A csillogó felszín és a színes hiány találkozása

Németh Dávid és Gwizdala Dáriusz HOT GOODS című kiállítása, Resident Art Galéria. Fotó: Lukacs Gabi

 

Művészetük azt mutatja, hogy lehetséges egyszerre az objektumorientáltság és a dolgok önmagukba való visszahúzódásának ábrázolása. Alkotásaikat különleges dinamizmus jellemzi, amelyben a keletkezés és az elmúlás, a reterritorializáció és a deterritorializáció kölcsönösen „fertőzi át” egymást. Azonban műveikben elsősorban nem valamely erőterek vagy hatásmechanizmusok tűnnek fel, hanem különleges objektumok és sajátos, nehezen körülírható dolgok. A megközelíthetetlenség, a rejtettség, a titokzatosság azonban nem ködösséggel vagy halvány fehér tónusokkal, esetleg a sötétség különböző árnyalataival jár együtt, hanem erőteljes, különleges színekkel és fényes felületekkel.

 

A spekulatív realista esztétika radikális pluralizmusa

Németh Dávid művei Timothy Morton esztéta realista mágiaelméletén keresztül is értelmezhetők, amely sok szálon kapcsolódik a spekulatív realizmushoz, valamint az objektumorientált ontológiához. Festményeit radikális pluralizmus jellemzi, amely nem privilegizál egyetlen létmódot sem. A spekulatív realista pozíció szerint a létezők között nincs olyan viszony, amely ontológiai értelemben alapvetőnek mondható. A dolgok léteznek, és plurális, heterogén létezésük az, ami meghatározza őket. Egyetlen objektum vagy annak viszonyai sem képezhetik az esztétikai megismerés kizárólagos tárgyát. Alkotásai a dologi létezés megannyi árnyalatát mutatják fel. A racionalista materializmusok esetében az olyan szerteágazó jelenségek, mint az emberi tudat vagy az észlelés pusztán anyagi dimenzióvá redukálódnának.

 

A spekulatív realizmusnak azonban nem az a célja, hogy a különböző létmódokat közös nevezőre hozza, éppen ellenkezőleg: a létmódok közötti radikális pluralizmust kívánja megtartani azáltal, hogy számot vet mindennemű valóságtartalommal és objektummal. Németh Dávid spekulatív realista esztétikájában a dolgok közötti radikális pluralizmust tünteti fel, úgy, hogy különböző megnevezhető és megnevezhetetlen dolgokat mutat fel festményeiben. Az anyag sem alapvetőbb szubsztrátum, mint más rétegződések, nem élvez elsőbbséget az egyes objektumokkal szemben.

 

Megközelíthetetlen titokzatosság

Az anyagiság is titokzatos, önmagába rétegződő dinamizmus képein. De az interpretáció vagy a nyelv sem fontosabb a többi hozzáférhetőségi módnál. A műveken mintha a dolgok hozzáférhetetlen, önmagukba visszahúzódó objektumokként tűnnének fel, különleges, színes és vitális viszonyokat hozva létre. Kizárólag a dolgok és viszonyaik léteznek, tehát az olyan univerzális fogalmak, mint a természet, a környezet, az univerzum, a világ, a kozmosz mindig viszonylagos érvénnyel bírnak, és interobjektív viszonyokat jelölnek.

 

A Bio Net című műben egymással furcsa hálózati kapcsolatban álló dolgokat láthatunk, amelyek sem az összekapcsolódásaikon keresztül, sem önmagukban nem közelíthetők meg. Az anyagi szint dematerializációjával van dolgunk, úgy, hogy a megváltozó, dinamizálódó anyagiság különös, szervszerű objektumokat hoz létre, amelyek elbizonytalanítják élet és élettelenség határait.

 

Műveit a megszokott hiányolvasatoktól eltérő, bőséges vagy barokkos hiányértelmezés hatja át, amely a felszín mélységeibe kalauzolja a nézőt. A Liquid-Void különös erővel mutatja fel a dolgok színes, barokkos hiányalapú rejtett ontológiáját. A dolgok valósága Morton realista mágiamegközelítése szerint elválaszthatatlanul összegabalyodik egyféle sajátos misztikussággal: a dolgok titkosítottak. A különbség a megszokott titkosítás és a dolgok titkosítása között azonban az, hogy ez utóbbi feltörhetetlen kódot alkot. A hiány plasztikus, dinamikus, kiterjedő és mégis mélyen materiális. Amennyiben a valóságot mágikusként tekintjük, úgy eltávolítjuk magunkat attól a közkeletű hétköznapi vélekedéstől, hogy a fizikai entitások kiszámíthatók, racionálisan megismerhetők, törvényszerűségek mentén leírhatók és egyhangúak.

 

A Heaven Phenomenon című képen is furcsa kitüremkedések és szervszerű nyúlványok tűnnek fel. Titokzatosságuk és visszahúzódásuk szó szerint varázslatosan élénkké teszi ezeket a képeket. Ha a valóság mágikus, akkor nemcsak felkínálkozik a spekuláció számára, hanem egyenesen irányíthatja is azt. Márpedig a paradoxonok, az önellentmondások, az inkonzisztenciák és a káprázatok nemcsak az elménkben tenyésznek, hanem ténylegesen a világot telítik a maguk játékos sokféleségével. Morton szerint a valóság tele van heterogén, feltárhatatlan, mégis sokféleképpen megnyilvánuló dolgokkal. A Vizuális Pankráció sorozatban színek, erők, anyagi formák, megnevezhető és teljesen megnevezhetetlen szintek találkoznak egymással.

 

A hiány és a negativitás ragyogása

Gwizdala Dáriusz alkotásait nézve fel kell tennünk magunknak a következő kérdést: mi van akkor, ha a dolgok lényege vagy annak jelentős része éppen a megfejthetetlenben vagy az irracionalitásban rejlik? A Congrat című képen átszínezett növények, papírok és hétköznapi tárgyak állnak össze olyan barokkos, színes bőséggé, amely mégis a megfejthetetlenséggel és az értelmezhetetlenséggel telíti a valóságot. Az alkotások arra mutatnak rá, hogy a dolgokban felfedezhető furcsaság nem a dologra vetített jegy vagy egy elkülöníthető, a dologból kivonható lényegtelenség vagy zaj, hanem az egész dolog alapvető része. A Wish-Basket még erőteljesebben mutatja meg a spekulatív realizmusra jellemző különös valóságfelfogást. Teljesen hétköznapi dolgok tűnnek fel feltárhatatlanként, erőszakosan és színesen furcsaként, ami mégis magára vonzza tekintetünket.

 

A realista mágiához ki kell dolgozni egy objektumorientált kauzalitáselméletet. Ha a dolgok lényegükben visszahúzódottak, és nem leegyszerűsíthetők az érzékelésükre, kapcsolataikra vagy felhasználásuk módjára, akkor kizárólag egy különös, a dolgok előterében húzódó régión, egy esztétikai dimenzión belül hathatnak egymásra. Ezt a furcsa, színes, csillogó, minden mást elhomályosító felszíni mélységet és dimenziót mutatják fel Gwizdala Dáriusz művei.

 

A dolgok furcsasága abban is tetten érhető, hogy minden esztétikai megnyilvánulásuk a hiánytól és a negativitástól ragyog. A színesség, az érzékiség, a barokk-kaotikus telítettség nem jár együtt a hiány, a negativitás és a melankólia kizárásával. A kauzalitás abban az összekuszálódott, ambivalens esztétikai dimenzióban megy végbe, ahol a jelenlét és a hiány egyszerre van jelen illúziókkal, észlelhető fizikai folyamatokkal és nem felfogható visszahúzódó jegyekkel. A Gifts of Love is a hétköznapit, a megszokottat kapcsolja össze érzékeny módon az idegenséggel és egy színes furcsasággal.

 

Mindkét alkotónál egy, a dolgok mélységét kutató felszínesség tűnik fel, amelyet sajátos posztantropocentrizmus is áthat. A realista mágia megtévesztő, intenzív és magával ragadó, a dolgok előtereként meghúzódó esztétikai tartományban születik, ahol a dolgok korlátozhatatlan bősége a semmi, a hiány és a dolgok szakadékosságával együtt van jelen. Zavaros, riasztó, félelmetes, elbűvölő a dolgok világa, és semmi sem képes kategorikusan kinyilvánítani, hogy mi számít valósnak vagy valótlannak.

 

 

A mortoni realista mágia festészeti megvalósulása

Morton az objektumorientált ontológia felől alkotja meg az esztétikán alapuló kauzalitáselméletét. A spekulatív realizmusra általánosságban is jellemző a non-antropocentrikus szemlélet. Az esztétikai események nem korlátozódnak az emberek vagy az emberek és a festett vásznak vagy egy dráma mondatai közötti interakciókra. Az esztétikai dimenzió ott van az összegyűrt kártyákban, az eltorzult arcvonásokban, az erőteljes, csillámló színekkel felülírt fotókban és a realista mágikus esztétikán keresztül idegenné váló leghétköznapibb dolgokban is. A mindennapiság és a különlegesség éppen úgy kiegészíthetik egymást, mint a spekulatív realista esztétikában a hiány és a bőség kettőssége. Az Altar of Beginnersben valójában nem csupán a művészeti alkotás kezdetei vagy alapkellékei tűnnek fel, hanem az az újszerű esztétikai vagy művészeti horizont is, amelyet jelen tanulmány is vizsgál.

 

Németh Dávid és Gwizdala Dáriusz műveiben a mortoni realista mágia esztétikai elméletének különleges megvalósulásával találkozhatunk. Képeik rámutatnak arra, hogy a dolgokat nemcsak hogy nem lehet teljességgel megismerni, hanem azok egyenesen megtagadják a teljes feltérképezést, valamint a tökéletes feltárás szándékát. Az esztétikai gyakorlatnak ezért ezekre a résekre, szakadékokra és az értelmezésben feltűnő hiányos pillanatokra kell rámutatnia, miközben azokat nem kapcsolhatja a tiszta negativitáshoz.

 

A bőség és a hiány esztétikai megfeleltetésének spekulatív gesztusán keresztül újfajta ontológia és kauzalitáselmélet körvonalai tűnhetnek fel. A spekulatív realista esztétika azzal, hogy egyaránt vizsgálódása tárgyának tekinti a dolgokat, a képzeteket, a metaforákat, képes lehet ezzel a megközelíthetetlenséggel is megbirkózni. Leírásaink megragadhatják ugyan a folyamatokat, a kauzális kölcsönhatásokat és viszonyokat, ám ezek végső forrásáig nem hatolhatnak le. Ez olyasfajta realista ontológia és esztétika felé mutat, amely a dolgok valóságtartalmát nem a közvetlenségben, egyszóval a hozzáférhetőségben véli felfedezni, hanem pontosan ennek ellentétében, a titokzatosságban és a rejtettségben. Azonban a két művész képei arra is figyelmeztetnek, hogy a hiány és a titkosság kiegészülhet a harsány és különös színvilágokkal és színes felszínekkel, amelyek a valóság dinamikus felszíni rétegének titokzatos
mélységébe vezetnek.

A szerző filozófus, esztéta