP)

 

Több afrikai ország támogatja a megegyezést, ha

elsőként a fosszilis energiahordozókat már régóta kitermelő és felhasználó gazdag országok hagynának fel azok felhasználásával,

a fejlődő országok viszont a közeljövőben még kiaknázhatnák forrásaikat.

A kompromisszum létrehozásánál is nehezebb lesz azt a nemzeti jogszabályokba átültetni. A G20 országok közül eddig egyik sem teljesítette korábbi klímavédelmi vállalásait, és nem látszik, hogy a jövőben ez mitől változna meg.