A budapesti Józsefvárosban nőtt fel, kései festészetének kialakulásában fontos szerepet játszott gyermekkorának színhelye. Ekkortájt készült kompozícióin épületek külső és belső tereit jelenítette meg. „Tanulóévei befejeztével műszaki rajzoló lett a Ganzban, és a különbözeti vizsga letétele után reáliskolai tanulmányokba kezdett. Ekkor ismerkedett meg a francia nyelvvel, melyet később Párizsban tökéletesen elsajátított. Műszaki rajzolói évei alatt az Iparművészeti Iskola esti rajztanfolyamát is látogatta…” – írja Haulisch Lenke Czimra Gyula című monográfiájában. Rajztehetsége ugyan már elemista korában megmutatkozott, rendszeres képzésére azonban csak az esti tanfolyamon került sor.
1923-tól Párizsban találjuk, ahol kiváló rajztanulmányai alapján felvették Lucien Simon tanítványának az École Nationale Supérieure des Beaux-Arts-ra. 1924 nyarát Barbizonban töltötte, 1928-ig, franciaországi tartózkodása idején még többször is járt ott, s akkor ismerte meg Cezanne, Gauguin és Van Gogh művészetét.
Hazatérése után néhány hónapig Nagybányán időzött, majd 1929-től a Szentendrei Művésztelepen alkotott. 1934-ben Rákoshegyen telepedett le, egy időre visszavonult a művészeti élettől, kertészkedett növényekkel és gyümölcsfákkal benépesített birodalmában. Életében csak két önálló kiállítása volt, az első Párizsban. 1966-ban, korai halálával múlt századunk egyik legegyénibb hangú alkotója távozott ebből a világból.
Amiről festészete szól
Czimra a festői mesterség elsajátítása érdekében érkezett a francia fővárosba. Barátaival, Paizs Goebel Jenővel és Jeges Ernővel a Paál László-kultusz igézetében Barbizonba is ellátogattak. Stílusa ekkortájt a realisztikus hagyományokra épült, képein a korai plein air festők komor színvilága érhető tetten.
1928-ban a nagyszabású Gauguin-kiállításra Bázelbe utazott. A látottak felszabadították festészeti szemléletét. Szürkés-barnás koloritja helyett kompozícióin „tüzesebb” színek vették át a szerepet. Megfogadta Gauguin tanácsát, aki arra intett: „Ne dolgozzatok túl sokat a természet után. A művészet legyen absztrakció. Úgy merítsetek, hogy álmodtok róla.” Czimra Gyula természettel való kapcsolata így megszakadt, egyszerű szerkezetű antinaturalista képein világos, tiszta színekkel dolgozott. Alkotásaira a kritika is felfigyelt, de művészete nem vált iránymutatóvá. Népművészeti tárgyakat is gyűjtött, ám nem kapcsolódott Korniss Dezső és Vajda Lajos szentendrei programjához, amely az ősi művészetet mint „tiszta forrást” hirdette. Rákoshegyen élve egy ideig a Van Gogh-i színhasználatot továbbgondolva sajátos pointilista, posztimpresszionista stílusban festett. A negyvenes évektől keveset nyúlt ecsetjéhez, palettájához. Elzárkózott a világtól, a maga egyéni stílusát kereste.
Remeteségét megszakítva az ötvenes évek első felétől újra munkába állt, főként rajzolt. Festészetében felerősödtek a neoklasszicizmusra és a metafizikus festészetre utaló jelek. Formái plasztikussá váltak, homogén, tónusok nélküli színfoltokat használt. Viszonylag kevés elemet: tárgyat vagy alakot variált képein, melyek egyre redukáltabbakká váltak. Fontos témája lett az architektúra, a lépcsők, az enteriőrök.
Czimra művészetének kései alkotásai a legkifejezőbb művei: műtermét, szobabelsőket megjelenítő kompozíciói „konganak” az ürességtől, csupán egy asztal, egy-egy szék képezi a berendezés részét. A hatvanas évektől született alkotásain érett be igazán, amire mindig is törekedett: megszületett kevés eszközből építkező, konstruktív, letisztult festészete. Sajátos művészete rászolgált arra, hogy ne merüljön a feledés homályába.
Kitárul az ajtó
„A tárlat az életmű minden korszakát felvillantja: az 1924 és 1965 között készült művek hatalmas ívet jártak be a romantikus realizmustól a posztimpresszionista, fauve-os, majd a naiv művészet hatását mutató képekig, később pedig a novecentós alkotásokon át a teljes letisztultságot sugárzó dekoratívrealista, szimbolikus-metafizikus, geometrikus, puritán szobabelsőkig és csendéletekig” – igazít el a kiállítás bevezető leírása.
Hat szekció mutatja be az életmű kronologikus ívét a kezdetektől 1965-ig. Az első a Párizsban és Barbizonban töltött időszakra koncentrál. Czimrára a művészet fellegvára s a fontainebleau-i erdő szélén fekvő Barbizon egyaránt felszabadító élményként hatott. A párizsi múzeumok világa is magával ragadhatta, de leginkább a romantikus utcák, a Szajnapart és a Notre-Dame ejtette rabul. És persze a természet, a fontainebleau-i erdő sudár fái. Ebből a szekcióból különösen megragadó Paizs Goebel Jenő portréja (1925) vagy a Városkép, Párizs (1926). Előbbi vérvörösben, de hűen rögzíti jó barátjának arcvonásait. Vele párban látható az 1927-ben készített és kettejük művészi kapcsolatára is utaló Önarckép. A francia főváros emberek nélküli, kihalt, éjszakai utcáit tárja elénk a Városkép, Párizs. Torlódó, különös tömböt alkotó épületei mögül kísérteties fény sejlik fel, amely furcsán torzítja a sötét tónusú teret.
A második etap az 1929 és 1933 közötti szentendrei periódusra fókuszál. Ekkor érik be Gauguin és Van Gogh hatása művészetére. Alkotásai kiszínesedtek, oldottá váltak, s ezekből a színes egységekből szerkesztette enteriőröket, műtermét ábrázoló képeit.
Utolsó periódusának művei közül is jó néhány szerepel a további szekciókban, melyekben leírást kapunk a visszavonulás éveiről is. Teremről teremre haladva válnak a képek egyre kisebbé, ugyanakkor fantasztikusabbá. A záró részlegben a kezdetekhez viszonyítva kifejezetten kicsiny méretű munkák szerepelnek. Érdekes nyomon követni Czimra stílusának kikristályosodását. Azt a letisztult, redukált hangvételt, amelyhez évtizedek alatt jutott el. Kiemelkedő az olajjal farostlemezre készült Műterem (1963), melyben a szinte üres terek architektúrája alkotja a kompozíciót. A hatalmas műteremablak nem vet fényt és árnyékot, Czimra árnyék nélkül fest, kerüli az ezzel való játékot. A pasztellszínek és a vékonyan húzott vonalak által kirajzolódó geometria alkotja képeit. Ettől válik a Műterem letisztult, tipikusan „czimrás” művé. Egy másik, a Kékpadlós szoba (1965) című képen jóval szűkebb térben járunk. A „szobában” mindössze egy asztal, egy szék és egy mécses áll. Az alkotó eljutott a teljes absztrakcióig, a tárgyak már csak a kompozíció szerkezetének képalkotó elemei. A hatvanas évektől készült művek a pálya betetőzését jelentik, haláláig szinte kivétel nélkül igazi remekművek kerültek ki a keze alól.
Nem marad homályban
Korántsem mondható, hogy Czimra Gyula neve ne lenne ismert. Iskolát neveztek el róla, műalkotásai a Kieselbach és a Virág Judit Galéria árverésein is feltűntek. Az igazi figyelem középpontjába azonban most, ezzel a Kolozsváry Marianna művészettörténész, kurátor által rendezett kiállítással került. Száznyolcvan mű igyekszik erről a magányos életutat választó alkotóról számot adni, magas színvonalú életművét a lehető legteljesebben bemutatni. És ez sikerült is.
Képek:
