- Vicente López Portaña: Goya; olajkép, 1826
- Joseph Karl Stieler: Beethoven; olajkép, 1820
Goya és Beethoven nem csupán kortársak voltak, hanem olyan „lázadó titánok” is, akiknek hasonlóan tragikus végzet jutott. Goya pályája rendkívül sikeresen indult – ahogyan a fiatal, zongoravirtuóz Beethovené is – a spanyol királyi palota kedvenc udvari festőjeként. Ám szociális érzékenysége egyre mardosóbb lett, növekvő siketsége pedig idővel teljesen elszigetelte a külvilágtól, így saját vidéki házának falára festette utolsó opusát, a Fekete festményeket, melyek az emberiség kilátástalan harcát ábrázolják a kozmikus sötétséggel. A legismertebb Fekete festményen Kronosz (az Idő) akként falja fel saját teremtményeit, mint a francia forradalom. A sors különös fintora folytán Beethoven pontosan ugyanekkor, ugyanezen módon és tempóban siketült meg, valószínűleg szintén ólommérgezéstől, ám Goyával ellentétben művészi világa sohasem sötétült teljesen el, mindig nyitva hagyott rajta egy vakablakot. Gyötrelmes élete ellenére a róla készült legismertebb portrén heroikusnak látjuk, dúlt parókával, az ünnepi Missa solemnis komponálása közben. Korábban Napóleonnak dedikálta a Harmadik szimfóniát. Ám később e dedikációt olyan erővel vonta vissza – merthogy Napóleon császárrá koronázta önnön fejét –, hogy átszakadt tőle a partitúra. Nagy kérdés, napjainkban vajon visszavonná-e az Európai Unió hivatalos himnuszának választott Örömódát?
Beethoven halála: 1827; Goya halála: 1828.
- Joseph Lange: A. Mozart, olajkép; 1782–1788 (befejezetlen)
- Arthur Rimbaud fényképe
A véletlen különös szeszélye folytán Arthur Rimbaud szinte napra pontosan száz évvel Mozart halála után szenderült örök nyugalomra. Mozart harmincöt évet élt, Rimbaud harminchetet. Mindketten csodagyerekek voltak, és élénk érdeklődést mutattak az olyan okkult tanok iránt, mint például a szabadkőművesség (Mozart lelkes páholytag volt). Jelentős különbség, hogy Rimbaud egész „látnoki” életművét csodagyerekként alkotta, és húszévesen végleg búcsút mondott a művészetnek, s az afrikai Hararban kezdve új életet, mint kalandor, fegyvercsempész és kereskedő. Mígnem örökmozgó lábáról agresszív és gyógyíthatatlan szarkóma döntötte le. Hazatért, jobb lábát amputálták, ám végtagjai sorra bénultak meg, s nem sokkal később meg is halt. Lehetetlen nem érzékelni a „váteszi” hasonlóságot a legnagyobb versében hazatérő elzüllött Részeg Hajó(roncs) és az emberi roncsként hazatérő harminchét éves egykori költő között. De a gyerekzseni egyéb látnoki sorai is érdekesek: „Keresztes háborúkat álmodtam, fölfedezőutakat, melyekről nem maradt leírás, történelem nélküli köztársaságokat, elfojtott vallásháborúkat, erkölcsök forradalmát, fajok és világrészek áttelepítését; hittem minden varázslatban. Kitaláltam a magánhangzók színét! - Éj A, hab É, rőt I, kék O, zöld Ü. (…) Egy gyár helyén egész világosan egy mecsetet láttam.” – Rimbaud: Egy évad a Pokolban.
Rimbaud-ról már életében kiváló olajkép készült, amely Verlaine párjaként ábrázolja. Később arcképét a legnagyobb festők gondolták újra egyfajta művészi verseny keretében. Picasso és Giacometti szerény litográfiái rendkívül hatásosak. Egyrészt, mert Rimbaud saját munkaeszközével, egyszerű tussal készültek; másrészt mert e portrék elmosódó, bizonytalan körvonalai kiválóan érzékeltetik Rimbaud „határátlépő hajlamát” az élet, a művészet és a szexualitás területén. Mert Rimbaud szerint: „Az Én: az valaki más”… Talán még rajtuk is túltesz Valentine Hugo szürrealista olajképe, amelyet legutóbb 2022-ben árvereztek el egymillió fontért egy aukción. Itt már Rimbaud másik énjét látjuk, mely bronzbarnára sült az afrikai sivatagban. Csupa csillogó szemű szimbolikus madár veszi körül: középen hatalmas, késtollú sas – Rimbaud új, fegyvercsempész énje – küzd a babérlevelet hozó hattyúval, amely Rimbaud korábbi költő énje. A legalsó szint tengeri herkentyűi közt kollázsolt (!) igazgyöngyöket és öt óránál a fegyvereket megrendelő, harcias afrikai uralkodó úgyszintén kollázsolt pecsétjét látni.
Ám Mozart rejtélyes halála a Requiem komponálása közben talán még Rimbaud váteszi költészeténél is transzcendensebb. Ráadásul: bár Mozart a maga korában sokkal ismertebb művésznek számított, mint száz évvel később Rimbaud, életében csak nagyon kevés értékelhető portrét festettek róla, a legjobbnak tartott fenti Lange-portré pedig rejtélyes okból kifolyólag szintén befejezetlen maradt. Lange képén kiválóan megfestett, merengő, intellektuális Mozartot látunk, aki valószínűleg a hangszere fölé görnyed, ám Langénak ezt már nem volt kedve vagy ideje befejezni, így az isteni Amadeus belezuhan a befejezetlen textúrába.
Mozart: 1756–1791. 12. 05.; Rimbaud: 1854–1891. 11. 10.
- Nagy kép: Valentine Hugo: Rimbaud; vegyes technika; 1933
- Fent: Pablo Picasso: Rimbaud; litográfia; 1960
- Lent: Giacometti: Rimbaud; rézkarc; 1962
Juhász Ferenc epikus életműve páratlan nyelvi virtuozitása és asszimilációs képessége révén egyedülálló olvasztótégelye volt a XX. századi magyar művészetnek és irodalomnak. Sőt: művészi parafrázisai olykor olyan tökéletesre sikerültek, hogy sokan Petőfi Sándor naiv-népies „inkarnációját” látták benne, míg mások az intellektuálisabb, „urbánus” József Attiláét. Szántó Piroska 1952-ben meg is festette Juhász Ferencet Petőfi Sándorként. A József Attilával való párhuzam még megrendítőbb: mindketten nagy szegénységben születtek. S bár a kétszeres Kossuth-díjas Juhász Ferenc költőként sokkal sikeresebb és hosszabb életű volt József Attilánál, mindvégig zsigereiben hordozta a vele való transzcendens kapcsolatot: halála napját egyetlen nap választotta el József Attila halálától! Ám talán még e nagy halottaknál is fontosabb művészi és emberi kapcsolat fűzte a gyermekkori jó barát Hantai Simonhoz. Hantai számos alkalommal festette meg Juhász Ferencet, ám legfontosabb közös projektjük a Légyszem-hasonlat fokozatos kidolgozása volt. Az összetett légyszem összesen körülbelül ötezer látópont segítségével érzékeli a külvilágot: mintha két félbe vágott földgömb lenne egy-egy légyszem, melyeken a földrajzi-fokhálózat felelne meg az ötezer látópontnak. Ez a posztmodern légyperspektíva mint a létezés sokoldalúságának hiperszimbóluma pedig arra figyelmeztet, hogy a valóság bonyolult és többé nem értelmezhető egyetlen nézőpontból: Léggyé kell legyünk, hogy képesek legyünk befogadni! Hantai Tabula-festményeiért napjainkban könnyen megadnak félmillió dollárt is a komolyabb külföldi aukciókon, feltehetőleg anélkül, hogy tudnák, mi látható a vásznon. Ezek a rendkívüli képek ugyanis a világot olyan „kazettás” szerkezetként mutatják be, amely pontosan úgy működik, akár egy légyszem.
József Attila: 1905–1937. 12. 03.; Juhász Ferenc: 1928–2015. 12. 02.
- Szántó Piroska: Juhász Ferenc mint Petőfi Sándor; 1952; könyvborító, 2023
- Hantai Simon: Tabula; vegyes technika; 1972–1982
- Objektív festmény: Juhász Ferenc és „barátai”: Petőfi, Arany, József Attila, Hantai Simon etc.
