Antropocén töredékek
Rózsa Luca Sára Ott kezdődsz, ahol én véget érek című sorozatáról
Az ökológiai válság értelmezése a geológia és a földrendszertudományok felől érkező antropocén elmélet értelmében együtt jár a távoli – akár ember nélküli – jövő elgondolásával.
Az ökoművészet egyik fontos spekulatív kísérlete az ember mint geológiai nyom ábrázolására törekszik. Rózsa Luca Sára Ott kezdődsz, ahol én véget érek című sorozata az antropocén természetkulturális artefaktumait mutatja be, olyan hibrid alkotásokként, amelyben az eltűnés melankóliája és egy poszthumán jövő potencialitása egyaránt megjelenik. A kerámiából készült műveken klasszikus szobortöredékeket és fejeket látunk, amelyekből különböző növények és földdarabok bukkannak elő. Első ránézésre egy romantikus, elhagyatott ókori város romjai között érezhetjük magunkat, azonban a művész több alkotásában is előkerül az ökoművészeti érzékenység, jelezve, hogy nem a régmúlt felé vezető ásatásról van szó csupán, hanem a jövő lehetséges nyomainak spekulatív művészeti feltárásáról.
Az ökológiai válság és a tömeges fajkihalás korában az emberiség nyomait értelmezhetjük, mint a vég jeleit, amelyek felvetik az utolsó ember spektrális alakját. Azonban ez a vég és az utolsó ember alakja kísérteties módon megkettőződik az antropocénben és Rózsa Luca Sára alkotásaiban. A törmelékjellegű, töredékes vég jeleit az emberi civilizáció hagyta maga mögött, a műveket azonban mégis az ember pillantja meg mint spekulatív művészeti meditációt az emberi végesség felett. Több műben is a szoborfejekből, mint sajátos edényekből, különös tárolókból vagy keltetőgépekből törnek felszínre a különböző vad növények. Az emberi civilizáció romjain valami egészen különleges vitalitás tűnik fel. A fejekből előtűnő növények egyben az antropocén gondolatiságának vagy érzékenységének sajátos rematerializációja, ahogy az ökoművészeti érzékenység vagy gondolatiság materiális értelemben együtt jár az új poszthumán élet teremtésével, sőt termelésével. A sorozat a vég és a kezdet binaritását felbomlasztva saját geológiai xenotemporalitás lehetőségét veti fel, amelyben a keletkezés és az eltűnések váltják egymást.
Civilizációs vagy kulturális maradványok romesztétikáját ötvözi a sorozat a romantikus természeti burjánzással. A töredékké vagy értelmezhetetlen rommá váló, kísérteties objektumok egy sajátos kivonódást vagy az emberi jelenlét visszahúzódását mutatják, amely egyben lehetővé teszi nem emberi entitások felszabadulását vagy kitörését az antropocentrikus kulturális zártság alól. Kathryn Yusoff az antropocént egy újfajta, ez idáig nem ismert geológiai öntapasztalatként írja körül, amely az életnek, mint geológiai erőnek a felismerését is jelenti. Azonban a geológiai erővé váló emberi technológia egyben az emberi faj eltörlődésével járhat együtt.
Rózsa Luca Sára alkotásain az antropocén ezen sajátos kettőssége erőteljesen mutatkozik meg. Az ökohorrorra vagy a sötét ökológiai megközelítésre jellemző negativitás egyszerre van jelen szobortöredékein a vad, ember nélküli, sőt talán poszthumán természet romantikus burjánzásával. Az Ott kezdődsz, ahol én véget érek sorozat legfigyelemreméltóbb érdeme a természet és az emberi technokulturális szféra szétválaszthatatlanságának kreatív színrevitele. A geológiai erővé váló vagy összeálló emberi társadalom és technotudományos struktúra sajátos materiális összeállásként tapasztalja meg saját világpusztító hatását. Azonban ezen geológiai behatáson keresztül önmagát is feltárja önmaga előtt, de nem mint a materialitástól független vagy attól elkülönülő transzcendens szubjektum, hanem mint a materialitásba belefúródott, abba kibogozhatatlanul elmerült hibrid aktor. Az emberi civilizáció, mint geológiai réteg spekulatív művészeti ábrázolása egyben az ember hiányának vagy eltűnésének elképzelése, valamint az ember sajátos művészeti rematerializációja. Az antropocén spekulatív geológiai és geofilozófiai olvasatát végrehajtva Yusoff geológiai antropogenezisről beszél kettős értelemben. A mitikus anthropos geológiai értelemben olyan világalkotóvá válik az antropocénben, aki egyben világok pusztítója is. A szobortöredékek, a különböző testrészek maradványai pedig az ökoművészet töredékes, bizonytalan jellegére is utalnak. A sorozat természetkulturális, hibrid szobortöredékei párhuzamosan idézik fel a keletkezést és az elmúlást, a teremtést és a megszűnés apokalipszisét. A geológiai antropogenezis így egyszerre saját végességünk belátása és technomateriális fennmaradásunk felfedezése.
Az Ott kezdődsz, ahol én véget érek sorozat az antropocén sötét ökológiáját kiegészíti a poszthumán kezdet lehetőségével, a spekulatív művészeti rematerializációt és a kulturális értelmezési keret és társadalmi szféra eltűnését párhuzamosan mutatja fel. Rózsa Luca Sára alkotásai így a művészet materiális újraértelmezésére is felszólítanak. A sorozat olyan materiális geonarratívát képes biztosítani, amelyen keresztül az élet előttiség és az élet utániság temporalitása is feltárulkozhat. A saját eltűnésünkre való reflexió sajátos önelfogyasztás is, amely során a geológiai nyomokká, töredékekké vagy romokká váló civilizációs artefaktumok spekulatív művészeti potencialitása éppen antropocentrizmusunk és antropomorfikus értelmezési kereteink levetkőzésén keresztül válnak értelmezhetővé.
Az antropocénben a fosszilis energiák a múltbeli kihalások és eltűnt fajok nyomai, amelyek a saját ökológiai és geológiai értelemben is epokális szerepére reflektáló embert kísértik. A szobrok, az emberi arcok művészeti reprezentálásai földrétegek között megtalálható és növényeknek életet adó romokká alakulnak, amelyek saját eltűnésünk veszélyére hívják fel a figyelmet. A materialitásból kibomló geológiai öntapasztalás a posztantropocentrikus művészeti logikát veti fel, amely a geológiai erővé váló poszthumán vagy posztantropocentrikus lét szervezőelvévé válhat. Yusoff szerint az emberiség az antropocénben az anyagiasodás új formáival, sajátos geológiai rematerializációval találkozik. Rózsa Luca Sára szobortöredék-sorozata ennek az ökoművészeti geológiai vagy antropocén rematerializációnak spekulatív előfutára. A természettől és a materialitástól való elválasztódás végét is jelenti az emberi geomorfikus erővé történő alakulása. Új geológiai különbségfogalmak feltűnése várható, amelyek maguk mögött hagyják a szubjektivitást. Yusoff szerint az emberre, mint a sziklák, az atmoszféra és az óceán melletti világteremtő és világpusztító erőként kell tekinteni. Az Ott kezdődsz, ahol én véget érek sorozat egyszerre naturalizálja az emberiséget és alakítja természetté a kultúrát.
Fel kell tennünk a kérdést, mit jelent mindez a gondolkodás és a kulturális képzelet számára? Milyen érzés, milyen sajátos tapasztalat romokká és növények által benőtt nyomokká alakulni? A feltárulás és az eltűnés, a megjelenés és a visszahúzódás ambivalenciáján kívül egy drámaian új geológiai alapú természetkulturális viszonyrendszer jön létre, amely kívül helyezkedik a modernitás antropocentrikus történetiségén. Az antropocénben a gondolkodásnak az inhumán talajrétegekkel és deterritorializált rétegekkel kell együtt mozognia. Rózsa Luca Sára művei egy lehetséges geofilozófia és antropocén művészet irányába vezetnek, amely a szubjektivitástól és az antropocentrizmustól megszabadulva a talajjá és rommá váló civilizáció nyomait mutatja fel, mint fenyegető és kísérteties potencialitást.
Egy új filozófia előhírnöke az antropocén, amely az ember eltűnését és rematerializációját képes egyszerre felvetni. Yusoff szerint olyan filozófiai elképzelés kell, amely az inhumánt az élet lehetőségeinek materiális konstitúciójaként értelmezi. A spekulatív geofilozófia kivezetés az antropocentrikusan felfogott szubjektivitás csapdájából egy kiterjesztett, rematerializált önfelfedő dinamizmus felé, amely újfajta természetkulturális közösségek lehetőségét veti fel. Egy planetáris, materiális, önfelfedő életen túlmutató létezés lehetősége jelenik meg, amely az antropogenikus változásokon keresztül a poszthumanisztikus geológiai szubjektum felé mutat. Természet és kultúra nem kizárólag romként vagy a múlt feltárt darabjaiként tűnik fel az Ott kezdődsz, ahol én véget érek-ben, hanem egy új materiális közösségiség spekulatív művészeti feltárulásaként.
