A kor falán I Kulinyi István naplója című kiállítás festményei, fotói, digitális munkái azokra a társadalmi és egzisztenciális történésekre reflektálnak, amelyek az elmúlt négy-öt esztendőben estek meg. „Tudom, hogy a művészet megváltoztathatja az életeket – megváltoztatta az enyémet – és remélem, hogy a művészet a világot is megváltoztathatja” – jelentette ki Vincent Namatjira ausztrál alkotó.
Noha tevékeny, műveit ritkán állítja ki. Első jelentősebb, 1979-ben a Csók Galériában rendezett tárlatát a hatalmi bürokrácia egy időre bezáratta, mondván, groteszk, társadalomkritikus ceruzarajzait szokatlanul installálták. Grafikáival kénytelen volt Bécs felé venni az irányt, hogy ott majd – reményei szerint – fogadják. És láss csodát, fogadták, megértésre talált, sikert aratott.
Ismertebb alkotásai között találjuk azokat az acélfejeket, amelyek az egykori Pannon GSM telefontársaság épülete előtt magasodnak. Az Építészeti Múzeum homlokzatának murális terve, a Kempinski szállodalánc illusztrációsorozata, illetve az 1986-os Liszt Ferenc-centenárium plakátja is az ő művészetét dicséri.
Művei között elsősorban olyan digitálisan és manuálisan festett táblaképeket találunk, „amelyeken keverednek a figurális, a lírai absztrakció és az expresszív gesztusfestészet formai elemei”. A tárlat akrillal vászonra készült és vegyes technikájú képeket és digitális nyomatokat „villant fel,” amelyek mind a művész tulajdonát képezik. Láthatjuk híres acélfejeinek makettjét is (Pannon/Yettel fejek 2009). A sziámi ikrekként álló két fej azt a valójában négyből álló land-art alkotást modellezi, amely plazmavágógéppel kivágott lemezekből készült, illeszkedve a tájba és a mögötte lévő épülethez.
Kulinyi István Műcsarnok-beli alkotásai között más izgalmas darabokra is akadunk. Például a Sárkánysziget (2023) címűre. A nagy méretű akrilvásznon aztán „elszabadul a pokol”. Parázsló tekintetű lény alakját vehetjük ki, ha akarom, maga az ördög vagy egy kutya. A sötét fajzat örömittasan nézi azokat az fékezhetetlen, vérvörös színű „nyúlványokat”, amelyeknek nem lehet megálljt parancsolni. A „sárkány” tüze lassan beterít mindent. Kérdés: marad-e a pusztítás után valami? Bizonyosan nem, a láng, az izzó lávafolyam túl nagy, körülötte koromsötét, fekete űr. A kompozíció drámai erejű. A vörös lehet a vér színe, a fekete pedig a halált, a gyászt, a semmit jelképezi. Kulinyi alkotói szemléletére jellemző példa, a világ súlyos jelenségeire érzékenyen reagáló művész alkotása, amely felerősíti szorongásainkat, a káosztól való félelmeinket.
A kiállítás „fagyos” hangulata ellenére mégsem végletesen borúlátó. Talán van még remény, jelzik a Kaltigurális időkép (2019–2022) formabontó alakzatai. Az ide-oda örvénylő formák próbálnak minél jobban elszakadni egymástól, új utakat keresnek abban a világban, amelyről most Kulinyi ad jelzéseket. Mint érzékeny műszer, amely figyelmeztet, jósol, akár a szeizmográf, ahogy Garami Gréta kurátor nevezte az alkotót.
A kor falán I Kulinyi István naplója című kiállítás január 12-ig látható a Műcsarnok Kamaratermében (1146 Budapest, Dózsa György út 37.).
