Személy szerint épp abba a generációba tartozom, akik a kilencvenes években voltak gyerekek. Jó volt felnőni ebben a korszakban, megtapasztalni annak sokszínűségét. A Magyar Nemzeti Galériában látható TechnoCool című kiállítás számomra nosztalgikus időutazást jelentett meglepően kellemes emlékekkel az évtizedről.

2015 óta sújtja a „vén Európát” migrációs hullám. Emberek százezrei menekülnek Afrikából, a Közel-Keletről, Közép-Ázsiából öreg kontinensünk felé. A fegyveres konfliktusok, gazdasági ellehetetlenülés, politikai és vallási üldöztetés is szerepet játszik a menekültválságban.

Meggyőződésem, hogy az idősebb generáció nosztalgiával nézi Kereki Sándor Capa-béli fotográfiáit. A hetvenes évek Budapestje egy srác szemével című tárlat képei olyan korszak lenyomatai, amelyet (valljuk be) sokan visszasírnak.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy boszorka, akit Amáliának hívtak. A különös boszi hosszú, vörös haja búzaszálakkal teli, uszálya a földet verdesi. Megalkotója Boldizsár Ildikó író, mesekutató és Szegedi Katalin illusztrátor, akinek rajzai teszik teljessé ennek az egyszerre természeti és mesés „lénynek” a történetét.

A modern magyar piktúra egyik legmeghatározóbb egyéniségeként tartjuk számon Barcsay Jenőt. Stílusa, hosszú életútja elválaszthatatlan Szentendrétől, ahol sok időt töltött, ahol alkotott. Kapcsolódása a Dunakanyar kapujában fekvő, művészeti életéről híres településhez festészetének meghatározó eleme.

Gábor Áron életművét tizenhárom fő témakör fémjelzi. És bár ebből most csupán hármat tekinthetünk meg Körkérdés című kiállításán a Műcsarnokban, mégis nyomon követhetjük a művész nyolcvanas években indult és napjainkig tartó pályáját.

Vannak művészek, akiknek alkotásai előtt nem elég csupán néhány percre megállnunk. A felszínről mélyebbre kell alámerülnünk, hogy minél jobban befogadjuk a látottakat. A Várfok Galériában Időről időre címmel kiállító Pető István képei megkövetelik az elmélyedést.

Látjuk, tapasztaljuk, hogy milyen erősen van jelen az absztrakt művészet. Van, aki ódzkodik tőle, mások órákon át elnézik a formák keszekuszaságát, nagy gesztusokkal festett halmazok ritmikus játékát. Az Einspach Fine Art & Photography tereiben kiállító Dóra Ádám és Soós Tamás alkotásai bizonyosan nyomot hagynak a nézőkben.

Akár akarunk, akár nem, szükséges, hogy beszéljünk az energiáról. Hiszen mindannyiunkat érinti. A Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban látható ENERGIA: újraelosztás és mértéktartás című kiállítás is mindennapi erőforrásaink fontosságára hívja fel a figyelmet. 

A belvárosi galériáktól távolabb találjuk a Mansfeld Péter Kortárs Képzőművészeti Galériát. A csepeli kiállítótér 2008 óta fogadja be elismert képzőművészek alkotásait vizuális nevelés céljából. A névsort most a Munkácsy-díjas Barabás Márton kiállítása gyarapítja.

Négyszögek, pixelek, saját tervezésű betűk: ezek Szőnyei György Négyzetek című kiállításának alapelemei. Olyan apró, az alkotó munkásságát jellemző egységek, amelyekből képek rajzolódnak ki a Műcsarnok#Box alagsori kiállítóterében.

Huszonöt esztendeje már, hogy megnyitott a Deák Erika Galéria. A jubileumi évfordulót igazán különleges tárlattal, három nemzetközileg neves alkotó munkáinak a bemutatásával ünneplik. Helen Beard, Annie Morris és Kristina Schuldt „a vonal, a forma és a szín gondolatisága mentén találkoznak egymással” a kiállítótérben – olvasható Jane Neal független művészeti kurátor szövegében.