Az utóbbi évtizedek alkotásaiból született válogatás bepillantást enged a művész eddig szinte teljesen ismeretlen korszakába.

Az 1947-ben, éppen 77 esztendővel ezelőtt született idősebb Makláry Kálmán nem csupán képzőművész, hanem zenész is. Művészcsaládban nőtt fel, ahol az alkotás gesztusa és a kreativitás élménye mindig meghatározó volt. Hegedűművész édesapjától örökölte zene iránti szeretetét és tehetségét. Hajdúszoboszlón eleinte rockgitárosként indult a pályája, különféle formációkban játszott, s otthonában és műtermében rendszeresen zenélt barátainak, családtagjainak és természetesen önmagának.

 
 
Kollégáival művésztelepeken közösen muzsikáltak, alkotás közben pedig a rock és a jazz mellett klasszikus zenét hallgatva inspirálódik. A zenét és a képzőművészetet egyetlen dolog kétféle megnyilvánulásának tekinti, így a kettő szorosan összefonódik életművében, amely a művészetek ősi, közös gyökerére, az összművészetiségre, vagyis a Gesumtkunstwerk ideájára vezethető vissza. A különböző dinamikájú, lágyabb és erőteljesebb zenei ritmusok a művész vásznain színekké, formákká és gesztusokká alakulnak. Alkotásainak lüktetése, játékos ritmikája olyan zenei áthallásokat idéz fel, amelyekben a különféle motívumok egymásból építkeznek, hogy azok a vásznakon sajátos harmóniájukban teljesedjenek ki. Befelé forduló alkatnak vallja magát, munkáiból mégis a világ iránti nyitottság és az örök megújulni vágyás szándéka árad.
 
 
Makláry életében a 7-es szám mindig fontos motívum volt, s ez a mostani kiállítását is meghatározza. A szám jelkép, szakrális jelentése is van: a teljességet, a tökéletességet szimbolizálja. Kettő egymás mellett most éppen a művész életkorát adja ki. Sajátosan jubilál tehát idősebb Makláry Kálmán, akinek munkáit és őt magát is közösen ünnepli ez a páros kiállítás, amely két helyszínen, a HybridArt Space-ben és a Léna & Roselli Galériában is megtekinthető. A kiállítás megszervezésében és az életmű gondozásában aktív részt vállalt a művész lánya, Makláry Lilla.
 
 
 
A most látható festmények a kétezres, 2010-es években születtek, jelentős részük újszerűnek hat a közönség előtt, hiszen az idei impozáns, nyári, hajdúszoboszlói városi tárlaton kívül még nem voltak láthatók. A kezdetben figuratív festményeket készítő Makláry pályája egyre inkább az absztrakció felé mozdult el. A lendületes ecsetkezeléssel, különféle technikákkal; csorgatással, fröcsköléssel, intenzív gesztusokkal alkotott vásznak a lírai absztrakció irányába mutatnak. Felületei különböző faktúrákat láttatnak, rajtuk hullámpapírral, homokkal, gipsszel keveri az akrilfestéket, hogy az eltérő textúrák különbözőségei harmonikusan mutatkozzanak meg egymás mellett. Leginkább nagyméretű vásznakra dolgozik, melyekkel grandiózus, vitális érzelmeit fejezi ki.
 
 
 
Az alkotás folyamatát jellemzi, hogy leggyakrabban földre helyezte vásznait, amelyeket minden irányba elforgatva, több fázisban festett meg. Az egyre inkább nonfiguratívvá alakuló festmények formanyelve közel áll az expresszionista, a szürrealista és a kubista irányzatokhoz. Makláry szellemi rokonságot érez Paul Klee, Kandinszkij, Chagall és Willem de Koonig, illetve Gulácsy Lajos művészetével, akiknek alkotásai meghatározók számára. Általuk inspirálódva alakította ki sajátosan egyedi stílusát. Lírai absztrakt jellegű munkáiban a színek, formák és textúrák együttesével fejezi ki az érzelmek gazdagságát és valódi mélységüket.
 
 
 
Munkáinak címe gyakran mély értelmű, máskor éterien könnyed, sugárzik belőlük az optimista jövőkép, a pozitív szemlélet, egy-egy érzelmi állapotot, hangulatot ragadnak meg, hogy némi támpontot adjanak az értelmezéshez, mégis fenntartva velük a befogadói szabadságot. A címekkel gyakran utal meghatározó zenei élményeire, tapasztalásaira; például: Zenei vibrálás, Hangulatdal, A boldogság hangjai, Hangtükör, Ének magamról, illetve Örömzene. Szinte érezzük a ritmusok és dallamok élményét, amelyet a képek vizuális összhatása tesz teljessé.
 
 
 
Kitűnő koloristaként professzionálisan használja a színeket, ami képein kulcsfontosságú. A hideg és meleg tónusok, a komplementerek harmonikusan tűnnek fel, hogy velük a különféle emóciók gazdagságát fejezze ki. A képeken a vibrálóan áradó vörösek és zöldek dominálnak, az egyre inkább kivilágosodó, szinte szakrálissá alakuló fehér színek pedig felszabadultságról, boldog érzelmekről, hangulatokról tanúskodnak, amelyeket a hidegebb, kékes-feketés tónusok kitűnően ellenpontoznak. A vitális képeken a nyüzsgő és mozgalmas gesztusok egymásmellettisége a természet szépségéről, az univerzum komplexitásáról ad hírt, annak titkaiba enged betekintést.
 
 
 
A színek és a gyakran játékossá alakuló formák együtteséből az emberi természet bonyolultsága, a kapcsolatok dinamikája, s a humánus értékek fontossága olvasható ki. Képei a fények és a hangok misztikumát és sejtelmességét közvetítik, hogy bennük a reális és szürreális, az álomszerű és valóságos, a megélt élmények és az elképzelt vágyak harmonikusan keveredjenek. A színek dominanciája mellett különösnek hatnak monokrómhoz közelítő, feketével és fehérrel festett sorozatának képei, melyekben tónusok híján vonalakkal és gesztusokkal fejezi ki önmagát.
 
 
 
Idősebb Makláry Kálmán festményei olyan terekbe engednek betekintést, amelyekben a művész önmagát adja, hogy művei által megismerhessük a körülöttünk lévő világot és annak jelenségeit, azokon keresztül pedig önmagunk legbelsőbb lényegére is rácsodálkozhassunk.

 

Fotók: Szőke Dániel Bogdán

 

A Makláry 77 című tárlat november 30-ig tekinthető meg a Léna & Roselli Galériában (1052 Budapest, Galamb utca 10.), illetve a Hybridart Space Galériában (1052 Budapest, Galamb utca 6.).