A retro korát is éljük. Egyre többen tekintenek nosztalgikus hangulattal a hetvenes-nyolcvanas vagy éppen a kilencvenes évekre, amikor „még minden szebb volt”. Persze, van, akinek jelenünk jelenti a szépet, és nem vágyakozik vissza. Hogy Bereczki Kata visszavágyódik-e, nem tudom, de saját gyermekkori élményeit felidéző festményei ezt sugallják.

Időről időre kiállítások miatt látogatok el a budai hegyek között található Klebelsberg Kultúrkúriába.  Részt vehetnék itt filmvetítéseken, zenés-táncos vagy színházi esteken is, ha nem a képzőművészet élvezne nálam prioritást. 

Valahányszor ellátogattam a Deák Erika Galériába, még sosem csalódtam. Most a Tuniszban született, Berlinben élő Nadia Kaabi-Linke izgalmas, innovátori attitűdjét kiemelő tárlatáról sem távoztam fásultan. 

Olykor mindannyiunknak szüksége van nyugalomra, csendre. A Godot Intézet Szüts–Vojnich című kiállítása is arra készteti a látogatókat, hogy csendesítsék le elméjüket, merüljenek el Szüts Miklós és Vojnich Erzsébet utcákat, tájakat, enteriőröket ábrázoló képeinek sejtelmes világában. „Csak csendben, csak halkan…” – ahogyan Bródy János Ne szólj hozzám című dalában megénekelte.

Ismerjük a Pont, pont, vesszőcske, készen van a fejecske című kézügyesítő mondókát, hiszen ki innen, ki onnan hallotta gyermekként, felnőttként pedig maga adja tovább csemetéjének. keserű Károly Keserü ám – a világ első nemtudomista című kiállítása hihetetlen mennyiségű pontot vonultat fel. A sűrűn szedett pontrengetegből azonban sehogy sem állna össze a mondókabéli fejecske.

Valójában nem IV. Henrik francia király, hanem egyik barátja és tanácsadója, Rosny, később Sully bárója mondta a sokak által ismert, szállóigévé lett mondatot: Paris vaut bien une messe. Hogy a francia főváros valóban megér-e egy misét? Minden bizonnyal meg.

Kiállításokért nem sűrűn „mászom fel” a budai Várba. Csakis akkor sétálok vagy buszozom fel, ha valamin igazán megakad a szemem. Haász Katalinnak Táncsics Mihály utcai Neon Galériában látható tárlata, a Láncgörbe ilyen. Egymással összefűzött, görbített vonalakból állnak össze olyan láncolatokat, melyek lebilincselők, nem eresztik a nézőt.

Budapesti otthonában beszélgettem a Munkácsy-díjas Árendás József grafikusművésszel életéről, munkásságáról, a plakátművészet fontosságáról. 

Pusztán kezét, ujjait használva formálja a művész a vásznait, s viszi fel a festék rétegeit. Az eljárás szokatlan, és bár fárasztó lehet, a végeredményt látva megéri az erőfeszítés, valami különleges született. Olyan expresszív olajképek, melyek felületéről az anyag kilépni látszik, és amiket az ember szíve szerint megtapogatna, pedig tudja, hogy nem szabad.

Mi szükség szerelőállványra egy kiállítótérben? Építkezéseknél, renoválási munkálatoknál építenek olyan állványt, mint amilyen Horváth Dániel tárlatának középpontjában áll. Felmászni rá, bármilyen strapabíró is a szerkezet, mégsem fogunk, hiszen azt az alkotások számára helyezték el, erre a konstrukcióra szerelte fel monitorokon mozgó és vásznakra festett antik szoborfejeit a művész.

Mindig öröm betérni a pár éve, 2022-ben alakult The Space Contemporary Art Gallery and Management-be. A Bérczi Linda művészeti menedzser által életre hívott kiállítótér nemcsak tárlatoknak, hanem beszélgetéseknek, előadásoknak, workshopoknak és egyéb izgalmas programoknak ad helyet.

Új tárlatát utcafrontról benézve is jól látni, be se kell térni a galéria kiállítóterébe. Persze nem kirakatok portékáit szemléljük, így előbb-utóbb a kíváncsiság is hajt a betérésre, hogy különböző mértani alakzatok randevúinak lehessünk szemtanúi. A „találkozó” a View From Anywhere címre hallgat.