Képzőművészet

In memoriam BERTOKKRISZTI
Nem tudom, a mai lányok is végigolvassák és végigsírják-e a Love Story című regényt, amelyet Erich Segal írt, de bennem örökre megmaradt a kezdőmondata: „Mit mondhat el az ember egy 25 éves lányról, aki meghalt?”

Képzős Közös többszörös
Az Országút Galéria szervezésében nyílt meg az Eötvös10 pincegalériájában a Magyar Képzőművészeti Egyetem Festő, Szobrász és Grafikus tanszéke hallgatóinak közös tárlata, melyen három művésztanár: Gaál József festőművész, Szurcsik József grafikus- és festőművész, illetve Polgár Botond szobrászművész hallgatói mutatkoznak be.

Sokszínű közösségünk
A jazz történetének egyik legeredményesebb német zenésze, Till Brönner trombitaművész, zeneszerző és fotográfus is. Identitás – Európai látkép című kiállításán portrék, ipari tájakról, építészetről készített felvételei láthatók. Bármit is fotózzon, „érzékeny megfigyelőként Brönner évek óta európai hazája sokszínű fejlődését és társadalmi áramlatait dokumentálja a képzőművészet eszközeivel”.

A jelen múltba tekintő szeme
A Q Contempoary Kortárs Művészeti Központ 2021-es megnyitása óta másodszor rendez kiállítást a tulajdonos, Queenie Rosita Law magángyűjteményéből.

Csűrök ősalakjai
A gárdonyi Velencei-tavi Galéria egykori magtárból kialakított kiállítóterébe Horváth Levente csűrökről festett képeivel igazi erdélyi hangulatot varázsolt. A Kolozsvárhoz közeli, kalotaszegi Zsobokon élő képzőművész határozott, élénk, vibráló színekkel festett olajképei betöltik a teret és olyan tájakra repítenek, amelyek a régmúlt vidéki életet idézik fel.

Posztimpresszionista sorozatgyilkos?
Máig meg nem oldott rejtély – a sorozatgyilkos Hasfelmetsző Jackről a krimiíró Patricia Cornwell nem kevesebbet állít, mint hogy valójában az angol posztimpresszionista festő, Walter Sickert volt

Budapestre érkezik a világhírű Banksy-kiállítás!
A világ leghíresebb láthatatlan graffiti művésze, a festőzseni Banksy ikonikus utcai képei új színt hoztak a kortárs művészetbe, alkotásai rekordösszegekért kelnek el. Barcelona, Párizs, Milánó, Prága, Brüsszel, Lisszabon és Dubaj után a kiállítás most Budapestre érkezik!

A kettősség mezsgyéjén
A B32 Galéria izgalmas terében helyspecifikus kiállítást rendezett Gálhidy Péter, Munkácsy-díjas szobrászművész. Mezsgye című tárlatának középpontjában hosszú, több mint tizenöt méteres installáció állt, hogy érzékeltesse az ember és környezetének harmonikus viszonyát, békés egymásmellettiségét, ugyanakkor sejtesse a romboló beavatkozás veszélyeit is.

Japánban megöltek egy Európait
Az év legjelentősebb képzőművészeti eseményeként nyílt meg április 6-án a szentendrei Művészetmalomban az Európai Iskola – Veszélyes csillagzat alatt (1945–1948) című nagyszabású, több mint kétszázötven művet felvonultató tárlat.

Zenei Pokol a festészetben – Bosch
Ezúttal nem egy modern vagy kortárs zeneműre, hanem egy meglehetősen régi képre: Bosch Zenei Poklának bemutatására esett a választásom.

Szembeszegülés a korszellemmel
Friedrich von Schlegel nevezte az építészetet megfagyott zenének, Dorogi János munkáiban ez a megfagyott áramlás, és annak az anyagtól el nem különíthető, megfoghatatlan szellemi bázisa leginkább a zenére emlékeztet.

Személyes kézjegyek
Kiállítása nyílt a Magyar Művészeti Akadémia ösztöndíjas képzőművészeinek az osztrák Sankt Pöltenben, a Gallery Ausstellungsbrückében. A megnyitón üdvözlőbeszédet mondott Katka Krejcova, az Alsó-ausztriai Tartományi Kormányhivatal Művészeti és Kulturális Osztályának munkatársa, a kiállítást köszöntötte Rátóti Zoltán, a Magyar Művészeti Akadémia alelnöke.

Átváltozás(ok) nézőpontjai
A megszokás kényelme kellemesen elandalít, nem szeretjük, ha zavarba hozzák eddigi sztereotípiáinkat, sőt felzaklatják életünket. Az ember sokszor azt fogadja el igazságnak, amit a többség mond. Minél többen hisznek el valamit, annál inkább igaz.

A táj új értelmezései – Horváth Gideon
Pályafutása során sokszor került középpontba a táj mibenlétének kérdése. Egyes kiállításai a válsághelyzet perspektívájából vizsgálták az ember és természet kapcsolatát, ami arra kényszerített bennünket, hogy ezt a viszonyt újragondoljuk. Azt a paradox tényt, hogy gyakran a természet szóval illetett élőhelyek sem mentesek már az emberi beavatkozás nyomaitól. A természet végleg elveszítette ártatlanságát.

Fiatal kortársak XXXI. – Veres Balázs
A betonról a legtöbb embernek az építőipar, az egysíkú szürkeség, esetleg a forróság jut eszébe. Ám ha a kortárs szobrászat felől közelítjük meg ezt a különleges anyagot, új tulajdonságait és funkcióit fedezhetjük fel. Erről kérdeztük Veres Balázs szobrászművészt, aki műalkotásai létrehozásához a betonkeverőt is bekapcsolja.

Párizs legszebb modellje. A festő Suzanne Valadon.
Számos festő modellje, Maurice Utrillo édesanyja, Suzanne Valadon maga is jó nevű festő volt, akinek képeit Párizstól New Yorkig rangos múzeumok őrzik. A rendkívül szép Suzanne-nak regénybe illő, kalandos, ám nehéz sors jutott.

Zene a festészetben
Zenei téma rendszerint a hangszerek ábrázolása révén jelenik meg a festészetben. A lantról szinte azonnal felismerjük Apollónt vagy Dávid királyt. A szférák zenéjét játszó békés angyalokat többek között a Van Eyck fivérek tették halhatatlanná a Genti oltáron, míg Michelangelo Utolsó ítéletén harsonát fújó haragos angyalokat látunk.

Tíz kérdés – tíz válasz Kusovszky Bea
Budapesten tanult festészetet és Valenciában animációt. Alkotó gondolkodásának középpontjában – bármennyire leegyszerűsítésnek tűnik is – maga a képalkotás áll, a kép mibenléte, ontológiája, egyértelműsége, netán paradoxonja. Művészeti praxisában a művészettörténet különböző korszakainak képi minőségeit és optikai paramétereit elemzi.

Nemes Márton: Techno Zen
Magyar Pavilon a 60. Velencei Képzőművészeti Biennálén. Olyan multimédiás, több érzékre ható, a színeket középpontba helyező összművészeti alkotást tervezett a művész a Magyar Pavilon tereibe, mely az absztrakt festészet hagyományain kívül a kortárs élményvilágra, így a technoszubkultúra, a digitális képalkotás tapasztalataira épül.

Láthatóvá válás
Kurátoraként érdekes terepszemlét jelentett számomra Sági Gyula Under Vision című kiállítása. A filmesek között használt fogalomra hivatkoznék, amelyet akkor használ a stáb, amikor kimennek felderíteni a helyszínt, felmérni azt a területet, ahol azután megszülethet a vizuális képélmény. Ez az első lépések egyike: meg kell találni azt a teret, ahol láthatóvá válnak a víziók, a mi világunk vagy akár új dimenziók.

Fénnyel ferdített világ
Csáji Attila nagylélegzetű, összegző albuma, a Sorsferdítő idők a Munkácsy Mihály-díjas festőművész, grafikus és fényművész korszakokat átívelő életpályájának, munkásságának és nem utolsósorban avantgárd szellemi lendületének legteljesebb foglalatát adja.

Fiatal kortársak XXX. - Bereczki Kata
Nullás ecset és lendület – Bereczki Katában ennek az évnek az elején megszületett a változtatás igénye. Új műtermi közeget alakított ki, ahol éppen újfajta festésmóddal is kísérletezik.

Ahol az Omega találkozik az Alfával
Isabel Muñoz OMEGA című kiállítása a Mai Manó Házból indul világkörüli útjára. A tárlaton bemutatott polaroidok eddig még nem hagyták el a fotóművész műtermét, soha nem állították ki ezeket a képeket, így elsőként a magyar közönség nézheti meg őket. A kivételes anyag budapesti premierje egyedülálló betekintést nyújt a fotóművész munkásságába.