Kortárs technológiai ökológiák egyik legfontosabb művészeti feltűnéseként értelmezhetjük Martinkó Márk Mesterséges zöld című sorozatát.

A kísértetiesség, a gótikus áttetszőség, az élet és halál közötti transzgresszió úgy érezhetjük, áthatja azt a kortárs planetáris állapotot, amelyet antropocénnek nevezünk. Egyszerre telítődik a múlt meg nem valósult álmai által, miközben a távoli jövő idegennek ható víziói is telítik azt a jelent, amelynek ontológiai tétjét oly nehéz meghatároznunk.

Míg a mesterséges intelligenciának eddig is számos felhasználási módja volt a keresési motoroktól, a Covid-diagnózisig, a fordítóprogramoktól az ételrendelésig, addig a művészeti színtérben való megjelenése azt mutatja, hogy alapvető és nagyon mély átalakulás zajlik, amely az ember ontológiai mélystruktúráját is áthatja.

Sajátos határhelyzet a halál megtapasztalása és vizualizációja, amely elbizonytalanítja a teoretikus reflexiót. Megmutatása a sötétségbe való alámerülés, az irányítás elvesztésének ragályos és felfokozott látványát nyújtja. 

A XXI. század meghatározó filozófiai és esztétikai stratégiája a modernitás Nagy Választóvonalai elbizonytalanodását követő különböző hibridizációs mechanizmusok megközelítésére irányul.

Növényszerűvé válni, ez az emberi határoltság meghaladására szóló felhívás, ami „aláássa a szubjektum stabilitását”. Azonban ahhoz, hogy növénnyé vagy zölddé váljunk, ki kell lépni, el kell hagyni a tájképet, illetve a tájról szóló romantikus hipersematizmusokat.

Éles Lóránt a 2022-es Godot Art Expo fődíjasa, a kortárs szobrászat törekvéseinek egyik kiemelkedő hazai képviselője. Művei egyszerre keltik tárgy és műalkotás benyomását, ismert vagy épp beazonosíthatatlan eszközök hatását.

Az idegenséget és a gondolkodási folyamat megszakítását egyszerre tematizáló műveket nevezhetjük genuin antropocén esztétikai alkotásoknak, amelyek képesek megragadni a megváltozott, átformálódott ökológiai állapotot, és képesek leírni megváltozott természetkulturális viszonyainkat.

Hiány és telítettség, a felszín és a mélység sajátos értelmezése jelenik meg Németh Dávid és Gwizdala Dáriusz alkotásain. A megfejthetőség hiánya, s a képeken szereplő dolgok kimeríthetetlen pluralizmusa az a két sajátosság, amelyeken keresztül közelíthetjük meg a két fiatal alkotó művészetét.

Dezső Tamás fotóművész ökoalkotásai a titkok megőrzésén keresztül kalauzolnak el különleges kertekbe és távoli, festményszerű erdőkbe, rámutatva az emberi perspektivitás szűkösségére a növények és az élővilág alteritásával szemben.

Vajon milyen nyomokat és milyen leleteket hagyunk magunk mögött? Milyenek lehetnek a természet és az arra teljes mértékben rárakódó technokulturális komplexum ötvöződésének nyomai? Képes-e a művészet feltárni egy új antropogenikus geológiai korszak képződményeit?

Az egymásra találás destabilizáló és felemésztő pillanatának megragadása Lak Róbert sorozatán az egymástól való teljes eltávolodás helyett újfajta összekapcsolódások lehetőségét ígéri.