Tárlatán, ha pocsolyába nem is lépünk, archaikus, nyers anyagokkal annál inkább találkozni fogunk: szénával, szurokkal, vályoggal, de még lótrágyával is.
Honnan ered ez a paraszti kendőzetlenség, a természetes anyagok iránti vonzódás, amely bizarr módon ötvöződik napjaink és a művészettörténet ikonográfiájával? Pap Gábor a mai napig Öcsödön él. Abban a nagymamájától örökölt parasztházban, amelyet szép lassan újított fel. Elmondása szerint elege lett a fővárosi létből, felszámolt mindent, és hazaköltözött.
Örökségétől semmi szín alatt nem akart megválni, hiszen számos emlék, élmény fűzi hozzá. Rieder Gábor kurátor szerint „az általa képviselt, brutálisan őszinte, egyéni hangú képzőművészet a háztáji trashből táplálkozik, egyedül Tóth Menyhért parasztexpresszionizmusához vagy Bukta Imre agro artjához lehet csak mérni”.
Tóth Menyhértről tudjuk, hogy naturalista, impresszionista, kubista, konstruktivista stílusban festett képeit archaikus és népi motívumokkal „látta el”. Bukta Imre művészetét is behatóan ismerjük, ismeretes, hogy erős szállal kötődik a vidéki léthez, a falusi környezetben, a természettel szoros összhangban élő emberhez. Pap Gábor is a vidéki életből, annak szépségeiből nyer ihletet. Otthonából, a paraszti társadalom eszközeiből vagy olyan matériákból, amelyekből lakóhelye épült.
Festeni, rajzolni mindig is szeretett, így a művészi pályára egyenes útként tekintett. Képzőművésszé válása azonban nem volt „sétagalopp”. A rajz tagozatos gimnázium elvégzése után a Képzőművészeti Egyetemen akart tanulni, csakhogy első alkalommal nem tudott bekerülni. Néhány év útkeresés következett, képezte magát, majd harmadszorra sikerrel vette az akadályt.
Noha kiváló eredménnyel végzett, diplomaszerzése után nem várta tárt karokkal a művészeti szcéna. Építkezéseken díszítőelemeket restaurált. A sok munka idővel felőrölte, így tért vissza Öcsödre. Az egyetemen készült munkáit is hazavitte, majd barátai segítségével egynapos kiállítást rendezett belőlük. Minderről fotók is felkerültek a közösségi hálóra. Így fedezte fel és vette pártfogásába őt Rieder Gábor.
A Minden sár olajjal, akrillal és filctollal készült vásznai némi kontrasztban állnak Pap Gábor art brut jellegű szobraival, miként lágyság a keménységgel, sötét az élénkkel. A falusi építőanyagokból formázott szobrok brutalitást tükröznek, nyersek, mint az art brut stílusában alkotott művek. Nem kellemes tapintású matériákból készültek, durván megmunkáltak, provokatívan profánok (Nagy pulykázó – 2024, bimbóÉn – 2024). Rieder ezt írja róluk: „Az anyagválasztás azt a mai vidéki valóságot tükrözi, ahol az archaikus nyersanyagok (vályog, tégla, tapasztáshoz használt lócitrom, kenderkötél, szurok) és a modern barkácsáruházak kellékei (csirkeháló, purhab, műanyagpanel) elválaszthatatlanul összekeverednek egymással.”
Pap Gábor nagyméretű festményei derűsebb képet mutatnak, bár a vastag vakkeret összekapcsolja őket a szobrokkal. Vékony és vastag vonalak, színfoltok között bontakoznak ki figurák, motívumok, egy-egy köréjük rajzolt, festett keretben, mint kép a képben. A Lepkeszerű 1, 2 (2024) és a tondó 1 – macskafialtató (2024) alkotásain pillangóbábok, erdőbe vezető út, szántóföld csíkja, virágok tűnnek fel. Bár ezek kódolható motívumok, a képek egészét mégsem kell mindenáron megfejtenünk. Elég, ha rácsodálkozunk.
Pap Gábor Minden sár című tárlata június 14-ig látható az Einspach Fine Art & Photograpyban (1054 Budapest, Hold utca 12.).
