Nem csupán a természet, a társadalom, az élő és az élettelen határai váltak porózussá, hanem azon fogalmaink is, amelyeken keresztül megközelítjük ezt a hibrid természetkulturális állapotot.
Miközben a természet technicizálódik vagy mechanizálódik, a technoszféra egyre természetesebbé válik az antropocénben. Arra van szüksége a kortárs filozófiának, hogy próbálja megérteni, milyen világban és hol élhetnek a kiborgok. A kiborgizáció és a kiborg ikonográfiájának ontologizációjára van szükség, amely nem redukálódhat csupán a hibrid testiségre vagy a sci-fi technológiával fúzionálódó alakjaira.
A gépek és az organikus test Donna Haraway-i kiborgizációs összeolvadása a szuverén emberi individuum elképzelésének is véget vet. Timothy W. Luke szerint a harawayi kiborg alakja a természeti és társadalmi kapcsolatok és viszonyrendszerek újragondolását lehetővé tevő új ágenciaként értelmezhető. A poszthumán elmélet testképe, valamint a posztmodern filozófia közötti spekulatív kapcsolódási pontként értelmezhetjük Haraway kiborgfogalmát és kiborgizációs elméletét.
Azonban nem Haraway volt az első teoretikus, aki a poszthumanizmust és a kiborg fogalmát egymással párhuzamba állította. A poszthumanizmus kifejezést kritikai értelemben elsőként használó Ihab Hassan 1977-es Prometheus as Performer című szövegében a poszthumanitást az ember kiborgizációjaként és technologializációjaként értelmezte.
Fülöp Gábor különleges alkotásaiban ezen hibridek technológiai horizontjának komplexitását és a valóság és a fikció határait elbizonytalanító jellegzetességeit ismerhetjük meg jobban. A Biobot sajátos spekulatív poszthumanista esztétikájában az ember fogalmának radikális, csak a művészeti spekuláción keresztül megközelíthető átalakulása tör erőteljesen elő. A jelen ambivalens jellegére utal, hogy szobrai egyszerre tűnnek roppant elbizonytalanító módon idegennek, mégis nagyon is ismerősnek. Mintha egy hibrid, kiméraszerű mitikus ősállapot különleges antropotechnikájának furcsa maradványai lennének szétszóródva a kiállítótérben. A tárlaton érzékelhető hibridizációt a kiborgok és a technológiai rendszerek burjánzása határozza meg, amelynek részét képezi a digitalitás is a maga szimulakrumaival és spektakuláris jellegzetességeivel. Nem csupán a társadalom és a természet hibridizációja határozza meg az antropocén állapotot, hanem a valós és a fikció határainak elbizonytalanodása is. Nem tudjuk eldönteni, hogy valamilyen sci-fi díszletei között vagyunk, vagy a jövő számára itt hagyott maradványokról vagy totemszerű kvázi-szakrális tárgyakkal állunk szemben. Esetleg a mélyidő már-már geológiai léptékű időtávjai között olyan lények kultúrtörténeti hagyatékára bukkantunk, amelyek ősibbek és radikálisan idegenek hozzánk képest.
Ennek a sajátos hibridizációnak és esztétikai elbizonytalanodásnak az alapja, hogy hibridek és kiborgok töltik meg természetkulturális valóságunkat. Fülöp Gábor művei temporális és territoriális viszonyrendszereinknek és fogalmainknak spekulatív átdolgozására szólítanak fel bennünket. A szobrokon végigtekintve azonban eszünkbe juthat, hogy ez a hibridizáció korántsem külső, csupán externális folyamat, hanem az elbizonytalanodó körvonalú valóság egészét átitatja, hiszen kiborgéletformák materializálódnak bennünk és a minket körülvevő dolgainkban is. Van valamilyen biológiai vagy talán posztbiológiai sajátos materialitás a Biobot alkotásaiban, amely az élet belső materiális struktúráját és egyben külső vázát is sajátosan érinti. Fülöp szobraiban az átváltozás ontológiai és biológiai értelemben is mélyre hatónak tűnik, mégis a bőrön, a test felületén történik. A Biobotok egyszerre android-, robotszerű létezők, de felidéznek tökéletesnek ható kiborgokat is, miközben pikkelyszerű külső felületük miatt hüllőszerű földönkívülieket is megidéznek.
Egyszerre állnak ezen komplex technológiai hibridizáció végpontjain a Biobot alkotásai, s egyben el is indítják ezeket a folyamatokat. A technológiai hibridek egyszerre tekinthetők hibridizált aktivátoroknak és egy kiterjedt cselekvőhálózat aktiváltjainak. Az antropocén antropogenikusan megváltozott ökológiájában a kiborgok és hibridek újabb komplex hibrid elrendeződéseket hoznak létre, és ők maguk is a techno- vagy a mechanoszféra létrehozottjai is.
Az alkotásokban a test hibridizációja és kiborgizációja vagy mutációs mássá levése egyben a test interpenetrációját és átfordítását is jelenti információs mintákra. A pikkelyszerű külső védőpajzs akár információs vagy szimmetrikusan elrendeződő genetikai mintákként is olvashatók, amelyben az android vagy a kiborg információmintája esztétikai szubsztanciával átitatva a test felszínét lepi el.
A poszthumanisztikus kibernetika alapján a test dezantropomorfizálódik, antropomorf jellegzetességeit kódokként és inhumán adathalmazokként dolgozza fel. A különböző technotudományos diskurzusok és kiborgelméletek az embert a technikával elválaszthatatlanul összefonódott hibrid entitásként veszik számításba. Fülöp művei mégis felidéznek valamilyen prehumán, már-már lovecraftiánus ősiséget, mintha a Nagy Öregek vagy a végtelenül távoli idegenek nyomai tárulkoznának fel előttünk.
A Biobot alkotásai lehetővé teszik a kiborg ilyen kiterjesztett ontologizált és térbeli elrendeződésként történő vizsgálatát, amely rámutat, hogy a kiborg mindent megváltoztat a modern konstitúció kapcsán, azzal, hogy az embert és a nonhumánt elválasztó struktúrák feloldódnak. Hiszen a kiborg nem az érintetlen, emberen kívüli romantikus természet terméke, hanem az antropocén megváltoztatott, mesterséges ökológiájának egyben tervezett és mégis váratlan gyermeke.
Donna Haraway Kiborg-kiáltványa volt az a szöveg a posztmodern társadalomelméleten és filozófiai diskurzuson belül, amely a kiborg fogalmát középpontba állította a technológiáról és a technológiával egyre szorosabban összefonódó emberi szubjektum kapcsolatáról szóló teoretikus fejtegetésekben. Haraway szövege olyan progresszív, affirmatív kiborgmítosz mellett érvel, amely a maga posztmodern kontextusában elmossa a határokat az emberi organizmus és az inorganikus gépek között. Ember, állat, organizmus és gép, valamint a fizikai és a nonfizikai valóság közötti határ mosódik el a kiborg alakjában. Haraway szerint a késő XX. századra mind kimérák vagyunk, akik materiális és teoretikus értelemben is gépek, technológiai eszközök és élő organizmusok hibridjeként funkcionálunk. Scott Bukatman szerint a kiborgizációs elmélet előnye az, hogy meghaladja az eredeti egység, a racionalitás, valamint a természettel való identifikáció nyugati elgondolásait. A poszthumán, emberen túli radikális idegenség szerepét Harawaynél a számítógépek, a fejlett orvostudomány, valamint a robotok hordozzák.
Azonban a kiborg alakja ambivalensebb viszonyulásokat is lehetővé tesz, hiszen a kiborg alakjában van egy horrorisztikus, gótikus posztmodern elem is. Bruno Latour is a dolgok/tárgyak szubjekvitizációjáról és a szubjektumok kölcsönös objektivizációjáról értekezik. Az élő és élettelen világ kiborgizálódó és fúzionálódó nagy részét kvázi-dolgok és kvázi-szubjektumok alkotják. Ezek az mélységesen élő, mégis rettenetesen élettelen, gépies, egyben végtelenül organikus kiborgok Fülöp Gábor tárlatán korunk lenyomatai, s egy folyamatosan kialakulóban lévő világ hírnökei is. Azonban a Biobot nem a megrettenést, a hátat fordítást szorgalmazza, hanem ebben az ambivalens, átmeneti természetkulturális létezésben való esztétikai megmaradás lehetőségét veti fel. A kiborg és a poszthumán esztétika is ebben a nyugtalan, alaptanító és elbizonytalanító átmenetiségben kíván megmaradni.
A kiborgizációs folyamat az embereket gépekkel újszerű szinkretikus totalitásokba integrálja szinergikus cselekvéseken keresztül, aminek alapja az ember és a gépek közötti egykor egyértelmű határok elbizonytalanodása. Azzal, hogy a Biobot művei egyszerre természeti furcsa képződményekként, de idegen robotszerű entitásként is értelmezhetők, megtagadják a túlságosan biocentrikus vagy biomorfikus értelmezést.
Az új hibrid kvázi-technológiai életformák mechanomorfikus alakban, radikálisan gépszerűen is képviselhetik a kiborglétezést és -identitást. A technológiára és a gépekre való fókusz nem a modern elidegenedés kiteljesedéseként értelmezendő a Biobot esetén, hanem a technológia által átitatott környezetünk újszerű megértéseként. Fülöp Gábor művészete a hibriditás és a kiborgizáció kapcsán éppen egy posztantropocentrikus és posztbiocentrikus értelmezési keretet fektet le.
Fotók: Perina Marcell
Fülöp Gábor Biobot című tárlata december 5-ig látogatható az Einspach & Czapolai Fine Art kiállítóterében (1054 Budapest, Hold utca 12.).
