Képzőművészet

Elnyomottak mindenütt
Foreigners Everywhere (Stranieri Ovunque), azaz Külföldiek/Idegenek mindenhol, olvasható városszerte sokfelé a 60. Velencei Biennálé címe, melyet a brazil kurátor, Adriano Pedrosa választott tételmondatként.

Ki vágta le Vincent van Gogh fülét?
A címben felvetett kérdés abszurdnak tűnik, hiszen a holland művész valamennyi életrajza szerint öncsonkítást követett el. A történet kezdete: 1888 őszén van Gogh meghívta magához Arles-ba Paul Gauguint, akivel két évvel azelőtt ismerkedett meg Párizsban.

Nagyvárosi lét krónikása
Színvonalas tárlatokat láthatunk a balatonboglári Vörös és Kék kápolnában évről évre. A festői helyszínen emelkedő műemlékek hangulatos teret adnak kiállításoknak. Működőképességüket jelzi, hogy egyre többen és többen másszák meg a neogótikus épületekhez vezető dombot.

Az absztrakció személyessége és szabálytalansága
A XX. század művészetének egyik legnagyobb és legismertebb története a pusztán önmagukban is szemlélhető, autonóm vizuális alkotások, az absztrakció születése. A Kálmán Makláry Fine Arts Galéria kiállításán három Franciaországba emigrált magyar művészkarrierbe pillanthatunk be. Lahner Emil, Kallos Pál és Földes Péter festményei mögött a tragédiákkal teli modern történelem személyes megélése áll.

Sem földi, sem égi igazságban…
Anna Margitnak (1913–1991) a teljes XX. századon átívelő festői életművét bemutató kiállítás sűrű, torokszorító, revelatív és tanulságos élmény. Kétszázhúsz mű és egy monumentális, négyszáznyolcvan oldalas katalógus foglalja össze a traumáktól terhes múlt századi művészet történetének különösen mély œuvre-jét, melynek legfőbb állítása: Vagyok, aki vagyok!

Puha képek negyven fokban
A siófoki Kálmán Imre Emlékház emeletének előterében és három termében Könyv Kata egyedi technikákkal készített figuratív festményei fogadnak.

A művészeti piac generációváltása
Rekordszámú érdeklődő – a tavalyinál kilencezerrel több, kilencvenegyezer látogató – kereste fel az idén 54. alkalommal rendezett Art Basel modern és kortárs művészeti vásárt, a világ egyik vezető műkereskedelmi rendezvényét.

Kelet-európai szépség
Hogyan tud eredetiséget és őszinteséget csempészni a divatfotók csillogó világába a kelet-európai életérzés? Erre a kérdésre keresi a választ elsősorban kiváló magyar és kelet-európai fotográfusok divatfotóinak és művészeti projektjeiknek segítségével a Capa Központ tárlata.

Megélt? terek
Vásárhelyi Antal rajzairól valós építészettörténetünk hiányzik, inkább a mítoszokban tovább élő jósdáira, szent helyeire, templomaira és színházaira, általában az emberek alkotta városokkal párhuzamosan létező szabad égi városra, Szent Ágoston De Civitate Deijére asszociálhatunk.

Úton lenni maga az Élet
Örökké úton van, ami számára az Élet szimbóluma, hiszen így nyer folyamatos inspirációt új műveihez. A klasszikus portréábrázolás hagyományaiból merítve meg is újítja azt, arcképeit gyakran ábrázolja víz mögött vagy dekomponált struktúrájú képeken. Újabb sorozatában (A seb mint kapu – A női hús metamorfózisa) tabutémát feszeget, császármetszéssel világra jött gyermekeinek születési körülményeit idealizált módon mutatja be. Kiss Adél festőművésszel beszélgettem.

Közvetlen elmozdulások
Forrai Ferenc és Knyihár Bence műveinek közös metszéspontja az észleléshez és az érzékeléshez való erős kötődés, a tapasztalat behívása: olyan képalkotás, amely a műalkotást elemeire és mintázataira bontja.

Önazonosnak maradni
2003 óta a Szolnoki Művésztelep vezetője. Autonóm művészeti munkássága mellett művészetszervező tevékenysége is kimagasló. Legújabb, Szóma Széma című sorozatának tárlatát május végéig láthatták az érdeklődők a Budapest belvárosi Széphárom Közösségi Térben. Az alkotói pálya főbb stációiról és legújabb képciklusáról is beszélgettünk Verebes György Munkácsy Mihály-díjas festőművésszel.

Velázquez vs. Goya
Mindketten a spanyol királyi udvar kedvenc festői voltak. Goya életműve választékosabb és színpompásabb, vásznaira ugyanakkor jelentős hatást gyakorolt Velázquez szigorúbb és visszafogottabb művészete.

Debreceni művészek hete
Régi terv, hogy a debreceni képzőművészek megmutathassák egymásnak és a helyi nagyközönségnek, hogy kik ők és éppen mivel foglalkoznak.

Van Gogh legrejtélyesebb vonásai
Életében szinte senki sem kedvelte, képeit pedig senki sem vásárolta. Halála után azonban rohamosan nőni kezdett az árfolyama, és idővel ő lett a legnépszerűbb és leginkább megfizethetetlen európai festőművész, ami nem utolsósorban „vonalkázós” ecsetkezelésének köszönhető. Hogyan is célszerű értelmezni Vincent van Gogh rejtélyes ecsetvonásait?

Műhelybéli szép darabjai
Csertő Lajos szobrász, keramikus, üvegművész egyedi, égetett plasztikáit mutatja be az acb Galéria Attachment kiállítótere. Kis híján földöntúli élményben részesülnek, akik ellátogatnak az Űrplasztikák című tárlatra. Már csak maguk az idegen létformák hiányoznak az organikusan absztrakt formákba öntött műtárgyak mellől.

MI és kortárs képzőművészet - Weiler Péter
A mesterséges intelligenciával működő képalkotó rendszerek (Dall-e, Midjourney, Leonardo stb.) egyfajta digitális kaleidoszkópok, amelyek a beolvasott fotók, rajzok és festmények pixelei nyomán képesek újat alkotni, így azok a kiadott utasításnak (prompt) megfelelő látványt nyújtanak. Weiler Péter képzőművésszel többek között arról beszélgettünk, mi van a promton túl és innen.

Aki Mona Lisa mosolyát kereste
Az acb Plus-t letisztult, korszerű terében e hónapban Tót Endre kilencvenes évekbeli konceptuális festményeinek válogatott darabjai kaptak helyet. Az itthon kevésbé számontartott művész munkásságát felvillantó tárlat nemzetközi megbecsültségét figyelembe véve hiánypótló.

És ennek újra meg újra nekiindul…
Ha nem találod az utat / ha úgy érzed, összezavarodtál / elbizonytalanodtál / nyugtalan vagy ne hidd, hogy van megoldás, csak engedd, hogy áthasson a megfoghatatlan, magától értetődő rend ereje! – Az Epreskert Parthenón-fríz termében Antikuplerei címmel, májusban mutatta be szobrait Erős Ágost Koppány.

Természetes absztrakció
Technikai sokszínűség: installáció, szobor, print, manuális rajz, grafikai nyomat, analóg fotográfia, nyomtatott szövegek… Mi fogja mindezt rendszerbe? Milyen befogadói attitűdöt vár el a nézőtől a kiállítás? – fogalmazódhat meg a látogatóban a jogos kérdés. Az erdélyi képzőművész Péter Alpárral beszélgettem.

Bankkártyával festett képek mestere
Sándor József Attila festőművész Kipke Tamás költő haikuit kísérő a Vármúzeum Rondella Galériájában rendezett kiállítása a városhoz kötődés szálairól is beszél.

Festői kéz nyughatatlan mozgása
A messziről egyetlen színfoltnak tűnő képek közelről festői gesztusok szövevényes fonatát rejtik. Egyszeri mozdulatok sokaságából struktúrák, rácsok lesznek, melyek gúzsba kötik egymást. A vászon felületén a fény állandó játékot folytat színnel, formával, textúrával, a képeken az anyag állandó transzformációban vibrál.

Tavi szobrok
A „tavi” szóról az emberek többsége a tavirózsára asszociál. A tavi kagyló csak azoknak juthat eszébe, akiknek a Balaton iszapjában sikerült belelépniük ennek a vízi élőlénynek az éles héjába.