A Szentimreváros elnevezés a tanácsrendszer bevezetéséig, 1950-ig a tizenegyedik kerületet jelölte. Ma szűkebb földrajzi térségre vonatkozik.
1930-ban érkezett el az ideje annak, hogy a nagyra nőtt budai első kerületet önálló részekre osszák fel. Ekkor jött létre a tizenegyedik kerület, valamivel később pedig a tizenkettedik. A tizenegyedik kerület 1934-ben vette fel a Szentimreváros nevet, melyet egészen 1950-ig viselt, amikor a kommunista hatalom megszüntette az elnevezést. 2007 óta pedig a tizenegyedik kerületnek csak egyik városrészét nevezzük Szentimrevárosnak.
A névadó, az ifjúságnak például szolgáló szent szobrát a Móricz Zsigmond körtéren állították fel.
Igen érdekes a története. Kisfaludi Strobl Zsigmond 1930-ban felavatott szoboregyüttese, amelynek főalakja Szent Imre, nem pusztult el sem a második világháborúban, sem a szocializmus idején, pedig akkor majdnem minden évben szerepelt a tanács programjában, hogy a szobrot el kell távolítani. Valahogy mégis mindig túlélte. Szerepe volt ebben egy-két olyan befolyásos személynek, akik úgy mozgatták a szálakat, hogy a szobor mindmáig a helyén maradt. Az emlékmű története arról tanúskodik, hogy a városrész jellegzetes keresztény szellemisége túlélte a legnehezebb évtizedeket is.
Szentimrevárost a kerület melyik része alkotja?
Északi határa a Ménesi, később a Mányoki út, amely belefut a Szent Gellért térbe, innen indulva a Bartók Béla úton eljutunk egészen a Móricz Zsigmond körtérig, majd a Bocskai úton és a Karolina úton haladva, a Ménesi úton visszafordulva járhatjuk körbe a városrészt. Ez a kerület kulturális életének központja, itt találhatók a legfontosabb épületek is.
Mikor kezdődött a terület fejlődése?
A ma is látható városkép 1910 és 1940 között alakult ki. Az 1800-as évek közepén még nagyrészt szőlőültetvények uralták a tájat.
Fotó: TEHTUBE/FORTEPAN
Napjaink utcanevei emlékeztetnek ezekre az időkre: Bakator utca, Vincellér utca…
A Szüret utca, a Villányi út ugyancsak a régmúltat idézi. A filoxérajárvány miatt a szőlőültetvények a XIX. század utolsó harmadában kipusztultak. A Budai Arborétumként ismert hatalmas parkos területen 1859–1860-ban kezdte meg működését a vincellérképző. Az arborétum ma a Szent István Egyetemhez tartozik.
A szőlőgazdálkodás megszűnte után kezdett benépesülni a terület?
Legkorábban a Szent Gellért tér és környéke. A fürdő ekkor még a Sáros fürdő nevet viselte. Később elbontották, és a helyére emelték a Gellért Hotel és Gyógyfürdő szecessziós épületegyüttesét. A fejlődésnek lendületet adott a közlekedés alakulása. 1861-ben megépült a Déli pályaudvar, később Kelenföldön az újbudai állomás. 1882-től megindult a személyforgalom ezen a vonalon. Ennél is fontosabb esemény volt Budapest harmadik hídjának, a Ferencz József hídnak az átadása 1896. október 4-én. A korabeli leírások szerint „Pest városa átfolyt Budára”. A villamosközlekedés rövid idő alatt behálózta a területet.
Ekkoriban indult fejlődésnek a Bartók Béla út.
Korábban Átlós útnak, majd Fehérvári útnak, később Horthy Miklós útnak nevezték. A Villányi út pedig Szent Imre herceg útja volt, emlékeztetve Szent Imre herceg halálának kilencszázadik évfordulójára. A betelepülő ciszterci szerzetesek gimnáziuma, amely ugyancsak Szent Imre nevét viselte és viseli ma újra, már 1927-ben állt. A vidéki egyetemistáknak otthont adó Szent Imre kollégium még korábban, 1910-ben megnyílt a mai Bartók Béla úton.
Budapestnek máig emblematikus polgári városrészeként emlegetik Szentimrevárost.
A Szent Gellért tér alatt, a Duna-parton 1902 és 1909 között épült meg a Műegyetem. Olyan építészprofesszorok telepedtek le ettől kezdve a környéken, mint Schulek Frigyes, Hültl Dezső és Hauszmann Alajos. Megindult a jobb módú orvosok, tisztviselők, politikusok beköltözése is. Szentimreváros hamarosan a keresztény értelmiség kedvelt lakóhelyévé vált. Ne feledjük, hogy a „tudós tanárok” képzésére alapított híres Eötvös József Collegium 1911-től az Alpár Ignác tervezte Ménesi úti épületbe költözött, s olyan személyiségek voltak a diákjai, mint Eckhardt Sándor, Kodály Zoltán és mások.
A Budai Ciszterci Gimnázium és a Szent Imre-templom, 1940
Fotó: Kellner Ludwig/Fortepan
Az 1910 és 1930 közötti évtizedekben három egyházi gimnázium nyílt a Villányi úton és környékén. A Szent Imre Gimnáziumot megelőzte a Notre Dame de Sion női szerzetesrend leányiskolája. Ők később a Sashegyre költöztek. Az említett arborétum területén ma is látható szép épület a nővérek háza volt 1910-től 1931-ig, majd 1945-ig Erzsébet Leányárvaház néven működött. A Szent Margit Gimnázium 1930 és 1932 között épült fel. A ciszterci rend felajánlotta területe egy részét az Isteni Megváltóról Nevezett Nővérek leányiskolájának. A pálosok 1934-ben, százötven évi távollét után tértek vissza Magyarországra, a városrész közvetlen szomszédságába, a Gellért-hegy sziklatemplomába. A vincés nővérek a Ménesi úton telepedtek le, 1992-ben itt indult a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Kara. A lazarista rend jelenléte ugyancsak hozzájárult a fejlődéshez. Az említett intézmények szellemi és spirituális hatással voltak az egész városrészre, a lakosság kulturális érdeklődésére.
Emléktáblák sora tanúskodik a múltról a Bartók Béla úton.
A Bartók Béla út 36. számú ház műtermében alkotott Csontváry Kosztka Tivadar. Ebben az épületben működött és működik ma ismét a Hadik kávéház, amely az irodalmi élet egyik központja volt. Móricz Zsigmond, Füst Milán, Karinthy Frigyes neve fémjelzi az egykori időket. Ezenkívül is számos kulturális kávéház és étterem nyílt, amelyek helyet adtak az élénk eszmecserére fogékony értelmiségieknek.
Hogyan alakult a Feneketlen-tó környéke?
Eredetileg agyagbánya volt a helyén, amelyben – több legenda született ezzel és elnevezésével kapcsolatban – feltört a víz. Viták folytak arról, hogy betemetik, de ma sajnálhatnánk, ha az elődök emellett döntenek. Az egyik legszebb része Szentimrevárosnak, mögötte a ciszterci templommal és gimnáziummal. A környék rendezésére az ötvenes-hatvanas években került sor.
A Feneketlen-tó, háttérben a Szent Imre templom, 1960
Fotó: Budapest Főváros Levéltára/Fortepan
Megőrizte a városrész korábbi arculatát 1950 és 1990 között?
1950-ben a politikai hatalom betiltotta a szerzetesrendek működését. Amikor az ötvenes-hatvanas években megkezdődött a lakótelepek építése, egy-két, a lakótelepiekhez hasonló épületet fel is húztak. Az volt a cél, hogy bomlasszák, felhígítsák a keresztény értelmiségi környezetet. Valamelyest sikerült is, de a források inkább azt igazolják, hogy olyan erős társadalom alakult itt ki, hogyha nyíltan nem is, de az otthonokban megmaradt a korábbi életszemlélet. Mindmáig tetten érhető ez, bár kevésbé kifejezett módon, mint az 1930-as években.
Vannak-e adatok arra, hogy az 1951-es kitelepítések milyen mértékben érintették Szentimrevárost?
A legtöbb forrásmunka beszámol arról, hogy a szerzetesrendek „elnémítása” után számos olyan polgári családot telepítettek ki, akiket valamilyen ok miatt osztályidegennek bélyegeztek. Helyükre az akkori vezetés a maga embereit költöztette be. Pártépületek, pártiskolák nyíltak, és a Bartók Béla úton működött a hírhedt katonai ávó. A volt szerzetesi iskolákban rendre lecserélték a tanári kart, mégis sokan igyekeztek megőrizni a korábbi lelkületet.
1990 óta beszélhetünk-e Szentimreváros nevéhez méltó újjáéledéséről?
A kerület vezetése tisztában van azzal, hogy ez a városrész szellemi-kulturális központja, nem véletlen, hogy itt találhatók az önkormányzati épületek is. De olyan egyértelműen már nem különül el, ahogyan régebben sajátos miliő, szociológiai valóság jellemezte Szentimrevárost.
Nyitókép: Légifotó a Feneketlen-tó környékéről, 1966
Fotó: Kecskés András/Fortepan
