Hamlet herceg mellett Oidipusz király a drámairodalom legismertebb tragikus hőse. Sőt: a freudi Ödipusz-komplexus fogalmának elterjedése óta népszerűsége talán még nagyobb lett, noha egyértelmű, hogy Oidipusz nem szenvedhetett Ödipusz-komplexusban, valódi tragédiája és „komplexusa” pedig csak Látszat és Valóság relációjában érthető meg.

A Mozartkugelek és a Raffaello-golyók töretlen népszerűsége sokat köszönhet Mozart és Raffaello hatalmas hírnevének, másrészt szerves kapcsolatot tételez fel az igényes édességek és az alkotók dolce (édes) stílusa közt, ami aligha működne Michelangelóval és Beethovennel.

Noha egy fénykép piaci értéke csak kivételes esetben vetekedhet egy kortárs olajkép piaci értékével, művészi érték tekintetében könnyen közelebb kerülhet hozzá, adott esetben meg is előzheti.

Festeni csak negyvenévesen kezdett. Ifjúkorában tengerész volt, később olyan sikeres párizsi tőzsdeügynök, aki hobbiból Cezanne-, Pissarro-, Odilon Redon-képeket gyűjtött. Festőként fedezte fel „primitív vadember” lényét, akit mindaddig elnyomott magában, s aki csak Tahitin tudott felszínre törni. Ám Gauguin vonalrajza talán még regénybe illő életrajzánál is beszédesebb.        

Mindketten a spanyol királyi udvar kedvenc festői voltak. Goya életműve választékosabb és színpompásabb, vásznaira ugyanakkor jelentős hatást gyakorolt Velázquez szigorúbb és visszafogottabb művészete.

Életében szinte senki sem kedvelte, képeit pedig senki sem vásárolta. Halála után azonban rohamosan nőni kezdett az árfolyama, és idővel ő lett a legnépszerűbb és leginkább megfizethetetlen európai festőművész, ami nem utolsósorban „vonalkázós” ecsetkezelésének köszönhető. Hogyan is célszerű értelmezni Vincent van Gogh rejtélyes ecsetvonásait?

Éppúgy találhatni a spanyol festő alkotásai között harmonikus, kiegyensúlyozott ábrázolásokat – fehér festményeket –, mint szürrealisztikus, rémisztő lényeket felvonultató képeket. Elementáris erejű fekete festményeinek sorozatát – bár egyesek kétségbe vonják szerzőségét – eredetileg saját házának falára festette.

Ady Endre hat ujjal született – mint a sámánok – és számos profetikus jellegű verset írt évekkel előrevetítve a trianoni nemzethalál vízióját. Ám sem ő, sem a klasszika-filológusi műveltségű Babits Mihály és nyugatos barátai nem ismerték fel Ady Endre és a delphoi jósda közti transzcendens kapcsolatot.

Ezúttal nem egy modern vagy kortárs zeneműre, hanem egy meglehetősen régi képre: Bosch Zenei Poklának bemutatására esett a választásom.

Zenei téma rendszerint a hangszerek ábrázolása révén jelenik meg a festészetben. A lantról szinte azonnal felismerjük Apollónt vagy Dávid királyt. A szférák zenéjét játszó békés angyalokat többek között a Van Eyck fivérek tették halhatatlanná a Genti oltáron, míg Michelangelo Utolsó ítéletén harsonát fújó haragos angyalokat látunk. 

Konrad Witz – nevének jelentése: „witzes”, élc, adoma – a gótikus festészet egyik legnagyobb alakja volt, aki máig ható modernségét elsősorban vizuális kultúránkkal való rokonságának köszönheti. Képei olyanok, mintha mai számítógépeken vagy játékmakettek után készültek volna.

Bosch életéről szinte semmit sem tudunk, miközben Dürer e korszak leghíresebb festője volt, talán a legelső művészcelebritás. Művészi világuk is a lehető legnagyobb mértékben különbözött, ám néhány Krisztusról készült képet nagyon hasonló módon festettek meg.