Főként Argentína, Brazília és Chile síkságain elterjedt, erős növekedésű, gyorsan terjeszkedő növény a pampafű. Olyannyira, hogy invazivitása miatt bizonyos fajtái Európában tiltottak. Nagyméretű, télálló, virágai tollseprűre emlékeztetnek. Többféle színárnyalatban: ezüstösben, rózsaszínben, lilában és krémfehérben terem, és kellő odafigyeléssel, megfelelő gondozással kertünk egyik legszebb „ékköve” lehet. Nem csoda, hogy Gosztola Kittinek is megakadt rajta a szeme.
És ha már felfigyelt rá, miért ne festené meg. A kisterembéli papíralapú akvarelleken kivétel nélkül ez a bársonyos hatású növény szerepel. A krémfehér, ezüstösen csillogó növények valódi mivoltukhoz hasonlóan kiragyognak a képből. Szívesen leszakítanék egy-egy szálat a selymesen ringó növényekből, ha nem a kompozíció része lenne. Ám annak legfontosabb eleme már-már kitüremkedik az élettelen, fakó, semleges színű háttérből.
Amennyire nem valósághűen fehér a növény virágzata, a környezet, a táj sem az. Sötét- és világosbarnás kopottas színek, halovány tónusok ismétlődnek unalomig. A monotonítást csupán néhol törik meg vöröses, türkizkékes, sárgás árnyalatok, de az összhatás így is – talán szándékoltan – tompa, fakó. Takarékosan bánik a művész a színekkel, képmezői érdekességét rajzos vonalak és rétegezett textúrák adják.
A szerény színhasználat ellenére a táj például sokszor egészen aprólékosan megfestett, Gosztola Kitti időt és energiát nem kímélve dolgozott ki részleteket: villanypóznát, robusztus épület kőkockáit (State of All the Land 5 – 2024, State of All the Land 6 – 2024). Más komponensekre már nem helyez kellő hangsúlyt. Így hiányoznak a viadukt táppillérei (State of All the Land 7 – 2024) vagy a fák törzse (State of All the Land 4 – 2024). A kép fő motívuma, a pampafű és környezete közötti kapcsolat tehát konstruált, nem valós. A növény nem eredeti táji környezetbe helyezett, hanem a lehetséges tereibe.
„Grant Wood, az Amerikai gótika későbbi festője 1927-ben Európa dekadens régiójába, a weimari Németországba utazott, hogy az új tárgyilagosság tanulságaiból önazonosnak vélt amerikai művészetet teremtsen, a dekadens európai hatásoktól mentes regionalizmust – írja róla Gosztola Kitti. – A regionalizmus már megjelent útrakelése előtti utolsó nagy munkájában.” Ez a Corn Room, melyet Wood a haszonnövény felmagasztalására hozott létre. A hatalmas táblakép az iowai táj lelkének tartott kukoricaföldeket ábrázol. A mű referenciaként szolgált Gosztola számára, aki kiállításával a pampafű helyét keresi. Olyan invazív növényét, amely élettel teli, ellenáll a tűz pusztításának és lassan belakja bolygónkat.
Gosztola Kitti munkásságának alappillére a tájjelleg és növényzet. Ösztönösen kezdett el foglalkozni természeti témákkal, melyek nélkül mostanra elképzelhetetlen a művészete. Kíváncsisága talán abból is fakad, hogy tájjal körülvett kicsiny faluban nőtt fel. Szobája ablakából arra a dolomitbányára látott rá, melynek karsztvize táplálta a Gaja-patakot, nyári fürdőzéseik színhelyét, és nagyokat sétált a marhalegelőn.
Marhalegelő ide, patak oda, Gosztola Kitti tárlatán ne keressünk természetes környezetet, se jellegzetes magyar tájat vagy annak színeit. A State of All the Land érzelemmentes képei konstruált tájképeknek nevezhetők, de stílusukat tekintve szemléltető metszetekre is emlékeztetnek, ahol a pampafű tárgyilagos bemutatása mellett minden más csak mellékes elem.
Gosztola Kitti State of All the Land című kiállítása 2024. március 1-jéig látható a Kisteremben (1053 Budapest, Képíró utca 5.).
