Popper Viktória kurátor tárlathoz tartozó leírása szerint: „Hardi Ágnes legújabb sorozatának középpontjában egy képzeletbeli szálloda elhagyatott, neonfényekkel átitatott terei állnak, ahol mintha megállt volna az idő. A művész korábbi munkáihoz képest szentimentálisabb hangulatú sorozat a magány és az ehhez társuló melankólia érzésében való alámerülésre hívja a nézőt.” Tehát a cím nem véletlen. A blue szó is ráilleszthető Hardi sorozatára, bár alkotásainak színvilágában a kék különféle árnyalatai mellett a fehér is domináns.
A szállodák beltere valóban nem mutat nagy változatosságot, uniformizáltak, monotonok: „végtelennek ható terek: ugyanolyan folyosók ugyanolyan ajtókkal, mögöttük ugyanolyan helyiségek, mindenhol ugyanaz a tapéta, ugyanaz a világítás, ugyanaz az ágy…” Miért szállunk meg mégis bennük? Mert kényelmesek, mert nem kell gondoskodni étkezésről, mert kiszolgálnak bennünket. Az otthon érzetét próbálják kelteni, ám szükségszerű személytelenségük miatt nem lehet hozzájuk kötődni.
Hardi Ágnes műveit is személytelenség, sterilitás jellemzi, mint a ma divatos, túlzásba vitt minimal artos enteriőröknél. Blue Hoteljén reliefeket, sőt, valódi függönyt is láthat a közönség. Talán a Hotel lépcsőforduló (2025) színezett akrilgyantával készült műve jelenti a „non plus ultrát”. A fehér relief felületébe vágott lyukon betekintve felfelé vezető fehér lépcső tűnik elő. Már messziről kivehető az apró lépcsőházba „beleszőtt” kék-fehér csempe.
A kicsiny enteriőr megvilágítása csak fokozza az élményt, erősíti a kontrasztokat, a térbeliséget. A Hotel lépcsőforduló nem akar többnek látszani, mint ami. A szállodák unalomig ismert feljáróit hivatott bemutatni. Tűnjenek ezek bármilyen egyhangúnak is, a kék megvilágítása most izgalmassá teszi a látványt. A kíváncsiság hajt, hogy a „mélyedésbe” belenézzünk és kiderítsük, honnan jön a fény.
Persze nem tudjuk meg, marad a talány, a titokzatosság, nem utolsósorban a játékosság, amit Hardi Ágnes műve sugároz. A Hotel hall (2025) már a szállodák bejárata mögötti nagy teret ábrázolja. Ez a hall ezúttal bútorozatlan, emberek sem várakoznak benne. Csak két lépcső vezet fel a képzeletbeli emeletekre. Üressége ellenére ez az alkotás is izgalmakat rejt. A nézőpontunkkal, a térrel való játékot, a csempék adta optikai hatást, amelyet a képmezőn áthúzódó görbület fokoz. A színezett akrilgyantával, horganylemezzel készült Szoba kék függönnyel (2025) finom vonalú, égszínkék rojtú függönyét két oldalt lámpák „kísérik”, de nem ezektől oly figyelemreméltó, hanem a valósághű megidézéstől, a vonalak finomságától. A Függöny 1248 (2025) pedig már valódi.
A Képzőművészeti Egyetem szobrász szakára járt Hardi Ágnes Sass Valéria és Szabó Ádám osztályában diplomázott. Munkásságában a térrel, az épített környezettel foglalkozik, reliefeket, kisplasztikákat, helyspecifikus installációkat alkot. „Minimalista, mégis expresszív reliefjei az épített terek személytelenségét metaforaként használva tárják elénk a modern ember általános elidegenedettségét és magányát.” Műalkotásait látva valóban a magány érzése fog el bennünket? Az üresség, illetve a minimalista eszközhasználat, redukált színhasználat miatt azt mondhatjuk: igen. Ám a kék a béke, a nyugalom színe is.
A végeláthatatlan érzetét is kelti, miképp a hotelek terei. Ettől pedig melankolikus hangulatba kerülhetünk. A Blue Hotel mindazonáltal tetszetős. Még akkor is, ha embernek ezeken a műveken se híre se hamva. De nem is kell, hogy szerepeljenek rajta, hiszen a lényeg a tér megjelenítésén, a hotel, egy személytelen hely atmoszférájának megidézésén van.
Hardi Ágnes Blue Hotel című kiállítása szeptember 8-ig látható a Textilgyárban (1036 Budapest, Fényes Adolf utca 36).
