Képzőművészet

Stranieri Ovunque – külföldiek mindenhol
Jankó Judit
Stranieri Ovunque – külföldiek mindenhol

A 2024-es Velencei Biennálé központi kiállításának tematikája a migrációra, a társadalmi egyenlőtlenségekre és az ebből fakadó problémákra összpontosít.  Adriano Pedrosa, a São Pauló-i kortárs múzeum igazgatója, korábban a São Pauló-i Biennálé főkurátora nevéhez fűződik a gondolat kidolgozása és a válogatás.

Az időről – a konkrét és az elvont határán
Képiró Ágnes
Az időről – a konkrét és az elvont határán

Ha arra a kérdésre keressük a választ, hogyan lehet az időt megragadni a képzőművészet nyelvén, kielégítő választ kapunk Nagy Gábor festőművész Időrétegek című kiállításán. A tárlat a korai alkotásoktól a legfrissebbekig mintegy száz rajz, festmény, plasztika és fotó bemutatásával az idén hetvenöt éves mester öt évtizedes munkásságát összegzi.

Ady és az Adyton-szentély
Debreceni Balázs
Ady és az Adyton-szentély

Ady Endre hat ujjal született – mint a sámánok – és számos profetikus jellegű verset írt évekkel előrevetítve a trianoni nemzethalál vízióját. Ám sem ő, sem a klasszika-filológusi műveltségű Babits Mihály és nyugatos barátai nem ismerték fel Ady Endre és a delphoi jósda közti transzcendens kapcsolatot.

Egy életmű önarcképe
Fábián László
Egy életmű önarcképe

Él egy nemzetközi jelentőségű képzőművész viszonylagos visszavonultsággal Dunaföldváron, jóllehet, aki kicsit is ismeri a kortárs magyar művészetet, tisztában van jelentőségével. Visszavonultságát mindössze szenvedélyes munkaszeretete indokolja.

Új, progresszív roma művészet a Bura Galériában
Szekáry Zsuzsanna
Új, progresszív roma művészet a Bura Galériában

A Budapest VIII. kerületében működő Bura Galéria, mely teret nyújt annak a progresszív roma művészetnek, amely a művészet legkülönbözőbb eszközeit felhasználva boncolgatja a társadalmi problémákat. A galéria vezetőjével, Oláh Norberttel a hiánypótló kiállítótér vízióiról, a roma képzőművészek jövőjéről, a hátrányos megkülönböztetésről és jelenlegi kiállításukról beszélgettünk.

Ragadd meg a Fényt! Maulbertsch300
Ragadd meg a Fényt! Maulbertsch300

Sümeg Város Önkormányzata megbízásából a sümegi Püspöki Palota nyilvános képzőművészeti alkotópályázatot hirdet Franz Anton Maulbertsch sváb származású, ám a Magyar Királyságban kiteljesedett, zseniális barokk festő 300. születésnapjának tiszteletére.

Képek, művészdobozok, szobrok
Lóska Lajos
Képek, művészdobozok, szobrok

Művészetének meghatározó vonása, hogy egyaránt különbözik a kor avantgárdjának (az Iparterv-generációnak) a pop-art és a koncept art inspirálta kifejezésmódjától, ugyanakkor a kor hivatalos, nagyrészt posztimpresszionista festészetétől is.

Techno-túra
Takáts Fábián
Techno-túra

A fiatal festőnemzedék Derkovits-ösztöndíját is elnyert tagja Varga Ádám. Kísérletező, projeksorozatokban gondolkodó művészként ismeri a szakma.

Fókuszban a grafika és a fotográfia
Képiró Ágnes
Fókuszban a grafika és a fotográfia

Debrecen biennálé jellegűen, évente a népszerű műfajok váltakozásában rendezi meg a Tavaszi Tárlatot: kétévente grafikákat és fotókat, a köztes években festményeket állítanak ki. Plasztikák minden évben szerepelnek a seregszemlén. Idén ötvenkét kiállító hetvenegy pályaművét mutatják be a Bényi Galériában, közülük tizenkét alkotó részesült díjazásban.

Megközelítés öt tételben
Sinkó István
Megközelítés öt tételben

„A labirintus hatalmas rejtvény vagy allegória, amelynek témája az idő; e rejtett oknál fogva tilos kimondani a nevét. Mindig el kell kerülni egy szó kimondását, oda nem illő hasonlatokhoz és nyilvánvaló körülíráshoz kell folyamodni: ez talán a legnyomatékosabb módja a rámutatásnak.” (Jorge Luis Borges)

Szikár, ám lírai…
Fábián Zoltán
Szikár, ám lírai…

Kamarakiállítás nyílt május 23-án Budapesten. Történetesen Szlabey Zoltáné, akit régóta „fegyvertársnak”, még inkább kiváló kollégának, barátnak tartok.

A monokróm festészet feltárása
Morafková Laura
A monokróm festészet feltárása

Gyakorta kelt negatív visszhangot a látogatók részéről a monokróm festészet közönség elé tárása. Azonban a debreceni MODEM legújabb összegző jellegű kiállítása, az Antal-Lusztig gyűjtemény monokróm műveiből válogatva új színben tünteti fel az önreflexív irányzatot.

Fiatal kortársak XXXII. – Verebics Ágnes
Sipos Tünde
Fiatal kortársak XXXII. – Verebics Ágnes

Aki igazán, őszintén kíváncsi saját énjének feltáratlan rétegeire, az mer farkasszemet nézni festményeivel. Kell ugyanis némi bátorság ahhoz, hogy a látottakat meghökkentő furcsaságként vagy kendőzetlen őszinteségként határozzuk meg. 

Sien, Van Gogh könnyűvérű élettársa
Magyar Miklós
Sien, Van Gogh könnyűvérű élettársa

1882 januárjában La Haye egyik utcájában Van Gogh találkozik a magát Siennek nevező Clasina Maria Hoornikkkal, aki ötéves kislányát sétáltatja. Sien nincstelen, várandós, alkoholista, erős dohányos és a testét árulja. A festő részvétből magához veszi gyermekével együtt, és több mint tizennyolc hónapig vadházasságban élnek.

Legyen képben! Olvassa az Országút 116. számát!
Legyen képben! Olvassa az Országút 116. számát!

Június 14-én pénteken megjelenő legújabb számunkban a képzőművészet kedvelőinek két különösen érdekes írással kedveskedünk. Szöllősi Gézával, a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának doktoranduszával többek között a mesterséges intelligenciáról (MI) beszélgettünk (Mindent megváltoztató rendszerek), továbbá a szentendrei MűvészetMalomban látható Európai Iskola – Veszélyes csillagzat alatt (1945–1948) című tárlatáról számolunk be.

Nem kell gumicsizma
Takáts Fábián
Nem kell gumicsizma

A Budapesten élőknek talán nehéz elképzelni, hogy a főváros határain túl is van élet. Pap Gábor az észak-alföldi Öcsödön született. Innen jutott el a Képzőművészeti Egyetem grafika szakára, majd már kiállítóként az Einspach Fine Art & Photograpy terébe, ahol Minden sár címen mutatja be legújabb festményeit, art brut szobrait.

Meditatív séta a trópusi botanikus kertben
Pusztai Ilona
Meditatív séta a trópusi botanikus kertben

A Nyíregyházán született aatoth franyo (Tóth István Ferenc) 1978-ban Vasarely segítségével került ki Párizsba, ahol az École Supérieure des Beaux Arts hallgatója lett. A képzőművészeti iskola elvégzése után hosszabb utazásokat tett Németországban, Hollandiában az Egyesült Államokban és Észak-Afrikában.

Mágikus vonalsugár
Schneller János
Mágikus vonalsugár

Az egyszerűség, a letisztultság és az erőteljes nyugalom az, ami miatt Kaszás Konrád képei kiválnak abból a vizuális ingercunamiból, amellyel nap mint nap telítődik az elménk.

Möbius-gesztusok
Nagy Zopán
Möbius-gesztusok

Sütő Róbert festészetében, a jelenlegi Pára- és az előző Visio-sorozatánál is érzékelhető mindaz, ami nem egyszerűen látomás, netalán köznapi érzékcsalódás.

Az útbaigazító
Szekáry Zsuzsanna
Az útbaigazító

Olyan tehetséges és ambiciózus grafikus, aki nemcsak Magyarországon, hanem Londonban is megtalálta a számításait: jelenleg például a FIFA labdarúgó-világbajnokság stadionjainak tervez, mint wayfinding designer. 

Szelíd fraktálmezők
Sinkó István
Szelíd fraktálmezők

Természetesen nem fraktálokat fest. Hogy e fura alakzatokra utalhatnak festményei, talán csak a véletlen – és a cikkíró – műve. Mégis, a fraktálok logikus rendezettsége – pontosabban összerendeződése – és Barabás Zsófi képei között épp az a hasonlóság, hogy a maga sajátos formarendjével mindkettő élményt nyújt.

Szívesebben halnék meg fiatalon
Lisányi Endre
Szívesebben halnék meg fiatalon

Francesca Woodman fényképeit álomszerűség, légiesség, titokzatosság jellemzi, amit a hosszú és dupla expozícióval, valamint a természetes fény használatával alakított ki. Gyakran önmaga szerepel témaként; testét eszközként használta fel az én és a világ közötti határok feltárására.

Lélekkövek
Fazakas Réka
Lélekkövek

Érdekes formavilágú, kisebb és nagyobb méretű, szinte lapokból álló, mégis erősen plasztikus hatású, fényjelenségekkel játszó szobrok fogadnak az Etyeki Műhely kiállítótereiben.