Otthonunk elengedhetetlen szerkezeti eleme az ablak. Ezen az épület falán kialakított négyzetes nyíláson át levegőt, világosságot kapunk. Kilátunk rajta utcafrontra, környező épületekre, kertünkre. Párkányán virágot tartunk, elé függönyt aggathatunk. Doromboló kedvencünk is gyakran felkeresi, hogy azon át izgatottan figyelje a kinti történéseket.

Sinkó István honlapjából kitűnik, hogy nemcsak képzőművész. Művészetpedagógus és művészeti író, s hosszú ideig zenével is foglalkozott. Csellózott a Kalmár István grafikus kollégájával-barátjával alapított Miami Art Zenekarban (a formáció később kibővült Sigrai Lászlóval, az Editio Musica Budapest Zeneműkiadó Kft majdani ügyvezető igazgatójával).

Komárom-Esztergom vármegye keleti határa a régészeti leletek tanúsága szerint már ősidők óta lakott terület. Szép fekvése, jó adottságai miatt egyre többen választják lakóhelyül a völgyben fekvő, dombok között megbúvó kicsiny községet, Gyermelyt, melynek életében fontos szerepet tölt be a gyára, itt készül ugyanis a jól ismert gyermelyi tészta. 

Textil és hang különös találkozásáról, fantasztikus együttállásáról szól Szirmay Zsanett Soundweaving című tárlata. Míg a „szövetek” alkotta sűrű erdőben bolyongunk, a zenelejátszókból lágy melódiák csendülnek fel.

A kortárs képzőművészet egyik kimagasló alkotója Koszorús Rita. Az A home full of doors tárlata olyan helyspecifikus installációt és festmények együttesét mutatja be, melyek az emlékezethez, az identitáshoz és az otthonkeresés fogalmához kapcsolódnak.

Még a kilencvenes években kezdte sugározni a televízió A pampák királya című brazil telenovellát. A Kisteremben látható Gosztola Kitti-tárlat, a State of All the Land nem emberi konfliktusokat mutat be, hanem az ottani őshonos dísznövényt, a pampafüvet.

Nyolcvanadik életévén túl továbbra is a hazai művészeti szcéna aktív szereplője Ujházi Péter. Szerteágazó, gazdag alkotói tevékenységéről ismét meggyőződhetünk a Várfok Galériában rendezett Majó Mijő című tárlaton.

Sokszor megfordultam már az acb Galéria kiállítótereiben, de olyan vizuális élményt, mint amelyet Anselm Reyle Surfacing című tárlata nyújtott, nem mostanában kaptam.

Személy szerint épp abba a generációba tartozom, akik a kilencvenes években voltak gyerekek. Jó volt felnőni ebben a korszakban, megtapasztalni annak sokszínűségét. A Magyar Nemzeti Galériában látható TechnoCool című kiállítás számomra nosztalgikus időutazást jelentett meglepően kellemes emlékekkel az évtizedről.

2015 óta sújtja a „vén Európát” migrációs hullám. Emberek százezrei menekülnek Afrikából, a Közel-Keletről, Közép-Ázsiából öreg kontinensünk felé. A fegyveres konfliktusok, gazdasági ellehetetlenülés, politikai és vallási üldöztetés is szerepet játszik a menekültválságban.

Meggyőződésem, hogy az idősebb generáció nosztalgiával nézi Kereki Sándor Capa-béli fotográfiáit. A hetvenes évek Budapestje egy srác szemével című tárlat képei olyan korszak lenyomatai, amelyet (valljuk be) sokan visszasírnak.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy boszorka, akit Amáliának hívtak. A különös boszi hosszú, vörös haja búzaszálakkal teli, uszálya a földet verdesi. Megalkotója Boldizsár Ildikó író, mesekutató és Szegedi Katalin illusztrátor, akinek rajzai teszik teljessé ennek az egyszerre természeti és mesés „lénynek” a történetét.