A három mester jelentős művészeti tevékenysége mellett fontos pedagógiai munkát is folytat, mellyel a következő generációk művészeti gondolkodását alapozzák meg. A kiállítás egyik kurátorával, Sipos Tündével beszélgettem.
Miért éppen a Vonal alapú grafikai művek kerültek fókuszba a tárlaton? Hogyan kapcsolódik ez a Magyar Nemzeti Bank kortárs gyűjteményéhez?
A grafikusi szemlélet mindhárom bemutatott művész életművében meghatározó, így esett a választásunk a vonalat körbejáró tematikára. Igyekeztünk a tárlattal bizonyítani, hogy az ember elemi nyomhagyási ösztöne magasabb szintre emelhető azáltal, hogy nem primer jeleket, hanem komplex mozdulatokat rögzítenek.
Izgalmas volt felfedeznie Hamvai Kingának és Pápai Emesének, a Győri Rómer Flóris Múzeum művészettörténészének, hogy mindkét gyűjteményben jelentős és reprezentatív anyag szerepel mindhárom művésztől. A tárlatra végül az MNB gyűjteményből válogattunk, mert abban mindhárom művész anyag olyannyira koherens, hogy kirajzol egy ívet, amelyet igyekeztünk bemutatni. Végül MNB-gyűjteményben szereplő szinte összes mű kikerült a kiállításra, a győri gyűjtemény idevonatkozó darabjai azonban most nem láthatók.
Miként fonódik össze, hogyan kapcsolódik egymáshoz Szirtes, Szabados és Ujházi művészete?
Mindhárman grafikusi végzettségűek, jellemző rájuk a grafikusi praxis, a felszabadultság, a játékosság és az ösztönösség jegyében alkotnak, ami mellett jelentős művészetpedagógiai tevékenységet is folytatnak, illetve folytattak pályájuk során. Festői attitűdjükben a táblakép határainak feszegetésében is rokonságot mutatnak egymással. Johan Huizinga homo ludens, azaz a „játékos ember” tézisét mind a három pálya igazolja.
A játékosság eszmeisége miként érhető tetten a tárlat egészében, és hogyan kapcsolódik ez a művészek oktatói-pedagógiai tevékenységéhez?
E kettő szorosan összefügg egymással. Szabados papír alapú, akvarellel készített munkáiban növénylényeket, állatokat láttat, bennük megidézi a gyerek- és dilettáns rajzok képi világát. A munkákon megfigyelhetjük, miként hagyja megfolyni a festéket, a pacákat, illetve hogyan alkotja meg mindezt pöttyözéssel. Megalapította a GYIK-Műhelyt (Gyermek és Ifjúsági Képzőművészeti Műhely Alapítvány), amely azóta is működik és folyamatosan kínál művészeti programokat gyermekek és fiatalok számára. Mindig interaktív módon tanított, számos generáció munkásságát határozta meg. Érződik a képein, mennyire élvezte készíteni őket, ahogyan Ujházi is, aki témáit a hétköznapokból ragadja ki, tele humorral, groteszk hatásokkal, miközben ítéletet is mond felettük. Rövidebb ideig Székesfehérvár környékén tanított, ami meghatározó időszak volt számára.
Szirtesnél a nyolcvanas évek munkáiban fedezhetjük fel a játékos vonásokat, amelyek az ősi rítusokhoz kapcsolódó tusrajzokban, akvarellel készített munkákban fedezhetők fel, ezeknek a képeknek felületét kormozta, ami a performativitással is összefügg. Őt a MOME egyetemi oktatói tevékenységén keresztül ismerjük, a Média Dizájn tanszék vezetőjeként mindig közvetlen kapcsolatot tart fent diákjaival, így közülük sokan azóta oktató kollégáivá is váltak. Természtesen azt nem mondhatjuk, hogy gyerekrajzokat készítettek volna az alkotók, sokkal inkább a gyermeki fesztelen alkotási módot igyekeztek megtalálni, illetve megőrizni. Ha megnézzük a képeiket, rajtuk a szabadon áramló gesztusokat, érzelmeket fedezhetjük fel, látszik, hogy élvezettel, játékosan készítették valamennyit.
Hogyan épül fel a kiállítás?
Négy teremben látható a tárlat, az első Szabadosé, a második Szirtesé, a harmadik Ujházié, a negyedik térben mindháromójuktól szerepelnek képek, s itt érhető tetten legerőteljesebben a köztük megvalósuló párbeszéd. Természetesen minden esetben alkalmazkodtunk a tér adottságaihoz.
Hogyan jelennek meg az MNB gyűjteményében és a kiállításon az egyes alkotók életművéből kirajzolódó pályaívek?
Szabadostól korábbi, papír alapú munkákat mutatunk be, majd a természetből inspirálódó, gesztus jellegű motívumokból építkező nagyméretű festmények következnek, illetve a Késői üzenet ciklus, amelyben azoknak a művészeknek állít emléket, akik fontosak voltak számára: Korniss Dezsőnek és Hamvas Bélának dedikált képeket látunk itt, amelyekben megcsillan a fény, az életmű utolsó időszakának szimbóluma.
Szirtestől is először papír alapú munkákat állítottuk ki, amelyek a nyolcvanas évekből származnak, rajtuk érhető tetten a néprajzból, ősi civilizációkból inspirálódó képépítés. Ezután következik a Köszönések sorozat, amelyeknek a hátterei gesztusszerűek, de ahogy közelítünk a képekhez, egyre határozottabb kontúrokkal rajzolódnak ki a részletek.
Ujházitól futurisztikus, űrben játszódó jelenetek szerepelnek, amelyek űrlényeket ábrázolnak, bennük új univerzumot teremt, ahol az áltata kitalált lények élnek. Végül nadapi lombképeket látunk, amelyet a természet inspirált, ám ezek nem teljesen látvány után készültek. A Bernát Aurél tanítványaként megmutatkozó oldott festőiség az impresszionisztikus ecsetvonásokban, a színek és fények használatában ebben az utolsó sorozatban érzékelhető leginkább.
Szirtes János művészetét a műfajok közötti átjárhatóság, a performativitás és a grafikusi gondolkodásmód határozza meg. Külön hangsúlyt kapnak a néprajzi elemekből, ősi motívumokból, koromból építkező képek, miben hoznak újdonságot ezek?
Újdonság, ahogyan az említett dolgok munkásságában összeérnek. Szirtes a vele készített interjúban elmondta, hogy a nyolcvanas években ismerkedett meg az etnográfiai, néprajzi gyűjteményekkel, majd a fellelt motívumokat átdolgozta, azokból inspirálódva alakította ki az egyedi ritmust képző figuráit. A kormozás is a rituális cselekvéshez kapcsolódik, ami a performativitás gesztusával vegyítve újdonságot hozott a hazai képzőművészetbe.
Ujházi Péter munkái különleges anyagokra, ejtőernyőselyemre is készültek, illetve extrém méretekben – mint például a Buszmegálló című tízméretes, városi történetet megjelenítő művet – is alkotott. A műfajok és stílusok közötti átjárhatóság miként érhető tetten a műveiben?
Három teljesen különböző stílusát fedezhetjük fel a kiállításon. Az egyik anzixszerű kompozíció, amely a legjellemzőbb az életműben, s a kerámiáiban is visszatérő motívumnak tekinthető. Másik témája az UFO-s, bolygós univerzum teremtése, amely különös világba röpít. Harmadik pedig Nadap környékének világa, melyben a vidéki, Székesfehérvárhoz közeli létet és társadalmat helyezi fókuszba, ahova vállaltan költözött vissza Budapestről. Művészetében mindig is a tájból és a társadalmi közegből inspirálódik.
Szabados Árpád életművében hogyan jelennek meg az amatőr, gyermeki művészeti mód jellegzetességei, miként értelmezi át ezeket? Mi a vonal és a gesztus szerepe munkáiban?
Szándékosan inspirálódott a gyermek- és dilettáns rajzokból, sokszor tudatosan nem fejezte be kompozícióit, hogy megmaradjon benne a festői oldottság. Madaras festményeiben a gesztus jelleg válik erőteljessé. A kiállításhoz múzeumpedagógiai feladatokat is készítettem, amelyben Szabados alkotási módját a karmesteréhez hasonlítottam. Azt akartam ezzel érzékeltetni, hogy úgy alkotott, mintha a levegőbe tette volna a vonásokat, de a vonalgesztusok mégis szoros kapcsolatban állnak egymással.
Hogyan került a kiállítás Győrbe, a Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeumba? A tárlat másik kurátora, Pápai Emese és Ön között miként oszlottak meg a feladatok?
A győri Magyar Ispita Házban kapott helyet a tárlat, a vidéki kiállítás az MNB inkluzivitásra törekvésének tesz eleget. Hamvai Kingának, az MNB Arts and Culture vezetőjének megfogalmazása szerint: „Célunk, hogy a gyűjtemény anyagát a nagyközönség számára széles körben hozzáférhetővé és megismerhetővé, a szakma számára pedig kutathatóvá és feldolgozhatóvá tegyük.” Így e három életművet Budapesten kívül is meg kívántuk mutatni, ahogy erre mindig is törekszünk. A győri múzeum művészettörténésze, Pápai Emese a helyszín kiváló ismerője, így ő rendezte és válogatta a kiállítást, én pedig a szövegeket írtam. Természtesen mindent átbeszéltünk, mindenben segítettünk egymásnak, kitűnően tudunk együtt dolgozni. Nagyon lelkesített a munka során, hogy korábban ezeket az életműveket ilyen behatóan nem ismertem. Találkoztam ugyan valamennyiük munkáival, de most alkalmam nyílt igazán elmerülni bennük. A művészekkel, illetve a Szabados-hagyaték gondozójával is tudtam beszélgetni, interjúkat készíteni, így nagyon jó emberekkel ismerkedtem meg és örülök, hogy felfedezhettem magamnak ezeket az életműveket.
A Vonal-történetek című kiállítás a Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum – Magyar Ispita Házban (9022 Győr, Nefelejcs utca 3.) 2025. január 12-ig tekinthető meg.
