„E kiállítással egy időben jelenik meg a hat éve a MissionArtnál elindított könyvsorozatának 7. darabja, Az utolsó bölény címmel. E kis kötetek rendre Laca újabb és újabb prózai vagy verses szövegeit hozták nyilvánosságra, bemutattuk már őket Szentendrén, Miskolcon, de itt Budapesten is két éve, az Írók Boltjában – tájékoztat a galéria honlapja. Pár hét választja el a megjelenéstől a MŰÚT folyóirat 99. lapszámát is, amelyben most kiállított képeit, előzetesként pedig a megjelenő kötet néhány kisebb szövegrészletét mutatják be.

 

Mintha ez az év róla szólna, és minden eddiginél nagyobb figyelmet kapna. Holott már jó ideje reflektorfényben van, hiszen sokrétű munkásságával megkerülhetetlen szereplője a hazai kortárs művészeti szcénának. Képzőművészeti (festmény, installáció, tárgykollázs) alkotásait brilliásan ötvözi költészettel, zenével, univerzuma rendkívül egyedi, számos alkotóra ösztönzőleg hat. Képzőművészeti munkásságáról azt olvashatjuk, hogy rendszeresen alkot leegyszerűsített, neoprimitív stílusban, műveiben gyakorta keveredik a pop art direkt tárgykultusza a graffiti szókimondó szexuális jelképrendszerével.

 

Az elsősorban festőként, de íróként, performerként, zenészként is ismert, Munkácsy-díjas feLugossy szinte mindent autodidakta módon sajátított el. A középiskolát követően fotózást tanult, műtermi és nyomdai fényképészként kereste a kenyerét. A hatvanas évektől koncertek, klubok, irodalmi estek és kiállítások szervezője, fellépője. A hetvenes évektől ő maga is rendszeresen állít ki. 1972-ben ef Zámbó Istvánnal, Matyófali Gáborral, Holdas Györggyel, Aknay Jánossal megalapították a szentendrei Vajda Lajos Stúdiót. 1979 és 1986 között az A. E. Bizottság zenekar énekese és szövegírója volt.

 

Az Elvont vagyok nem formalista munkáin geometrikus formák: körök, négyzetek, vonalak, nyolcszögek, foltszerű képződmények, s néhány groteszk alak jelenik meg. feLugossy László elvont kompozíciói – miként a tárlat címe mutatja – nem csupán a formákra koncentrálnak. A Fekete lyuk (2016) címűn egy fejforma jelenik meg. A zavaros színű kobak közepén sötét lyuk tátong, a háttérben egy tábla vöröslik.

 

A Karöltve (2015) képének szorosan összeillesztett alakzatai: egy tornyos házra, felhőkarcolóra emlékeztető épület számos nyílással, valamint egy zárt, ovális test. Talán egy férfi és egy nő párosa. A Kismadár nagyban (2022) fekete-fehér madara egyszerű vonalakból, a két szín kontrasztjából alkot geometrikus konstruktív kompozíciót, amint a Geometrikus vad (2022) kollázsán egy kulcsot és egy széles szájú, apró szemű lényt láthatunk.

 

Az alkotó végletekig minimalista, nem bajlódik a háttér kidolgozásával, nem bonyolítja túl formakészletét. Egyes művei (gesztusrajzok) csak néhány vastag, a barlangrajzok egyszerűségével húzott vonalakból állnak. A MissionArt Galéria kiállítása jól mutatja, hogy képi fantáziában nem szenved hiányt. Kompozíciói vizuális egyszerűségük ellenére is ötletesek, technikája változatos. Vajda Lajos művészetének hatása érhető tetten a jellé egyszerűsített, letisztult rajzokon.

 

Izgalmas anyagot láthatunk ismét feLugossy Lászlótól, és ez nem meglepő. Annál meghökkentőbb nyers, ösztönös képi világa, korlátozott színhasználata és a furcsa anyagok felhasználása művein, amelyekre ugyanakkor a jól átgondolt kompozíció és szerkezet is jellemző. Ettől egyediek, mindenki mástól megkülönböztethetők alkotásai.

 

Fotók: Bánki Ákos

 

feLugossy László Elvont vagyok nem formalista című kiállítása október 21-ig várja a látogatókat a MissionArt Galériában (1055 Budapest, Falk Miksa utca 30.).