„241 korábban nem publikált, Frida által nagyra tartott fénykép látható, amelyek életének különböző korszakait jelenítik meg, rajtuk Frida számára fontos emberekkel.” Mexikó egyik legemblematikusabb alakjának élete éppoly fontos, mint a művészete. Hiszen ő maga állította – tiltakozva a szürrealista besorolás ellen –, hogy ő sosem álmokat fest, hanem a saját valóságát, életét.
Ki volt Frida Kahlo, és miért vált megkerülhetetlenné? Villamosbalesete vitte a művészi pálya felé. Súlyos gerincsérülése miatt hónapokra gipszfűzőbe kényszerült. A fájdalom és az unalom miatt ragadott ecsetet, barátairól, rokonairól készített portékat. Feleségül ment az ismert festő, Diego Riverához, majd férje hatására maga is elhatározta: erre a pályára lép. Főként magának festett, s meglepte, amikor rájött, hogy művei másokat is érdekelnek. 1938-as New-York-i kiállítása „lavinát indított el”, képeit vitték, mint a cukrot.
Fizikai és mentális állapotát tükröző sajátos önarcképei tették oly naggyá. Csupán negyvenhét évet élt, mégis jelképpé, popkulturális ikonná vált, mint Marilyn Monroe, Elvis Presley vagy Andy Warhol.
„Ha egy üzlet beindul” – tartja a mondás. Márpedig pont ez történt. Hogy önéletrajzi ihletésű, szürrealisztikus kompozíciói mivel „varázsolták” el az embereket? Sajátos képi világa egyszerre realista, drámai dokumentációja szűnni nem akaró fájdalmainak, ugyanakkor irracionális mágikus elemek szövik át: állatok, növények, szimbólumok és nem utolsósorban a mexikói tradíciók.
Noha Frida Kahlo a festésben lelte igazán örömét, rajongott a fotográfiáért is. Édesapja és nagyapja is hivatásos fotográfusként dolgozott, vele is megszerettették. Olyannyira, hogy több mint hatezer darabot számláló gyűjteményt szentelt neki. Ugyan halála után otthonából, a Kék Házból múzeum lett, de személyes tárgyai, így a fotók is évtizedekig rejtve voltak a nyilvánosság elől.
Hosszú idő után, 2003-ban végre megnyílt az archívum, az addig a fürdőszobában őrzött anyaggal együtt. Ezekből válogatott Pablo Ortíz Monasterio kurátor, a mexikói fotográfia történetének szakértője. A tárlat Frida életének különböző korszakait mutatja be kisgyermekkorától megtörtségéig. A fekete-fehér munkákon inkább komoly, semmint vidám Frida-kép elevenedik meg, legyen szó az ötéves (Frida ötéves korában, ismeretlen fotográfus, 1912), a huszonöt éves (Frida Kahlo. Guillermo Kahlo, 1932) vagy az érettebb művészről (Frida Kahlo mexikói meztelen kutyával a Kék Ház előtt, Lola Álvarez Bravo, 1944 körül). Ezekről a portrékról és a Frida Kahlo fotógyűjteménye többi arcképéről is tudatos, ám a lelke mélyén erősen vívódó alkotóra ismerhetünk, aki nehezen tudta elfogadni és feldolgozni betegségét, és aki fájdalmába bezárkózva férje mellett is magányos volt. Megfestett önarcképeit is magárahagyottságával magyarázta. A róla készült felvételek maszkszerű, érzelemmentes arcot mutatnak (Frida Kahlo, Guillermo Kahlo, 1926) néhol, mint a Frida Kahlo mexikói meztelen kutyával a Kék Ház előtt címűn némi derűt, békés nyugalmat lehet felfedezni.
A gyűjtemény persze nemcsak róla szól. Féltve őrizte mindazok képét, akiket szeretett, akik fontosak voltak számára. Férje, Rivera is gyakran feltűnik (Diego Rivera San Ángel-i dolgozószobájában, ismeretlen fotográfus, 1940 körül), és persze mások társaságában is láthatjuk (María Cecilia Armida, Diego Rivera, Katherine Dunham és Juan O’ Gorman azonosítatlan személyek társaságában, ismeretlen fotográfus, 1945 körül). Ők voltak a mindene: családtagok, jó barátok, emberek, akikkel jól érezte magát, akikre támaszkodhatott.
Családi albumként áll előttünk Frida Kahlo fotógyűjteménye, mégis több, kivételesebb egy magánszférába betekintést nyújtó anyagnál. Értékes relikvia, hiszen művészete szorosan összefügg életével, képei mindig önmagáról szólnak. A tárlatot a 2009-es mexikóvárosi bemutatkozás óta több mint egymillióan látták, hozzánk a Mai Manó Ház jóvoltából jutott el.
A Frida Kahlo fotógyűjteménye január 12-ig látható a Mai Manó Házban (1065 Budapest, Nagymező utca 20.).
