A kortárs képzőművészet egyik kimagasló alkotója Koszorús Rita. Az A home full of doors tárlata olyan helyspecifikus installációt és festmények együttesét mutatja be, melyek az emlékezethez, az identitáshoz és az otthonkeresés fogalmához kapcsolódnak.

Még a kilencvenes években kezdte sugározni a televízió A pampák királya című brazil telenovellát. A Kisteremben látható Gosztola Kitti-tárlat, a State of All the Land nem emberi konfliktusokat mutat be, hanem az ottani őshonos dísznövényt, a pampafüvet.

Nyolcvanadik életévén túl továbbra is a hazai művészeti szcéna aktív szereplője Ujházi Péter. Szerteágazó, gazdag alkotói tevékenységéről ismét meggyőződhetünk a Várfok Galériában rendezett Majó Mijő című tárlaton.

Sokszor megfordultam már az acb Galéria kiállítótereiben, de olyan vizuális élményt, mint amelyet Anselm Reyle Surfacing című tárlata nyújtott, nem mostanában kaptam.

Személy szerint épp abba a generációba tartozom, akik a kilencvenes években voltak gyerekek. Jó volt felnőni ebben a korszakban, megtapasztalni annak sokszínűségét. A Magyar Nemzeti Galériában látható TechnoCool című kiállítás számomra nosztalgikus időutazást jelentett meglepően kellemes emlékekkel az évtizedről.

2015 óta sújtja a „vén Európát” migrációs hullám. Emberek százezrei menekülnek Afrikából, a Közel-Keletről, Közép-Ázsiából öreg kontinensünk felé. A fegyveres konfliktusok, gazdasági ellehetetlenülés, politikai és vallási üldöztetés is szerepet játszik a menekültválságban.

Meggyőződésem, hogy az idősebb generáció nosztalgiával nézi Kereki Sándor Capa-béli fotográfiáit. A hetvenes évek Budapestje egy srác szemével című tárlat képei olyan korszak lenyomatai, amelyet (valljuk be) sokan visszasírnak.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy boszorka, akit Amáliának hívtak. A különös boszi hosszú, vörös haja búzaszálakkal teli, uszálya a földet verdesi. Megalkotója Boldizsár Ildikó író, mesekutató és Szegedi Katalin illusztrátor, akinek rajzai teszik teljessé ennek az egyszerre természeti és mesés „lénynek” a történetét.

A modern magyar piktúra egyik legmeghatározóbb egyéniségeként tartjuk számon Barcsay Jenőt. Stílusa, hosszú életútja elválaszthatatlan Szentendrétől, ahol sok időt töltött, ahol alkotott. Kapcsolódása a Dunakanyar kapujában fekvő, művészeti életéről híres településhez festészetének meghatározó eleme.

Gábor Áron életművét tizenhárom fő témakör fémjelzi. És bár ebből most csupán hármat tekinthetünk meg Körkérdés című kiállításán a Műcsarnokban, mégis nyomon követhetjük a művész nyolcvanas években indult és napjainkig tartó pályáját.

Vannak művészek, akiknek alkotásai előtt nem elég csupán néhány percre megállnunk. A felszínről mélyebbre kell alámerülnünk, hogy minél jobban befogadjuk a látottakat. A Várfok Galériában Időről időre címmel kiállító Pető István képei megkövetelik az elmélyedést.

Látjuk, tapasztaljuk, hogy milyen erősen van jelen az absztrakt művészet. Van, aki ódzkodik tőle, mások órákon át elnézik a formák keszekuszaságát, nagy gesztusokkal festett halmazok ritmikus játékát. Az Einspach Fine Art & Photography tereiben kiállító Dóra Ádám és Soós Tamás alkotásai bizonyosan nyomot hagynak a nézőkben.